Válófélben vagyunk. Ikreink vannak, négyévesek elmúltak, mindkettőnket szeretnek. Mindketten, a feleségem és én is végtelenül szeretjük a gyerekeinket, mindketten szeretnénk a legtöbb időt a gyerekekkel tölteni. Én is (mint férj) ugyanúgy el tudom látni a szerető szülői feladatokat, mint az anyjuk, sőt, már sok éjszaka én vagyok velük. A kérdés, hogy bármilyen leosztásban jó-e a gyerekeknek, ha ugyanannyi időt vannak a két szülőnél? Illetve milyen leosztásban a legjobb nekik?

Kedves Z!

Nehéz erre a kérdésre válaszolni, hogy mi a legjobb nekik, mert nem ismerem Őket. Sokkal inkább Önöknek, kettőjüknek, és az ikreknek kell megtalálni azt a formát, amely mindegyikőjüknek beválik. Nyilván a legmegfelelőbb az, ha nem kell ilyenen gondolkodni. De ha már külön, akkor fontos tényezők, hogy a gyerekek együtt maradjanak, hogy megtalálják a biztonságot, hogy mindkettőjük felé kifejezhessék és mindkettőjüktől megkaphassák a szeretetet. Mindenféle részlet ismerete nélkül úgy gondolom, hogy jó, ha van egy állandó otthon, ahol ki tudják alakítani azt a biztonságot, amiben az utóbbi években voltak. Ez nyilván azzal jár, hogy az egyik szülővel technikailag kevesebbet vannak. Ez a kötődésen nem gondolom, hogy rontana, annak minőségén biztosan nem. Így viszont lesz egy otthonuk, nem pedig két fél otthonuk, mint mikor egyik héten itt, másik héten ott vannak. Ha szeretne mindkét szülő a gondozásban is részt venni, nem csak a hétvégéken, akkor hétköznapokat is tölthetnek együtt, akár ottalvással is, mégis jobb, ha van egy biztos otthon, ami mellé kapcsolódik a másik szülő otthona is.

Amennyiben úgy éreznék jól magukat, hogy 50-50%-ban megosztják az időt és a szülői feladatokat, akkor erre is van lehetőség. Ez esetben fontos, hogy legyenek biztos, állandó szabályok, szokások, tárgyak, amelyek mindkét helyszínen azonosak, és az állandóságot, biztonságot biztosítják általuk. Akár az esti rituálé, akár egy alvós baba, vagy az épp jelen nem levő szülő hívása... bármi, ami összeköti a két helyszínt, hogy az ő életük folytonos legyen.

Elképzelhető, hogy nyűgösebbek vagy nyugtalanabbak lesznek, főleg amikor a változás elindul és még nincs meg az új rendszer. Azzal segíthetik őket, ha minél inkább informálják őket a közelgő esemányekről, beszélgethetnek róla, kifejezhetik érzéseiket, kételyeiket, félelmeiket. Nemcsak a gyerekekét, hanem akár az Önökét is - persze a gyerekek szintjén. Mivel sok kérdés van a levegőben, hogy mi hogyan fog működni, a legnagyobb adu ász a kezükben a rugalmasság. Próbáljanak meg az Önök számára is nehéz helyzetben nyitott szemmel és füllel a gyerekek felé lenni, hogy az ő jelzéseikre tudjanak reagálni, hogy valóban azt érezzék, amit ilyenkor mondani szoktak a szülők: mi már nem szeretjük egymást, de titeket nagyon szeretünk, és mindig a ti apukátok-anyukátok leszünk. Ehhez a feleségével való együttműködés, és az egymás felé kifejezett tisztelet-elfogadás jól jön, hogy tényleg egy olyan megoldást találjanak, ami mindannyiuknak elfogadható, akár többszöri próbálkozásra is.

Üdvözlettel

Standovár Sára