Hirdetés

Valószín?leg vonzódik a fiúkhoz

Pár hét múlva 14 éves lesz a fiam. Néhány hónappal ezel?tt el?állt a meleg-témával, de ellenkezik, hogy ? nem az és nem akar az lenni. Voltak el?zmények elmondása szerint, pl. pornófilm- nézés. Az egész napját ez tölti ki, hogy ilyen gondolatai vannak, hogy nem akar az lenni. Gondolom én, valószín?leg vonzódik a fiúkhoz, csak nem meri saját magának bevallani, vagy miért ezzel foglalkozik egész nap? Bántja a dolog. Voltunk pszichológusnál és pszichiátereknél. Egyik azt mondta, semmi baj, csak ne nézzen ilyenfajta filmeket, a másik azt mondta, gond van, és más probléma is lehet. Vissza kell menni a kirendelt pszichológushoz, de a fiam nem szeretne. Én nem akarom, hogy a fiam rosszul érezze magát a pszichológusnál, pl. hogy rávezessék arra, amit?l retteg a gyermekem.


Kedves Noémi!

Ön elfogadó, megért? édesanya, aki el?tt a fiának nem kell titkolóznia, meg tudja beszélni Önnel a problémáit, kétségeit. Ebben az életkorban a szexualitás az egyik legfontosabb kérdés a gyerekek életében, vágynak rá, kíváncsiak, vannak, akik ki is próbálják. Gyakori beszédtéma ez a gyerekek között, keresik a képeket, filmeket, és, ha elérhet? számukra, akkor a pornót is.  A fokozott érdekl?dés intenzív önkielégítésben is megnyilvánulhat, melyet a filmek, a pornó még tovább gerjesztenek. A kamaszok szívesen elhúzódnak otthon, akár egész nap képesek a szobájukban, kuckójukban kuksolni, a legnagyobb nyári melegben is. Álmodoznak, fantáziálnak, interneteznek, pornót és más filmeket néznek. Nyáron a társas kapcsolatok is meglazulnak, az iskolai haverok, barátok távolabb kerülnek, sok a magányosan töltött id?. A gyerek mozgástere, érdekl?dése besz?kül egy-két témára, melyek között a szex az egyik legfontosabb. Ez a besz?külés kialakíthat nyomott hangulatot, kedvetlenséget, érdektelenséget, amib?l egyre nehezebb kimozdítani a gyereket.

Ebben az életkorban már megjelenhet a homoszexualitás, akár kétségek formájában is, ahogy talán a fia esetében is történt. Sokszor éveket vehet igénybe, míg véglegesen eld?l a szexuális identitás (azonosulás), mivel nagyon nehéz az elfogadás annak is, aki egyértelm?en érzi a vonzódást az azonos nem?ek iránt, már ebben az életkorban is. Ez a folyamat, melynek a végére kialakul a szexuális irányultság, jelenthet gondokat magának a serdül?nek is, és a környezet, a család is aggódhat. Maga a keresés, önvizsgálat nagyon igénybe veheti a gyereket, szorongások jelenhetnek meg, önértékelési zavarok nehezíthetik az életét.

A homoszexualitás nem betegség, épp ezért kezelni sem kell, és nem lehet „elmulasztani”, senkit nem lehet rábeszélni vagy lebeszélni. Pszichológushoz akkor kell vinni egy (akár homoszexuálisnak ható) gyereket, ha nyugtalanná, szorongóvá válik, ha kilátástalannak, reménytelennek érzi az életét, ha tanácstalan és maga szeretne valamilyen segítséget. Attól, hogy valaki homoszexuális, még lehet pszichésen beteg, mint ahogyan a heteroszexuális is.

A homoszexuális gyerek mellé nem rendelnek ki pszichológust, nem kötelez? elmenni hozzá, ha nem szimpatikus, vagy nem érzik, hogy szükség van rá. Persze elképzelhet?, hogy egy aggódó családsegít? gyerekjóléti ügyet csinál egy 14 éves gyerek homoszexualitásából, de ebben nem kötelez? együttm?ködni. Ha a fia szeretne beszélni valakivel, aki segít végiggondolni, hol tart ? a szexualitásának kialakításában, akkor inkább válasszanak együtt pszichológust.

Végezetül: a serdül?k, f?leg azok, akik már nagyon érdekl?dnek a szexualitás iránt, sokszor ki vannak téve csábításnak, mely indulhat ellenkez? nem?, vagy akár azonos nem? feln?tt?l, esetleg valamivel id?sebb gyerekt?l. Ilyenkor a gyerekeket olyan élmények érhetik, melyekre nem voltak felkészülve, és ez lerövidíti az aktív szexhez vezet? utat.

 

üdvözlettel

bárdos kata

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.