Hirdetés
Ez a rendezvény már lezárult

Jazzforum Budapest 2010

Jazzforum Budapest 2010

Rendezvény részletei

Időpont

Helyszín

Trafó Kortárs Művészetek Háza (1094 Bp. Liliom u. 41.)

Típus

Rendezvény

Rendezvény leírása

 

Az idén nyolcadik évébe lépő Jazzforum Budapest (korábban Budapest Jazz Fesztivál) ma már Európa jelentős fesztiváljai közt emlegeti a nemzetközi szaksajtó, melynek programja a most aktuális, úgymond modern jazz legfontosabb alakjait vonultatja fel, emellett lehetőséget kínál a fiatal tehetségek, friss hangok bemutkozására, és igyekszik minél több közös produkciót színpadra állítani a magyar és a nemzetközi jazz kiválóságainak részvételével.

 

A Trafó idén ismét a fesztivál egyik fő helyszíne, ahol a BMC szervezésében három estén át hat zenekar lép fel. Az idei program különlegessége, hogy mindhárom nap hallhatjuk hazánk legsokoldalúbb cimbalmosát az európai kortárs jazz kimagasló zenészeivel játszani. Lukács Miklós három országot, de kiterjedésében még sokkal átfogóbb zenei világot összekötő kapocsként először a francia Ozone, majd a  holland zongorista Michiel Braam triójával játszik – utóbbiban Kovács Ferenccel kiegészülve –, az utolsó estén pedig a rendkívül érzelemgazdag és extravagáns Michael Schiefel német énekessel és Carsten Daerr zongoristával, valamint Szandai Mátyással lép fel kvartettben. Színpadon láthatjuk még a francia Pulcinella commedia dell’arte elemekkel gazdagított előadását a hazai Dzsindzsa trióval, szemügyre vehetjük Lewis Jordan afroamerkai szaxofonos-költő és Grencsó István avantgard jazz zenekarának „szőttesét”, végül pedig újabb fejezetéhez érkezik a belga-magyar kortárs színtér két meghatározó alakjának koprodukciója: Laurent Blondiau és Gadó Gábor ezúttal kibővített formációval ad koncertet.         

 

 

 

A rendezvény már lezárult

Erre a rendezvényre már nem lehet jelentkezni.

Hirdetés
Hirdetés
Támogatóink

Valami szöveg a támogatókhoz