Hirdetés

Veszélyben érzem a kislányomat

Tisztelt Sarolta!

Horváth András vagyok, Kunágotán, egy Békés megye déli részén található községben élek, gyermekemt?l 1.5 km távolságra. Nem tudom, tetszik tudni tanácsot adni, és egyben megpróbálni segíteni, valószín?síthet?en kisgyermeki biztonságos léthez nem egészen méltó környezetben él? ártatlan kisgyermekemnek.
Igyekszem rövid lenni, KICSI HANNA TAMARA tragédiáját el?adva. HANNÁT 2014. 06. 26-án 2,5 hetesen, teljesen egészséges állapotban hoztuk haza a Gyermekkórházból, örökbe fogadtuk. Volt feleségem tavaly november 04-én önhatalmúlag a szüleinél helyezte el, mely cselekményét nem tudta volna anélkül végrehajtani, hogy HANNA pszichésen ne sérüljön, mert nagyon-nagyon er?sen köt?dött hozzám érzelmileg. Volt feleségemt?l a kezdeti id?k után, egyre-egyre eltávolodott, ?t gyakorta visszautasította. Nem engedte tavaly májusra már, hogy tisztába tegye
például. HANNÁT az általa alaptalanul végrehajtott elvitel után több mint 1 hónapig elzárta el?lem, addig, míg el nem tudta idegeníteni, és a kívülállóknak úgy t?nhessen, hogy HANNA fél t?lem.
Gyermekünkön 2014 októberében a homlokán ismeretlen eredet? vörös foltok jelentek meg, melyek ahogyan keletkeztek, úgy el is múltak. Volt feleségem szerint beüthette. De ha jól tudom, akkor nyomának kellett volna maradnia. A vörös foltok kb. 10 perc alatt t?ntek el. Ebben az id?szakban kezd HANNA egyre er?sebben köt?dni hozzám. Tavaly áprilisban, amikor a feleségem egy alkalommal visszahozta szüleit?l, a gyermek olyan er?teljesen dobta hátra a fejét, hogy fél? volt, kitöri a saját nyaki gerincét. Volt anyósom azt mondta erre a jelenségre, biztosan gyakorol.
Az elvitel el?tt HANNA magatartása megváltozott, agresszívvé vált, ami el?tte nem volt jellemz? rá. Az elvitel után az els? kapcsolattartáskor, december 26-án lettem figyelmes arra, hogy HANNA kerüli a szemkontaktust - utánanéztem ezután, hogy a kriminalisztika szerint ez a bántalmazás egyik gyanújele lehet. Valamint, hogy felt?n?en kerülte a fürd?szobát - régen ahova örökbe fogadtuk, csukni kellett el?tte a a fürd?szobát mindig, de most a nyitva lév? helyiséget kerülte. Ez még 3 alkalommal fordult el?.
A január 09-i láthatásnál HANNÁN a következ?t vettem észre: sírógörcs jött rá, de hogyan el?jött, olyan hirtelen el is múlt. Állítólag a kisgyermekkori depresszió els? kezdeti tünete. Jelenlegi
élettere sajnos nagyon nem a valós érdeke, hogy ott legyen, bár oda helyezték a környezetében él? személyek, volt feleségem, keresztlányunk is már, és volt anyósom is depresszióra hajlamosak.
Úgy gondolom, hogy ezen környezet valóban nem tett jót HANNÁNAK. Visszatérnék tavaly augusztusra, amikor egy alkalommal itt volt még nálunk, a keresztlányunk - aki volt anyósom nevelési jogkörében van - HANNA homlokát ütögette, a homloklebeny környékén. Kérdésemre azt felelte, hogy simogatja. Én ha jól tudom, ez veszélyes a gyermek egészségére nézve.
HANNA 5. láthatása elmaradt, mert volt feleségem feltehet?en lebetegítette - látták a gyermeket január 23-án egy szál kis ruhában az udvaron. Akkori sms-emre volt feleségem nem válaszolt.
Január 25-én hozta orvoshoz, és amikor megfogták volna HANNA homlokát, hogy a torkát megvizsgálják, nagyon keserves sírásba kezdett. Feltehet?en erre az abnormális ütögetésre reagálhatott.
HANNA 10 hónaposan olyan szintre jutott el beszédkészség terén, hogy tiszta, érthet?, hosszú szavakat mondott. Egészségedre, akadályozni, stb. Mára ez két-három bet?s szavakká változott, és er?sen selypít. Gyermekünk mozgása is visszaesett. Két hónappal ezel?tt még abszolút két lábbal rúgta a labdát, mára már csak a bal lábával focizik. Jobb lábbal amikor belerúg a labdába, olyasmi a mozdulata, mintha bénult lenne a jobb lába. A kis ütögetések következménye lehet esetleg, hogy agyi károsodás érte?
Nagyon szeretném megtudni. Nagyon, mert bár volt feleségem kapta alaptalanul a kizárólagos szül?i felügyeleti jogkört, de sajnos gyermekünket nem szereti, csak céleszköz kezében, mégis úgy gondolom, hogy örökbe fogadott gyermeknek is joga van normális életet élni, és nem rettegni a lelki terrortól és egyéb abúzusoktól, folyton-folyvást, és soha nem kés? gyermeket megmenteni a végzetes tragédia bekövetkezte el?tt.
Bár nagyon sok mindent nem mondtam el, a végére hagynám, azon jeleket, amik felt?ntek az elvitel óta, valamint a bántalmazó szül?i magatartásról. Az elvitel óta jutott tudomásomra, hogy volt feleségem és családja nagyon sok mindenkit megvezetett hamis vádakkal velem kapcsolatban, miszerint HANNÁT bántottam. És senki nem foglalkozott azzal a ténnyel, hogy miért volt akkor annyira er?s apás köt?dés? HANNA. És valószín?leg, ezen koholmány alapján vitte el, ahol meg nagyon úgy néz ki, feltehet?en direkt fogyatékos gyermeket kíván bel?le csinálni.
Elvitel után:-érzelmi (szeretetkapcsolat, állandóság és a biztonság hiánya)
GYERMEKBÁNTALMAZÁS
Testi-lelki sérülés okozása a gyermeknek
VAGY!
Ha a gyermek sérelmére elkövetett cselekményt
NEM AKADÁLYOZZA MEG,
illetve
NEM JELZI

A gyermekbántalmazás fajtái
Érzelmi bántalmazás
- a gyermek érzelmeivel való tartós vagy rendszeres visszaélés
Szeretetlenség
A gyermeki lét „értéktelenségének” kialakítása magában a
gyermekben
A gyermekbántalmazás fajtái
Fizikai bántalmazás
Bármi, ami fizikai sérülést okoz a gyermeknek
A szül? személyiségével összefügg? problémák:
közömbös,éretlen, vagy sérült személyiség, mentális betegség,
köt?dési problémák, pl. szakellátott volt
deviáns magatartás
a szül? is bántalmazott gyermek volt, feltehet?en
A bántalmazás gyanúját felvet? szül?i magatartás:
kontrollálatlan magatartás,
a csecsem?r?l való gondoskodás elutasítása, hárítása,
türelmetlen, agresszív szül?, a gyermeket indokolatlanul, kifejezetten
tehernek tartja, mert örökbe fogadott kisgyermek
apatikus, gyermekével szemkontaktust nem tartó szül?

Elvileg orvosok irányába írják, de velem kapcsolatban el?fordult már, hogy volt feleségem története nem egyezett a sérüléssel:
A sérülés nem egyeztethet? össze az el?adott történettel,
a sérülés után nem fordul azonnal orvoshoz,
betegség, aggasztó tünetek esetén orvosi vizsgálat elmulasztása,
A bántalmazott gyermek viselkedési gyanújelei:
kifejezéstelen arc, üres tekintet, szemkontaktus hiánya, autoagresszivitás, pl. hajtépés - volt olyan, hogy elkezdte magát ütögetni.
megrettent váratlan érintéskor, pl. simogatáskor elrántja a fejét,
fél a fizikai érintést?l,
felt?n?en készséges,
túlságosan alázatos,
engedékeny viselkedés,
túlságosan éber,
vibráló, válogatás nélkül figyelmet követel?
szokatlanul félénk, riadt, túlérzékeny,
alvászavarok, evészavarok,
regresszív viselkedés,
pszichoszomatikus tünetek,
gyermekközösségben kapcsolatteremtési problémák, passzivitás,
izolálódás vagy agresszivitás,
megváltozott gyermeki magatartás, beállítódás (pl.: extrovertáltból
introvertálttá válik)
Fizikai/érzelmi bántalmazás viselkedésbeli/pszichés gyanújelek
izoláció, befelé fordulás, agresszivitás, depressziós tünetek,
A szexuális bántalmazás gyanújelei
nemi aktus eljátszása.

A legnagyobb gond az, hogy bármennyire is szeretném gyermekünket megóvni, nem tudom, és bármit is jelzek, azzal úgymond "magam alatt vágom a fát"!
Borzalmas! Valahogyan szeretnék nagyon segíteni kisgyermekünkön, mert bármennyire is els? fokon volt feleségemnek ítélték, attól még a fentiek alapján is, az a megítélésem, hogy HANNA közvetett veszélyben van.
Köszönettel,tisztelettel:Horváth András, HORVÁTH HANNA TAMARA édesapja


 

Kedves András!

Hosszú levelén átsüt az izgatottság, aggodalom, kétségbeesettség miatti összezavarodottság, ami a történtek fényében megérthet?. A történetük rendkívül viszontagságos, jelenlegi helyzetük is nagyon összetett, és b?ven okot ad arra, hogy Ön zaklatott legyen.

Ugyanakkor a gyermeke legf?bb érdeke, hogy biztonságos, szeretetteli környezetben nevelkedjen, és az ehhez szükséges feltételeket az arra alkalmas feln?tt személy megteremtse – ezt kell elérnie, elérniük…

Levelére most els?sorban gyermekvédelmi szempontból reagálok, mert ahogy a helyzetet lefesti, itt és most ennek van els?bbsége a pszichológiai megfontolásokkal szemben. Tehát: ha tényleg ennyi aggasztó jelet tapasztal, akkor Ön is veszélyezteti a gyermekét azzal, ha nem tesz err?l jelzést: Gyámügyi Osztályon, Család- és Gyermekjóléti központnál, rend?rségen, bíróságon! Ezen szerveknek megvan a lehet?sége, hogy azonnal, ideiglenes hatállyal kiemeljék a gyermeket a feltételezhet?en bántalmazó környezetb?l – legalább addig, amíg a szakemberek (családsegít?k, pszichológus, stb.) kiderítik, mi is a probléma gyökere, kinek mit kellene tennie a változtatás érdekében. Jó, hogy megtette felém a segélykér? lépést, de én innen csak annyiban tudom támogatni, hogy felhívom a figyelmét a szül?i jogaira, jelzési kötelességére!

Feltételezem, bár egykor Ön feleségül vette ezt az asszonyt, a konfliktusaik súlyosbodása (bár válásukról, annak okairól, körülményeir?l egyetlen szót sem ejtett levelében) miatt most nem képesek egymással fontos dolgokat megbeszélni. Így elkerülhetetlen szakemberek bevonása a gyermek érdekében!

Nem azzal segít a kislányán, ha hosszú listákban kielemzi a tünetek feltételezett okát, és azzal sem, ha a távolból hibáztatja az ?t körülvev? feln?tteket – hanem ha olyan hathatós lépéseket tesz, amik során kiderül, mi történik, és a hibás folyamatokon lehet (és mindenki számára világossá válik, hogy kell is) változtatni!

 

Üdvözlettel

Simon Sarolta

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.