A párommal már lassan 2 éve vagyunk együtt. Az első félévünk nagyon szép volt, romantikus, szerelmes, soha nem volt veszekedés, minden rendben volt. Az első félév után viszont nagyon-nagyon durvára fordult a helyzet, azóta is napi szintű a veszekedés, van, amikor tetlegességig fajul a helyzet. Többször bántalmazott is, minden apróságon összevitatkozunk, soha nem értünk egyet. A szexuális életünk sem működik, nem tudunk egymás felé nyitni, közös témánk nem nagyon van, amiről tudunk beszélgetni. Általában mikor hazajön, csak nyomkodja a telefonját és azt mondja, hagyjam már. Én nagyon-nagyon szeretem őt - sokszor el is hagytam már, meg el is akarom, de valami miatt nem tudom. Mindig mindenért engem hibáztat, mindennek én vagyok az okozója, rám hárít mindent, másoknak panaszkodik, kibeszéli a magánéletünket, másokkal beszéli meg a problémáit, mindenkivel jól megérti magát, csak velem nem. Már teljesen tanácstalan vagyok, lelkileg nagyon legyengültem és már nem tudom, hogy mi tévő legyek...

Kedves Hölgyem!

Ha jól értem, a 2 éve tartó kapcsolatból az első félév volt szép, és másfél éve már csak veszekednek. Mikor költöztek össze? Ekkor veszett el a romantika, és váltak hétköznapivá az együttlétek? A találkozgatás során mindketten igyekeztek jó benyomást kelteni a másikban. Az együttélés során a pár mindkét tagja feladja a színlelést, és egyre jobban „kimutatkozik”, egyre kevésbé takargatja, milyen is a valóságban.  Ekkor derül ki, hogy meg tudják-e beszélni a problémáikat, szeretnék-e rendezni konfliktusaikat vagy nem. A megbeszélés hiányában az ellentmondások, feszültségek egyre jobban kiterjednek, lassan a kapcsolatuk minden vonatkozását érintik. Már nincs semmi, ami működne. Már nem lojálisak egymás iránt, kibeszélik belső ügyeiket, bántalmazzák egymást.

Ez talán a legmélyebb pontja egy kapcsolatnak, amikor már nincs megbecsülés, szeretet, intimitás, megszűnik a bizalom, az érdeklődés, talán csak a kényelem, lustaság tart össze két embert. Két év hosszú idő. A közös háztartás, otthon nagy megtartó erő. Bátorság kell a feladásához. A szakítás után jöhet az egyedüllét, magány, esetleg anyagi bizonytalanság. Nehéz elhagyni valakit, akivel átéltünk szép időket, reménykedünk abban, hogy ez még visszatérhet. Szeretnénk elfelejteni a bántalmazást, hibáztatást, szeretnénk kimagyarázni, megbocsájtani.

Ön is érzi, hogy a helyzet már nem javulhat. Az első bántalmazás eldöntötte, hogyan zajlik a konfliktuskezelés a kapcsolatukban. Ez nem fog elmúlni, nem fog megváltozni. Kipróbálhatják, milyen a kapcsolatuk azzal, ha szünetet tartanak, és ez alatt nem élnek együtt. 2-3 hónap különélés már sok információt adhat arról, mi változik Önökben, ha távol vannak egymástól. A különélés alatt végiggondolhatja, hogy valóban szeretne-e egy bántalmazó kapcsolatban élni? A végleges kilépéshez nagy bátorság és erő kell, jelenlegi, gyenge állapotában nem lenne könnyű. A különélés sok energiát szabadíthat fel, mely segíthet a döntésben, könnyebben lélegezhet, visszanyerheti önbecsülését.

Ha a kapcsolat megtartásán szeretne dolgozni, és ezt párja is akarja, akkor fordulhatnak mediátorhoz, párterapeutához, bár bántalmazó kapcsolatokat nem szívesen vállalnak. Nem szívesen szolgáltatják ki a bántalmazott felet párja haragjának azzal, hogy érzésekről, érzelmekről beszélnek a terápiás alkalmakon.

üdvözlettel

bárdos kata