Hirdetés

Van egy-két furcsasága, ami miatt aggódom

A kislányom decemberben lesz 3 éves. Szeptemberben kezdte az ovit. Mostanra beszokott, nincs már sírás. Az el?zmények, hogy csíp?ficamos volt, és a laza izomzat miatt késve tanult meg járni. Majdnem 2 éves volt már, mikor önállóan elkezdett járni. Szavakat 1 éves kora óta mond, másfél évesen kezdett el pár szavas mondatokban beszélni. Szeret motorozni. Viszont van egy-két furcsasága, ami miatt aggódom, és nem tudom, vigyem-e el valahova. Szeret homokozni, de inkább csak szórja a homokot. A játékokkal a kedvenc elfoglaltsága, hogy sorba rakja ?ket. Mindent. Nem rajzol, nem játszik még szerepjátékot, a társaival sem játszik még, csak mindent sorba tesz. A ceruzákat, a m?anyag állatokat, mindent. Ismeri a színeket, tud 10-ig számolni. Aludni is úgy alszik, hogy az alvós állatkáit (2 van neki) sorba teszi, és azokhoz aztán nem nyúlhat más. A játékokkal is így van. Tud autózni, tornyot építeni, de a kedvenc a sorbarendezés.

A másik, ami szintén aggaszt, hogy ugyan tud mondatokat alkotni és használni, mégis sokszor elkezd mesélni magának fejb?l egy kedvenc mesét, és akkor egyszer?en nem lehet kizökkenteni. Amíg el nem mesélte, nem figyel másra. Több Bogyó és Babóca mesét is tud kívülr?l (de más mesekönyveket is, énekeket, mondókákat). Sokszor egy-egy helyzetr?l eszébe jut egy mese, és azt ismételgeti. Régebben szerette, ha ölbe vettem és úgy meséltem neki. Most nem hagyja, elveszi a mesekönyvet és magának mondja bel?le  a mesét. Az oviban is az óvón?kkel nem nagyon beszél magától. Ha kérdezik, válaszol pár szóval, de ennyi. Pár hete volt egy nagyon hisztis id?szaka, még az ovi el?tt, belépett a dackorszakba. Mindent egyedül, és nagy hiszti, ha nem ment els?re. De ez azóta mérsékl?dött. Nem tudom, hogy a fent leírtak miatt kell-e aggódnom?
Köszönöm válaszát el?re is! Aggódó anyuka


Kedves Aggódó Anyuka!

Azt nem tudom, kell-e aggódnia, de valószín?leg hasznos ez az aggodalom amennyiben Ön azt igyekszik megítélni, sikeresen beilleszkedik-e kislánya az oviba, és általában jól érzi-e magát a b?rében. A leírtak alapján kislánya ragyogóan elvan a saját tevékenységeivel, de ezek lefutása elég rugalmatlan, és valószín?leg eléggé frusztrált lesz, ha a környezet bezavar. Akármi is áll e jelenség hátterében, a társas helyzetek s?r?södtével egyre nehezebb lesz meghúznia a saját határvonalait, és szüksége lesz a másokkal való együttm?ködésre. Szerencsére nagyon kicsike még, és rengeteg lehet?sége lesz a társas készségek kialakítására – akár spontán, akár segítséggel. Els? körben érdemes lenne az óvodapszichológust megkérni, nézzen rá a közösségben, s akkor közösen át tudják gondolni, szükséges-e további szaksegítség.

Üdvözlettel – Kiss Kinga

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.