Hogyan befolyásolja a perfekcionizmus a sportolók teljesítményét?

A tökéletességre törekvés az élet több területén, így a sportban is hasznosnak bizonyulhat. Ugyanakkor fontos, hogy a sportolók rendelkezzenek olyan megküzdési mechanizmusokkal, amelyek segítenek kezelni az elkerülhetetlen kudarcokat a versenyek során. Azt is fontos belátni, hogy a sportban ritkán érhet? el a szótári értelemben vett tökéletesség.

Az Albertai Egyetem munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogyan hat a perfekcionizmus a sportolók teljesítményére – kiváltképp egy kudarc után. A kutatók szerint a perfekcionizmus jelenségére kétél? kardként tekinthetünk: egyik éle a tökéletességre való törekvés, amivel magas követelményeket állítunk önmagunkkal szemben. Ez motivál a céljainkért való er?feszítésekre és a kitartó munkára. A másik él pont a követelmények magas szintjéb?l adódik: ez a perfekcionista aggodalom. Félhetünk a hibák elkövetését?l, valamint attól is, hogy miattuk negatív lesz a társadalmi megítélésünk – ezért reagálhat a perfekcionista személy annyira széls?ségesen negatív módon saját tökéletlenségére. A kutatók azt feltételezték, hogy a magas elvárásokkal rendelkez? sportolók attól függ?en lehetnek képesek talpra állni egy vereség után, hogy mennyire jól kezelik a perfekcionista aggodalmakat.

Egy több körb?l álló kísérleti sportverseny során – függetlenül attól, hogy mennyire jól teljesítettek az els? körben, – azt mondták a sportoló résztvev?knek, hogy le vannak maradva egy kitalált ellenféllel szemben, méghozzá 17 százalékkal. Az eredmények szerint ez a negatív visszajelzés a résztvev?k szorongásának növekedését, optimista hozzáállásuk csökkenését váltotta ki – habár aktuális sportteljesítményük összességében megn?tt.A szakemberek szerint azonban van egy tet?pont, ahol a tökéletességre való törekvés átcsap perfekcionista aggodalomba. Ez segíthet megmagyarázni, hogy egyes, magukkal szemben magasabb elvárásokat támasztó sportolók miért teljesítenek jobban vagy rosszabbul, amikor elmaradnak elvárásaik mögött.

Ritkán fordul el? – állítják a kutatók a Psychology of Sport and Exercise hasábjain közzétett tanulmányukban – hogy egy élsportolóra a fokozott perfekcionista törekvés és az aggodalom egyaránt jellemz? legyen. Ilyen esetben ugyanis a legkisebb kudarcokat is elfogadhatatlannak tartják, és önértékelésük is nagymértékben függ a magas szint? teljesítményt?l. Az ilyen sportolók sokszor egyszer?en nem képesek megmaradni az élsport nehéz pályáján, mert hamar kiégnek, s abbahagyják a sportolást.

A kutatók szerint a kudarcra érdemes inkább úgy tekinteni, mint egy nemkívánatos, de szükségszer? visszaesésre a teljesítményfolyamatban, mintsem valami teljesen elfogadhatatlan eseményre. Önmagában az nem okoz problémát, ha törekszünk a minél jobb teljesítményre, a tökéletességre, viszont nagyon fontos, hogy felkészüljünk az elkerülhetetlen visszaesések és  viszontagságok kezelésére, ugyanis azokkal el?bb-utóbb mindenképpen találkozunk. Ilyenkor, ha egy sportoló túl nagy jelent?séget tulajdonít a kudarcnak, emellett könyörtelenül engesztelhetetlen önmagával szemben, valószín?, hogy továbbra is rosszul teljesít majd egy-egy visszaesést követ?en. „A különbség a tökéletesség keresése, illetve az arra való törekvés és a merev elvárások között van” – fogalmazott az egyik vezet? kutató, Amber Mosewich.

Ha tehát egy élsportoló kordában tudja tartani a tökéletességre való törekvés negatív velejáróit, jobb eséllyel áll helyt egy esetleges kudarcélmény, vereség után, mint az, aki nem képes erre.