Valami szöveg a támogatókhoz
Vágyaink és szükségleteink tükrében - Pécsi Pszichológiai Napok - PSZIESZTA
Rendezvény részletei
Időpont
2015. március 26. 10:00 csütörtök - 2015. március 28. 18:00 szombat
Helyszín
Típus
RendezvényRendezvény leírása
Pszieszta 2015
Mi is az a Pszieszta? A Pszieszta, más néven Pécsi Pszichológus Napok, a Pécsi Tudományegyetem pszichológia szakos hallgatói által szervezett rendezvény. A tavaszi szemeszterben megrendezésre kerülő ingyenes programsorozatra idén március 26-28 között kerül sor. A megszokottaktól eltérően ebben az évben új helyszínen, a Művészetek és Irodalom Házában várjuk az érdeklődőket.
A háromnapos főprogram alatt a lehető legtöbb szemszögből igyekszünk körbejárni idei témánkat, amely a Vágyaink és szükségleteink tükrében címet viseli. Ennek megfelelően a legkülönbözőbb témájú előadásokon és műhelyeken vehetnek részt a látogatók csütörtök délutántól szombat kora estig.
Csütörtökön a fél kettes megnyitót követően kettő órától meghívott előadóinké a főszerep. A psziesztázó közönség először Bereczkei Tamás Önző vágyak: a csalás evolúciója című előadása, illetve két workshop: a Fogd a kezem alapítvány Soundbeam műhelye és egy sportpszichológiai műhely közül szemezgethet. Az első előadást követően Dr. Stark András interaktív filmes előadásával folytatódik vágyaink feltérképezése.
Kíváncsi, vajon áldozatai vagyunk-e a fogyasztói társadalomnak? Vagy, hogy miként jelennek meg a vágyak a gyermekrajzokban? Hogyan kerül ide a lovas terápia? Mi az a játékosítás? És miről fog beszélni nekünk Zacher Gábor? E kérdéseket a pénteki előadóink segítségével próbáljuk megválaszolni, délelőtt tizenegy órától. Az előadások mellett természetesen aznapra is készülünk műhelyekkel, délelőtt tíz órától egy kontakt táncműhelyre, majd az ebédszünetet követően a Grund Színház műhelyére lehet majd feliratkozni. Pénteken a harmadik sávban folyamatosan alapítványok és önkéntes szervezetek munkájával ismerkedhetnek meg személyes közelségből a beszélgetni vágyók, valamint a Narcotics Anonymus közösség tagjainak tehetik fel kérdéseiket egy élőkönyvtár keretein belül.
Szombaton már fél tíztől várjuk a korán kelőket, első előadónkkal filozófiai-teológiai szemszögből járjuk körül a vágyak és szükségletek témakört. A nap további részében tovább bővíthetjük ismereteinket – például onkológiai betegek vágyairól. Az előadásokat végül hagyományainkhoz híven egy kerekasztal-beszélgetéssel zárjuk, melynek címe Közösség és kirekesztés. Aznapi műhelykínálatunkban terítékre kerül a szex, illetve a vizuális ingereket, mint hatóerőt vizsgálhatják meg közelebbről a kíváncsiskodók. Délután négy órától a PTE BTK pszichológus hallgatói következnek, akik saját kutatásaikat mutatják be a közönségnek rövid előadásaikban. Harmadik sávunkban szombat délelőttől új egyesületekkel és szervezetekkel lehet ismerkedni, délután pedig a PeMel-től érkező vendégeinkkel invitálunk mindenkit egy kötetlen beszélgetésre élőkönyvtárunkba.
Természetesen a program idén sem korlátozódik az előadásokra és műhelyekre, esténként levezető off-programokkal készülünk, amelyekre sok szeretettel várunk mindenkit! A részletes és folyamatosan frissülő programot nyomon követhetik a Pszieszta facebook oldalán (https://www.facebook.com/pszieszta), és hivatalos honlapunkon (http://www.pszieszta.hu/).
A Pszieszta célja, hogy a rendezvény keretein belül úgy dolgozza fel az aktuális témákat, hogy ne csak a pszichológiában jártas közönség számára legyen érthető. Éppen ezért várunk minden laikus és szakmabeli érdeklődőt egyaránt idei nagy, közös eszmecserénkre, ahol minden felmerülő kérdést egy nyílt és befogadó közegben beszélhetünk meg egymással.
Találkozzunk március 26-28 között, és gondolkodjunk együtt!
A rendezvény már lezárult
Erre a rendezvényre már nem lehet jelentkezni.
