Érzelmi biztonságot nyújt, szellemi társaságot nem...

30 éves n? vagyok. A párkereséssel mindig problémám volt. Jó családban n?ttem fel, így diplomás, m?velt, nyitott gondolkodású emberré váltam, de óriási a szabadságvágyam és  a dekadenciára való hajlamom. Ezt a kett?sséget eddig egy férfiban sem találtam meg: aki kielégítette az intellektusomat, az számomra túl
mereven élt, akivel a hétköznapokban kellemesen vagyunk, nem társam a Világ dolgainak megfejtésében. Szeretnék családot és van mellettem egy fiú, aki nagyon szeret. Érzelmi biztonságot nyújt, szellemi társaságot nem. Hogyan dönthetném el, hogy mi az a kompromisszum, amit hajlandó vagyok meghozni? Vagy keressek a végtelenségig?

Kedves Kérdez?!

Visszautalnék korábbi levelére, amelyben az alárendelt kapcsolatban történ? gyermeknevelésr?l kérdezett. Továbbra is úgy gondolom, hogy a saját magunkról kialakított kép által alkotjuk meg igényeinket, elképzeléseinket párkapcsolatainkról.
Jelen levelében azt látom, hogy az önképe nem stabil, hanem egy meglehet?sen széles spektrumon ingadozik, szinte csúszkálva a végletek között – így ennek fényében alakulhatnak párkapcsolatai is. Emiatt nem találja a biztosat.

Ha kompromisszumban gondolkodik, el?bb a saját magáról alkotott képet és igényeket érdemes számba vennie.
Ahogy korábbi levélváltásunkban írtam: ha ragaszkodik a kiemelt, fels?bbrend? szerephez, nem fog érdemi változást elérni.

Üdvözlettel:
Herceg Attila