Hirdetés
Ez a rendezvény már lezárult

Kis emberek, nagy pénz - Kommunikáció gyerekeknek

Kis emberek, nagy pénz - Kommunikáció gyerekeknek

Rendezvény részletei

Időpont

Helyszín

Boscolo Hotel New York Palota (Erzsébet krt. 9-11.)

Típus

Rendezvény

Rendezvény leírása

2010-ben első alkalommal rendezi meg a Kreatív csoporta Kis emberek, nagy pénz című konferenciáját, amely a 14 év alattiaknak szóló kommunikációt helyezi fókuszába. A konferencia célja olyan problémák körüljárása, mint az etikus promóció a gyerekeknek szóló termékek és szolgáltatások esetében, illetve hogy ki lehet és ki kell, hogy ezek célpontja legyen. Szó lesz arról is, hogyan lehet és érdemes márkát építeni gyerekeknek, milyen eszközök és csatornák állnak ehhez rendelkezésre a hazai és a nemzetközi piacon?

 A gyerekeket megszólító médiacsatornák, és a gyerekeknek, illetve a gyerekek kapcsán szüleikhez szóló márkák építkezéséről szóló konferencia 2010.március 25-én lesz. A rendezvényre elsősorban ügynökségeket, marketingszakembereket és a médiában dolgozókat várják. A konferencia előadói lesznek Steigervald Krisztián, Gfk, fogyasztási cikk szektor, szektormenedzsere, aki A jövő árárzékeny fogyasztóiról fog beszámolni, Kuruc Imre az NRC kutatási igazgatója, aki a gyerekek internetezési szokásairól beszél majd, és Pintér R. Róbert az Egyszervolt.hu ügyvezetője pedig kifejti, Hogyan érhetők el a gyerekek online. Ezt követően Berta Judit pszichológus előadásából tudhatjuk meg, mik A médiatartalmak pszichés hatásai a 14 éven aluliakra. Az Önszabályozó Reklámtestülettől Megyer Örs beszél majd a gyerekeknek szóló etikus promócióról, a Karmamediatól pedig Lövenberg Balázs stratégiai igazgató fog megszólalni Közösségi média és mobilkommunikáció a gyerekeknek témában.

 A Kreatív Csoport rendezvényről bővebben itt tájékozódhat:

http://www.kreativ.hu/kreativ_csoport/konferenciak/kommunikacio_gyerekeknek/index.php

A rendezvény már lezárult

Erre a rendezvényre már nem lehet jelentkezni.

Hirdetés
Hirdetés
Támogatóink

Valami szöveg a támogatókhoz