Hirdetés
Mipszi

Másképpen látnak a férfiak

A férfiak és a nők tényleg eltérően látják a világot – legalábbis a BioMed Central oldalain megjelent tanulmány szerint a két nem másképpen látja a színeket a nők és férfiak agyi vizuális központjának működésében kimutatható különbség miatt.

Az agyban – különösen a vizuális kéregben, amely a képek feldolgozásáért felelős –, nagy a hím nemi hormonok (androgének) receptorainak szintje. Az androgének emellett az embriogenezis során a látókéregben lévő neuronok fejlődését is kontrollálják, emiatt a férfiaknak 25 százalékkal több ilyen neuronjuk van, mint a nőknek. A Brooklyn és a Hunter Egyetem kutatói olyan 16 éven felüli önkéntesek látását hasonlították össze, akiknek normális volt a színlátásuk, valamint 20/20-as látással (normál látással) rendelkeztek, akár kontaktlencsével vagy szemüveggel korrigálva. Az eredményekből kiderült, hogy a férfiak a finom részletekre és a gyorsan mozgó dolgokra érzékenyebbek, a nők azonban jobban meg tudják különböztetni a színeket. „Csakúgy, mint más érzékeink, a hallás és a szaglási rendszer, a látás is nembeli különbségekkel alakult ki” – magyarázta Israel Abramov, a tanulmány szerzője, hozzátéve, hogy e különbség hátterében nem a szem eltérő szerkezete állhat, hanem a színek feldolgozásában kell keresni a magyarázatot. Az eredményeikből következtetve a professzor szerint a színek feldolgozásában a tesztoszteron fontos szerepet játszhat.

Hirdetés
Mipszi éves előfizetés
Mipszi éves előfizetés
Következő szám megjelenése: 2025-11-13
Befizetési határidő: 2025-12-26
nap | óra | perc | mp

A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá

válik.

Előfizetőink hűségét

és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott

990 Ft-os áron

fogjuk biztosítani a lapot.

Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám

KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.

BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.

[elementor-template id="770"]

Kosár Előfizetek
Hirdetés
Támogatóink

Valami szöveg a támogatókhoz