Hirdetés
Mipszi

Segítik a koncentrációt az aranyos képek

Ne csodálkozzunk, miért van olyan sok bekeretezett kutya, macska vagy bárány fényképe az irodák falán – egy japán tanulmány szerint a kawaii, vagyis az aranyos, bájos dolgok látványa javítja a munkateljesítményt.

A kawaii kulcsfontosságú fogalom a japán kultúrában: aranyosat, cukit, bájosat jelent. A japánok ezt a szót használják egy aranyos állatra is, ezért a szóban forgó kutatás is erre utal. Úgy tűnik ugyanis, hogy nemcsak a boldogság, hanem a koncentráció ereje is származhat abból, hogy valakit aranyos képek vesznek körül. A Hiroshi Nittono kognitív pszichológus professzor által vezetett kutatásba 48 főiskolai hallgatót vontak be. Először arra kérték őket, játsszanak egy kézügyességet igénylő játékkal, majd a csoport felének aranyos kis állatok képeit mutatták, a többi önkéntes felnőtt állatok fotóit látta. Ezután egy második fordulót is kellett játszaniuk a hallgatóknak. Az eredményekből kiderült, hogy azok, akiknek a kölyökállatok fotóit mutatták, a második körben sokkal jobban teljesítettek, mint a csoport másik fele. Egy másik kísérletben 48 új önkéntessel szintén hasonló eredményre jutottak, annak ellenére, hogy abban háromfajta képet mutattak a csoportnak: kölyökállatokat, felnőtt állatokat, vagy finom ételeket. Az eredmény ebben az esetben is a kis állatok javára dőlt el. „A kawaii dolgok nemcsak boldogabbá tesznek bennünket, hanem a viselkedésünkre is hatással vannak. Ez a kutatás azt mutatja, hogy az aranyos dolgok megtekintése növeli a feladatok során a teljesítményt, az összpontosítást, mivel segít a figyelem fókuszálásában” – foglalta össze a professzor.

Hirdetés
Mipszi éves előfizetés
Mipszi éves előfizetés
Következő szám megjelenése: 2025-11-13
Befizetési határidő: 2025-12-26
nap | óra | perc | mp

A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá

válik.

Előfizetőink hűségét

és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott

990 Ft-os áron

fogjuk biztosítani a lapot.

Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám

KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.

BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.

[elementor-template id="770"]

Kosár Előfizetek
Hirdetés
Támogatóink

Valami szöveg a támogatókhoz