Hirdetés
Mipszi

„Fogképzavar” – ha túl közeli a fotó

Sok ember hiszi, hogy lófogai vannak, holott ez távol áll a valóságtól. 

„Fogképzavar” – ha túl közeli a fotó

A „fogképzavar” a testképzavarhoz hasonlóan azok körében terjed, akik naponta több szelfit is készítenek magukról. A probléma egyszerűen abból ered, hogy az adott szögből a fényképezőgép értelemszerűen optikailag torzítja a fogakat. Sokan ilyenkor azt hiszik, hogy lófogaik vannak, és szakemberhez fordulnak, hogy korrigálja a problémát, holott a valóságban semmilyen torzulásról nem beszélhetünk.

„Az a baj a szelfikkel, hogy túl közelről készülnek, ezért a kép gyakran torz. Sokszor úgy tűnik, mintha kiállnának a fogaink, holott erről szó sincs. A vaku csak ront a helyzeten, mert kiemeli a problémát. Aki sok szelfit készít, az elhiszi magáról, hogy nincsenek rendben a fogai” – mondja Tim Bradstock-Smith, a London Smile Clinic igazgatója. A szakember a Daily Mailnek elmondta, hogy hetente több pácienst kell lebeszélniük a műtéti beavatkozásról, mivel ezek az emberek – főként a fiatal nők – teljes meggyőződéssel hiszik, hogy lófogaik vannak. A két metszőfog természetes, hogy nagyobb a többi fognál, és ez teszi a mosolyt is vonzóvá, viszont a túl közelről készített képek miatt valóban torz lehet a hatás, amit később visszanézünk. Kiderült az is, hogy az elmúlt öt évben 30 százalékkal nőtt azoknak a pácienseknek a száma, akik üzenetben küldenek magukról szelfit, hogy megkérdezzék, tud-e segíteni a klinika a lószerű mosoly eltüntetésében.

Hirdetés
Mipszi éves előfizetés
Mipszi éves előfizetés
Következő szám megjelenése: 2025-11-13
Befizetési határidő: 2025-12-26
nap | óra | perc | mp

A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá

válik.

Előfizetőink hűségét

és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott

990 Ft-os áron

fogjuk biztosítani a lapot.

Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám

KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.

BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.

[elementor-template id="770"]

Kosár Előfizetek
Hirdetés
Támogatóink

Valami szöveg a támogatókhoz