3 éve beszélgetek egy sráccal a neten. ? az ország egyik végén lakik, én meg a másikban, így nem nagyon volt lehet?ségünk találkozni, viszont a közösségi oldalon napi szinten beszélgettünk. Idén nyáron azonban mindketten a f?városba költöztünk a f?iskola miatt, így végre sikerült személyesen is megismernünk egymást.
Azt hiszem, mindkett?nk nevében beszélhetek: csodás napokat töltöttünk együtt a nyáron! Aztán jött a szeptember, és "egy új szintre emeltük a kapcsolatunkat" - azaz: összejöttünk. Leírhatatlanul boldogok voltunk együtt, korábban nem is
hittem, hogy két ember ennyire tökéletesen ki tudja egészíteni egymást. De ez a boldogság sajnos nem tartott sokáig, ugyanis neki id?közben meghalt az anyukája. Azt hiszem, ez az a helyzet, amikre nincsenek jó szavak, az egyetlen, ami igazán segíthet, az az id?, én pedig igyekeztem támogatni a párom ebben a szörnyen nehéz helyzetben.
Az els? egy hétben egész jól tartotta magát, de a temetés után teljesen összeomlott. Hiába hívtam, kerestem, nem reagált semmire, egyedül akart lenni és az alkoholba fojtotta a bánatát. Gondoltam, hagyom egy picit, nem "zaklatom" tovább, bíztam benne, hogy majd keres, ha úgy érzi, hogy szüksége van rám. Pár nap múlva felkeresett, és bocsánatot kért a viselkedéséért, majd hozzátette, hogy nagyon rosszul érzi magát a történtek miatt. Ezen kívül gyakorlatilag semmir?l nem beszéltünk, nem tudtam, mi van vele, hogyan telnek a napjai, mit csinál, hogy érzi magát, mit érez stb... hiába kérdezgettem, semmire nem kaptam választ. Bunkó stílusban beszélt velem, vagy egyáltalán nem is beszélt velem, csak ez a két opció volt. Közben néha megígérte, hogy majd találkozunk, de erre sosem került sor.
3 hét telt el így, én pedig besokalltam. Egyoldalúnak éreztem a kapcsolatunkat, és fájt, hogy a barátaira meg a bulira van ideje, rám viszont soha. Úgy éreztem, mintha nem is akarna velem lenni, de még annyit sem érek, hogy ezt közölje velem. Szóval nem kerestem többet, és ? sem engem. 2 hét telt el így, aztán írt, bocsánatot kért, amiért rajtam vezette le az összes feszültségét, elmondta, hogy szeretné újrakezdeni, ha van rá mód, és adjak neki még egy esélyt, hogy bizonyíthasson. Azt is hozzátette, hogy sajnálja, amiért minden ok nélkül eldobott magától. Egy percig sem kellett gondolkodnom, rögtön megbocsátottam neki, és egyb?l meg is beszéltünk egy találkozót 3 nappal kés?bbre. Aztán megint nem beszéltünk. Kétszer is én kerestem ?t, amire ? t?mondatokban reagált. Majd végül a találkozónk napját lemondta, betegségre hivatkozva. Új id?pontot nem akart megbeszélni, én pedig kifakadtam. Kérdezgettem t?le, hogy ez mind mire volt mégis jó, vagy hogy akkor mégsem akarja helyrehozni a dolgot? Közöltem vele, hogy elmondhatja nekem nyugodtan, csak kapjak már végre egy választ, de ezzel már nem tisztelt meg.
Miért keresett fel, ha aztán mégsem akarja folytatni? Ezt vajon a gyász hozza ki bel?le, vagy csak szimplán nem akar velem lenni? Teljesen összezavarodtam, vajon bennem van a hiba? Várjak még rá, keressem, vagy
hagyjam békén?
