Az autonómia kérdése az öngyilkossági krízisekben

El?adó: Bérdi Márk, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület és a Magyar Pszichológiai Társaság együttm?ködésében szervezett „Pszichológiáról mindenkinek” programsorozat következ? el?adását Bérdi Márk tartja, aki a szuicidiummal mint kutató és mint terapeuta is foglalkozik. El?adásában megmutatja azt a nehéz és besz?kült állapotot, ami a szuicid személyt jellemzi, ami a terapeutát is magával sodorja, és aminek következményeként az ? mozgástere is besz?kül: folyamatos dilemmákra késztetve, hogy éppen egyáltalán tud-e és ha igen, hogyan, segíteni a páciensének, meg tudja-e oldani a krízist. 

Egy szuicid pácienssel való terápiás munka – szettingt?l és megközelítést?l függetlenül – kérdéseket vet fel, amelyek megválaszolása önreflexiót, fokozott feszültségt?r? képességet, a nem-tudás elviselését kívánja meg a terapeutától. Ehhez kapcsolódóan alapvet? kérdéseknek tartom az autonómia, önrendelkezés és szabadság témáit. A terápia bármely pontján megjelen?, feler?söd?, esetleg tartóssá váló szuicid fantáziák, gondolatok, késztetések, konkrét tervek mélyen érinthetik azt a dilemmát, hogy mennyi szabadságot adunk páciensünknek. Az addig jól m?köd? analitikus beállítódás akár az adott terápiában is hirtelen a feje tetejére állhat, és olyan kérdések törnek ránk, mint például: mi az a pont, amikor szükség lesz a terápiás titok megbontására? Mikor van/lesz szükség kiegészít? kezelésre? Hívjam a rend?rséget vagy a ment?ket? 

Gyakran az alternatív kezelési megoldások egyformán rossz megoldásnak t?nnek. Felmerül az a kérdés is, hogy a terapeuta hirtelen jött hatalmas aktivitása a terápiában – vagy annak elképzelése – vajon hogyan illeszkedik abba az emberképbe, aminek szerves része az autonómia, önirányítottság, szabadság, függetlenség, és ezek támogatása, dédelgetése, segítése? Mennyire vagyok én terapeutaként szabad ebben az egész helyzetben? Próbálom eldönteni, hogy a félelmeim reális veszélyt jeleznek-e (tényleg magas az öngyilkosság kockázata), vagy ezek az érzések még áttételnek nevezhet?k, netalán a páciens az elviselhetetlen érzéseit vetítette belém, és én éppen ezekkel azonosulok? Ezek a kérdések terápiás megközelítést?l függetlenül is felmerülhetnek bennünk. Az öndestruktív témák megjelenésével hirtelen elkerülhetetlenül megtelik a rendel?i szoba rossz tárgyakkal (csupa kínzó érzéssel), csak addigra már azt is nehéz eldöntenünk, hogy „kinek a rossz tárgyai is ezek valójában”? Amit Ferenczi (Klinikai napló, 40. o.) egy személyen belüli szelf-részek összefeszülésének tart, az igaz a terapeuta-páciens viszonylatában is: a terapeuta „…pontosan, talán kissé túl pontosan is szabályozottan m?köd? része” áll szemben a páciens egy olyan részével, „…amely nem akar hallani többé az életr?l”.

A terapeutának bels? kapaszkodókat kell találnia, hogy tudjon segíteni. Ferenczit?l Kleinen át Litmanig és Maltsbergerig sok pszichoanalitikus foglalkozott az öngyilkosság terápiás dilemmáival. Litman harminc éve megfogalmazott üzenetei ma is segíthetnek eligazodni: 1) Jó hír, hogy a legtöbb szuicid páciens végül nem követ el öngyilkosságot. 2) Rossz hír, hogy nincs abszolút biztonság. Csak relatív kockázati szint. 3) A kezel?nek csak korlátozott autoritása és hatalma van. 4) Dokumentáció, dokumentáció, dokumentáció! 5) Készüljünk fel a kudarc lehet?ségére.

Szokásosan, az egy órás el?adás után lesz mód beszélgetésre, vitára, diszkusszióra, remélhet?en a téma súlyos érzelmi oldala mellett a feloldás is teret kap. Hiszen a páciens mégis csak azért megy terápiába, hogy megszabaduljon szuicid késztetéseit?l.

Az esemény leírása megtekinthet? az MPT FB oldalán: https://www.facebook.com/events/658936389549561/

Az el?adásra minden érdekl?d?t szeretettel várunk!

Magyar Pszichoanalitikus EgyesületKommunikációs Bizottság

Borbándi János, Csáky-Pallavicini Zsófia, Kléger-Sipos Ágnes és Vincze Anna