„Nők és gyerekek először!” – halljuk a filmekben a hajókatasztrófák mentési jeleneteiben –egy XIX. századi eseteket vizsgáló kutatás szerint azonban úgy tűnik, hogy a valóságban éppen ennek ellenkezője történt.

„A gyengéket oltalmazó magatartás csak mítosz, mert vészhelyzetben mindenki a saját bőrét menti” – mondta a kutatásban közreműködő Oscar Erixson, a svéd Uppsala Egyetem hallgatója. Ez a legkevésbé sem hangzik gálánsan, ám több, emberi viselkedést vizsgáló szakértő is megkérdőjelezte a kijelentés és a bizonyítására szolgáló tanulmány létjogosultságát. A „nők és gyerekek először” egy hosszú ideje fennálló mentési protokoll, amelyet elsősorban hajókon alkalmaznak, és legalább egy évszázadon át vita tárgyát képezte. Az Egyesült Királyságban konfliktus robbant ki a Titanic elsüllyedése után, hogy a nők vajon tényleg kivételes bánásmódot érdemelnek-e? A helyzetet tovább árnyalta, hogy a szüfrazsettek éppen akkor követelték az egyenjogúságot.

Egy másik, 2010-ben készült tudományos munka szerzői szerint a nőknek nagyobb esélyük van a túlélésre, ha a süllyedés lassan következik be, tehát az idő megengedi az utasok közötti rangsorolást. A friss tanulmány azonban több esetet vett górcső alá, s eredményei éppen ellenkező következtetésre engednek jutni. Ezúttal 1852-től 2011-ig összesen 16 hajókatasztrófa körülményeit vizsgálták meg, köztük például a Titanic, a Lusitania és a Bulgaria elsüllyedését. A Titanic szokatlan példával járt elöl, hiszen a nők túlélési esélyei megközelítették a férfiaké háromszorosát, míg az összes eset átlagában a gyengébb nem tagjainak mindössze feleannyi esélyük volt az életben maradásra, mint a jelek szerint nem éppen gáláns uraknak. A gyerekek még ennél is szerencsétlenebbül jártak. A brit férfiak ugyanakkor előzékenyebbnek bizonyultak más nemzetekhez viszonyítva. Lehetséges, hogy a nők inkább a kabinjukban maradtak, és kevésbé tolongtak a mentőcsónakoknál? Oscar Erixson szerint aligha, bár kétségtelen, hogy a ruházat és az úszástudás hiánya megnehezítette a kor hölgyeinek dolgát. 

A kutatás jelentősége abban rejlik, hogy a szakirodalom viszonylag ritkán vizsgálja, miként viselkednek az emberek valós vészhelyzet során. Paul Zak, a kaliforniai Claremont Egyetem neuroökonómiai központjának vezetője kifogásolja, hogy skandináv kollégáinak munkája nem ad választ a miértekre. „A személyiség és a stresszre adott válasz számít. A kulcskérdés, hogy az egyének miért helyezhetik előtérbe mások biztonságát a sajátjukéval szemben” – tette hozzá Dr. Zak, aki úgy véli: a családos férfiak nyitottabbak lehettek az áldozatvállalásra, mint az egyedülállóak, így a felmérésnek az érintettek családi és szociális helyzetére is ki kellett volna terjednie. A tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences című szakfolyóiratban jelent meg.