Zárkózott és nagyon érzékeny

A problémám a 3 és fél éves kislányommal kapcsolatban lenne. Okos, kedves, értelmes, viszont nagyon zárkózott és érzékeny kislány. A zárkózottsága a sz?k családon belül nem érzékelhet?, értem ezt anya, apa, kistestvér és még a nagymamákat is beleértve. Velünk nagyon nyitott. Viszont akkor szoktak gondok lenni, ha mondjuk nagyobb családi összejövetelek vannak, de ott is olyanokkal találkozik, akikkel máskor is szokott, szóval senki sem idegen, belépünk együtt, ? már nem is köszön senkinek, nem is válaszol senkinek, és az utóbbi id?ben ahogy megérkezünk, elkezd sírni, kéredzkedik az ölembe, szinte belém bújik, és csak sír, és mondja, hogy haza akar menni, senkire rá se néz, ez eltart egy jó negyed óráig, én nagyon kellemetlenül érzem magam, és én sem tudom, hogy a nagy család el?tt ezt hogyan kezeljem, hogy reagáljam le. De ha ? ezen úgymond "átesett", akkor madarat lehet vele fogatni, akkor már válaszol, játszik, látszik, hogy feloldódott. És minden a legnagyobb rendben van. Ez mostanában többször el?fordult, ez a sírásos, anyába bújásos dolog, és nem tudom hova tenni, hogy kezelni. Ami még furcsa számomra, hogy a dédnagymamákkal nem nagyon hajlandó beszélni, se  játszani, ?k meg mindig sérelmezik nekem, hogy miért nem. Még sokszor köszönni sem hajlandó. Ami még a kérdésem, hogy az utcán, ismer?snek, akinek én köszönök, és kérem köszönjön ? is, nem teszi, már annyi módszert kipróbáltam, és nem köszön, ezt is zárkózottságának tudom be. Hozzászólnak, nem válaszol soha senkinek az utcán. Az oviban az óvón? állítása szerint nekik válaszol, velük beszél. És még gond szokott lenni, ha többen vagyunk a sz?k családon kívül, akkor annyira érzékeny is, ha bárki valami olyasmit mond neki, vagy úgy mondja, egyb?l elkezd sírni, és rohan hozzám. Ha tudja, hogy valamelyik barátn?m, vagy valaki jön hozzánk (a nagymamákon kívül), vagy valaki idegen, mondjuk már a dédi mamát is beleértve, akkor látom rajta a kétségbeesést, a bezárkózást, ijedtséget. És nem is köszön az adott személynek, és nekem is elkezd suttogva beszélni a fülembe, hangosan nem is szól. És felt?n?en többször kéredzkedik az ölembe. Kérem, adjon tanácsot, hogyan tudnánk zárkózottságát és érzékenységét oldani, a családban többen mondták, vigyem el gyermekpszichológushoz, Ön szerint szükséges? Otthon sz?k családi környezetben minden a legnagyobb rendben vele. Vidám, játszik, foglalkozik a kistestvérével, játszanak együtt. Amúgy a másfél éves testvére teljesen ellentétesen viselkedik, ?nála ezek a viselkedési formák, amit a n?vérénél negatívan élünk meg, nincsenek jelen. Kislányom egész kicsi kora óta zárkózott volt mindenkivel. Sokszor ha énekelem a tente babát az öccsének, vagy mondókázok vele, vagy valami mást énekelek neki, töbször volt, hogy ránéztem és sírt csendben, és megijedtem, kérdem, mi a probléma, és nem válaszol, csak annyit mond, ez olyan sirató! Pedig mikor olyan pici volt, neki is énekeltem ugyanazokat. Mesélte, az oviban énekeltek egy dalt, amit én is szoktam otthon neki, és mondja, hogy majdnem elsírta magát az oviban, mert én jutottam eszébe. Szóval ezek a dolgok rendben vannak Ön szerint vele? Amúgy boldog, harmonikus családban élünk.

Kedves Orsó!

A zárkózottság, az anyához való er?s ragaszkodás három és fél évesen még beleférne, de a riadtság, a gyakori csendes sírdogálás, a különféle életterületeken való radikálisan eltér? m?ködés azt valószín?síti számomra, hogy a sz?k családon kívüli világ nagyon nem kerek a kislánya számára.

Van annak egy folyamata, ahogy a gyerekek az anya-gyerek kett?sb?l, anya-apa-gyerek hármasból elkezdenek kifelé nyitni – el?ször a tágabb család, jóbarátok, aztán a bölcsödei vagy óvodai közösség irányába. Ez a fokozatos nyitás meg-megtorpanhat, de átmeneti döccen?ket követ?en spontán oldódni szokott. A nem-köszönést, az id?sek társaságában való megszeppenést ebben az életkorban még nem tekinteném a gátoltság fokmér?jének – ez sok gyereknek nem megy. Az óvodában való felszabadult bentlét sokkal inkább jelzi, képes-e kislánya más környezetekben is jól érezni magát.

Az általános ijedtség, a negatív hangulatokra való túlérzékenység, a sírósság ugyanakkor azt jelzi, hogy kislánya valamiképp elakadt egy fontos fejl?dési állomáson: életkorilag ugyanis éppen az akaratát (és az Önök türelmét) illene próbálgatnia, nekifeszülve számos vélt vagy valós korlátnak, a felgy?l? feszültséget pedig – ahogy a gyerekek általában – hasznosabb lenne kifelé csatornáznia. A tét az önállóság, az autonómia kialakulása.

Azt, hogy ez mit?l ilyen ijeszt? és nehéz a kislánya számára, innen a távolból nehéz megítélni, én mindenképp javasolnám, hogy keressenek fel gyerekpszichológust. A cél az volna, hogy olyan tapasztalatokat teremtsenek kislányának, melyben meger?södhet anélkül,hogy megsemmisít?nek élné meg azokat.

Üdvözlettel – Kiss Kinga