Valami szöveg a támogatókhoz
KAPSZLI Szakmai Napok - Bűn - tudatban
Rendezvény részletei
Időpont
Helyszín
Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézete (1037 Budapest, Bécsi út 324.)
Típus
RendezvényRendezvény leírása
Pszichológiai konferencia bűnökről, áldozatokról és megbocsátásról
A KAPSZLI (a KRE Pszichológiai Intézetének hallgatói köre) – a tagjait tekintve változatlan összetételű - L’élek Egyesülettel február végén három napos pszichológiai konferenciára invitál Benneteket: a Bűn-tudatban című programsorozatra.
A csapat ebben az évben merész volt a konferencia témájának megálmodásakor, hisz olyan pszichológiai, vallási, művészeti, társadalmi stb. konnotációkkal rendelkező problémát feszeget, mint a bűn, a bűnösség, az áldozattá válás, valamint a megbocsátás környezetünknek és maguknak egyaránt.
A látogatók megismerkedhetnek a börtön-, a kriminál-, az egészség-, a személyközpontú és transzperszonális pszichológia, a pszichoanalízis és traumalélektan álláspontjával, kapcsolatba kerülhetnek saját és a Másik bűneivel, bűntudatával, lépést tehetnek azok feloldása felé. Ebben segítségükre lesznek az álom, a zene, a tánc, a pszichodráma, a playback technika, a hipnózis, az NLP, a családállítás, a mesedráma illetve a szomatoterápiás technikák és módszerek stb.
Az ingyenes rendezvényről részletek a MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA MAGAZIN FACEBOOK-OLDALÁN!
A rendezvény már lezárult
Erre a rendezvényre már nem lehet jelentkezni.
