Valami szöveg a támogatókhoz
KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 2010 - Less a dolgok mögé!
Rendezvény részletei
Időpont
Helyszín
23 város, 42 helyszín
Típus
RendezvényRendezvény leírása
Sorsunkat sokszor véletlenek alakítják. Hogy merre tartunk, milyen irányt vesz az életünk, mikor találkozunk valakivel, vagy valamivel, ami gyökeresen megváltoztatja hozzáállásunkat a világ és önmagunk dolgaihoz.Vegyük be együtt az első kanyart szeptember 24- én, a Kutatók Éjszakáján. Találkozzunk az ország legnevesebb kutatóival, hogy felnyissák a szemünket: a világ csak akkor izgalmas, ha kíváncsi vagy rá. Less a dolgok mögé, tárj fel titkokat, értsd meg önmagad és a világot, vegyél részt az alakításában.
Erre az egyetlen éjszakára idén is átöltözik a tudomány: hófehér köpenyét és védőmaszkját a labor öltözőjében hagyva utcai ruhát ölt és közénk vegyül. Szeptember 24-én országszerte közérthető nyelven vár kicsiket és nagyokat, különösen kíváncsi szülőket és felnőtteket, szenvedélyesen tehetséges diákokat és fiatalokat a Kutatók Éjszakája, az ország egyik legjelentősebb kutatás-fejlesztéssel foglalkozó eseménysorozata.
Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Kutatók Éjszakája szerte Európában immáron ötödik éve méltán népszerű fesztivál, hiszen korántsem az unalmas, fűrészpor-ízű előadások estéje! Az izgalmas programok a kutatókat, a tudományos módszereket és eredményeket az előképzettséggel nem rendelkezők számára is érthető és élvezhető formában, interaktív módon mutatják be. Bárki bepillantást nyerhet tehát a kutatók titokzatosnak tűnő munkájába ezen a tudományos, ám mégis könnyed éjszakán, és biztosan minden korosztály megtalálja a neki megfelelő programot. Ballonszondák, hadirobotok, tudományos blogtalálkozó, élményközpontú matematika, sci-fi ihlette tudomány, és még rengeteg más! Gyere, és játssz tudósosat egy éjszakára!
23 város 42 helyszínen várja az érdeklődőket! Részletes programok: www.kutatokejszakaja.hu
Szeptember 24-ig keress bennünket a facebookon!
"Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi". (Albert Einstein)
A rendezvény már lezárult
Erre a rendezvényre már nem lehet jelentkezni.
