A tudósok évtizedek óta figyelmeztetik a nyilvánosságot a klímaváltozás kockázataira, ám az áttörés még mindig várat magára. Habár számos el?relépés történt a szabályozás terén, a politikusok lassan és túl enyhén reagálnak. Úgy t?nik, kommunikációs szakadék alakult ki a klímatudósok, a közvélemény és a döntéshozók között – Forgács Bálint, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar habilitált egyetemi docense a Frontiers in Climate folyóiratban publikált tanulmányában ennek áthidalására tesz javaslatokat.

Tudományos eredményeik közlésekor a kutatók gyakran használnak metaforikus kifejezéseket, hogy kollégáik és a laikusok számára egyaránt érthet?bbé tegyék felfedezéseiket. A kutató szerint azonban a metaforák nem mindig célravezet?ek a tudománykommunikációban: félreértéseket szülhetnek, esetenként pedig – például a klímadiskurzusban – kifejezetten károsak is lehetnek.

Az egyik kulcsprobléma, hogy a leggyakoribb klímaváltozással kapcsolatos szavak közül több is pozitív érzelmi töltet? („meleg”, „zöld”, környezetbarát”), így nem ösztönöznek hatékonyan egy életveszélyes m?ködésmód és ügymenet átalakítására. A pozitív töltet? „felmelegedés” helyett a kutató a „globális égés” vagy „túlforrósodás” szavakat javasolja.

Szintén nem segítenek a megoldásban azok a kifejezések, amelyek kicsinyítik a fenyegetés mértékét, ilyen például a "klímasemlegesség" vagy a "nettó zéró kibocsátás”. Ezeket a lágyító kifejezéseket ráadásul gyakran olyan cégek használják el?szeretettel, amelyek a káros kibocsátás jelent?s hányadáért felel?sek.

A „katasztrófa”, „krízis”, „összeomlás” szavak mind passzív hangvétel?ek: tehetetlenséget sugallanak a természet erejével szemben. Az aktív hangvétel? kifejezések ezzel szemben képesek lennének visszaadni nekünk a felel?sségvállalás mellett a cselekvés lehet?ségét is: érdemes lenne áttérnünk a „klímaöngyilkosság” vagy a „klímapusztítás” használatára, mert a saját viselkedésünk fölött kontrollal rendelkezünk – állapítja meg Forgács Bálint. 

A klímadiskurzus egyik központi metaforája az „üvegház”: egy törékeny, kifinomult épület, amelyet a h? benntartására terveztek. Megvédi a növényeket, élelmet biztosít hideg klímákban – ha ezt az él?világra veszélyes klímaváltozásra vonatkoztatjuk, az érthet?en okozhat némi zavarodottságot. Ez a metafora – hamisan – azt is sugallhatja, hogy a túlmelegedést olyan egyszer? visszafordítani, mint kinyitni egy üvegház ablakát. A cikk szerint egy olyan kifejezést, mint a „kemencehatás”, már nehezebb lenne – akár szándékosan, üzleti érdekekt?l vezérelve – ártalmatlanítani.

A klímaszorongás gyakoriságának növekedésével ráadásul a klímaváltozás legrosszabb eshet?ségeinek megvitatása sokszor vészmadárkodásként, félelemkeltésként van elkönyvelve. Forgács Bálint ennek kiküszöbölésére az orvosi nyelv alkalmazását javasolja: egy ilyen keretben a vészhelyzetek említése nem riogatásnak, hanem életment? intervenciónak számítana.Ha valaki belázasodik, az orvosok még azel?tt csökkenteni igyekeznek a testh?mérsékletét, hogy az kontrollálhatatlanná válna, semmiképp sem várják meg, amíg megközelíti a halálos értéket – ugyanez a Föld növekv? h?mérsékletével is hasonlóképp kellene történjen. Orvosi döntések meghozatalakor jellemz?en nagyobb a személyes bevonódás, és képesek vagyunk hosszútávon, megfontoltan gondolkodni.

A cél tehát nem az, hogy elhagyjuk a tudományos eredményeket s?rít? metaforák használatát, hanem az, hogy kifejezéseink tükrözzék az egzisztenciális fenyegetés súlyát. Az ugyanis, ahogyan beszélünk a klímaváltozásról, befolyásolja, hogyan gondolkodunk róla.

A tudomány m?vel?inek és az újságíróknak éppen ezért az eufemisztikus kifejezések helyett új, er?teljes, egyértelm?, negatív érzelmi töltet? és aktív hangvétel? kifejezéseket kellene használniuk.  A közbeszéd ilyen átalakulása nem csak ?szinte társadalmi vitát, de azon keresztül életment? politikai döntéseket és várva várt jogi szabályozást is magával hozhat.

Forrás: ELTE kommunikáció