Hirdetés

Van jogom tudni, hol volt és mit csinált a férjem?

A házasságom, a családi kapcsolatunk megsínyli a következ? problémát mostanában, és nem tudom, hogy mit tegyek. A férjem soha nem járt el szórakozni, tavaly október óta viszont hetente egyszer elmegy, de nem ez a probléma, hanem az, hogy nem mondja meg, pontosan hol volt, és mérges lesz, ha kérdezek róla (normális stílusban, nem veszekedve). Van, amikor egy barátjával megy el, akit már bemutatott annak feleségével együtt (szimpatikusak), és van, amikor azt mondja, hogy ? maga megy, senki más. Csakhogy általában 7-8 óra hosszára megy el egyben, ami szerintem egyedül eltöltend? id?nek igencsak hosszú, ha nem is a szomszédba megy. Azért is furcsa, mert pár hónapja kezd?dött ez nála, el?tte sosem tett így. Irányomban ugyanaz id? tájban megváltozott pici dolgokban, mint pl. hogy lehangoltabb, nem nagyon néz a szemembe, és amikor megölel, nagyon ímmel-ámmal teszi. Többször beszéltem vele err?l, amire azt mondta, szeret, ?szinte és nincs senkije, de ? is érzi, hogy a majd' 7 éves házasságunk nem valami jó jelenleg. Azt mondta, hogy együtt is szívesen eljárna egy kicsit kikapcsolódni, de van egy 5 éves gyerekünk, akit nyilván nem lehet szórakozóhelyre vinni, de valahogy ezt kitér? válasznak éreztem a részér?l, mert tudja, hogy én nem mennék el nélküle szórakozni. Sosem kaptam hazugságon, és nincs semmilyen jele, hogy valakije lenne, de közben furcsa érzésem van, mintha valamit titkolna.

Van okom Ön szerint gyanakodni, vagy csak a nagyon stresszes munkája miatt járhat el kikapcsolódni? Esetleg én vagyok túl szigorú vele? Jobb ilyen esetben „békén hagyni” és nem kérdezni, vagy van jogom tudni, hogy hol volt és mit csinált a férjem?

Traube


Kedves „Traube”!

Van joga tudni, hogy merre jár. És ne haragudjon, hogy ezt mondom, de valami miatt nem akarja látni, ami történik. Ha nincs házaséletük, a férje nem néz a szemébe, 7-8 órákra elt?nik szórakozni – mert ez neki jár – és eszébe sem jut, hogy ezt magával tegye, és ennek érdekében keressenek egy gyerekvigyázót: hát azt gondolom mindezek fényében, hogy igencsak titkol Ön el?l valamit. És úgy t?nik, Ön valamiért kerüli azt, hogy határozottabb legyen vele, és emiatt konfliktusba kerüljenek. Mintha tartana attól, hogy vihar lesz.

De minden házasságban vannak viharok, mert emberb?l vagyunk, járunk-kelünk a világban, és hatnak ránk emberek. Megesik, hogy olykor jobban is, mint az megengedhet? lenne. Az ilyen esetek a házasságok szakítópróbái. Nagyon fájdalmasak, de túl lehet élni ?ket. És még megbocsátani is lehet. Majd egy pár év múlva…

Vannak emberek, akik képesek úgy élni egy másik ember mellett, hogy tudják, id?nként megjelenik egy harmadik, és azt is tudják, hogy majd továbbmegy. De nem mindenki m?ködik így. Azzal, hogy levelet írt, azt is kommunikálta, nagyon vágyik arra, hogy tisztán lásson. Kicsit nehéz nekem, mert úgy érzem, hogy t?lem várja a határozott meger?sítést, hogy a gyanúja jogos. De szerintem nincs szüksége a meger?sítésre. Ön nagyon jól érzi a változásokból, hogy mi történik.

És biztatnám arra, hogy próbáljon meg Ön is programokat csinálni a barátn?ivel, a rokonaival, ismer?seivel. Mert megteheti.

Üdvözlettel: Majoros Andrea

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.