Egy másfél éves kislány apukája vagyok. Feleségem és az apám rossz viszonya miatt a kislányom csak úgy tud találkozni a nagyapjával, hogy leviszem a játszótérre és ott találkoznak. Már régóta problémát jelent, hogy a kislányom a nagyapjával való találkozáskor sírva fakad és nem is igazán akarja abbahagyni. Apám mindig óvatosan közeledett a kislányhoz, de gyakran az is elég a síráshoz, hogy ránéz. Mással nemcsinálja ezt. Mi lehet ennek az oka és mit lehetne tenni? Én arra gondolok, hogy mivel apámmal a kislány mindig úgy találkozik, hogy a feleségem nincsen ott, ezért  már eleve egy rossz élmény neki az apám megjelenése. (Ennek ellentmond az, hogy gyakran viszem egyedül le a kislányt, de amikor apámmal nem találkozunk, akkor jó kedve van és nincsen semmi probléma.) Lehet azonban az is mögötte, hogy sajnos amikor apámmal találkozom, mindig van bennem egy feszültség és ezt érzi a baba. Sajnos ez a feszültség nem igazán szüntethető meg apám személyisége miatt. Ön szerint mit lehetne tenni ebben a helyzetben? Nem akarom a kislányomat heti szinten ilyen élménynek kitenni, ugyanakkor azt
sem szeretném, ha nem láthatná a nagyapja. Egy heti rendszerességgel jelentkező ilyen negatív élmény problémát okozhat a későbbiekben a kislánynak?

Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Apuka!

Az első kérdés, hogy kinek is az igénye a heti rendszerességű találkozás a nagypapával. Nem írja, mi az édesapja körüli feszültség kulcsa, de ha a felesége találkozni sem hajlandó vele, Önben is ott egy állandó alapfeszültség, és szemlátomást kislánya nehezen nyugtatható ezek alatt az együttlétek alatt, akkor érdemes lenne végiggondolni, hogyan lehetne lazábbra, fesztelenebbre és talán kevésbé kötelezővé formálni a találkozásokat. Simán elképzelhető, hogy kislánya az Önök testbeszédéből, esetleg elejtett félmondatokból, a hangszínből leveszi, hogy nem a meleg támogatás övezi a nagypapa személyét.

Én az Önök helyében azt próbálnám végiggondolni, hogy a saját feszültségük miből adódik, érheti-e kislányukat olyan hatás a nagypapa részéről, amit veszélyesnek, ártalmasnak tartanak, vagy felnőtt sérelmek miatt nem felhőtlen a viszony. Ha – akár az Ön gyermekkori emlékeiből merítve – azt feltételezik, hogy a nagypapa nagyon eltérő nevelési elveket vall, más szabályok szerint él, vagy más okokból nem bíznak benne, akkor ezeket a kérdéseket érdemes lenne vele nyíltan átbeszélni, természetesen nem a kislány jelenlétében. Ha pedig felnőtt konfliktusok árnyékolják be a vele való kapcsolatot, akkor a sérelmeket félretéve lehetne hitelesen támogatni a nagypapa-unoka viszony alakulását.

Mivel még csak másfél éves a kislány, én nem siettetném ezt az egész folyamatot, és megpróbálnám lazítani a heti gyakoriságot és variálni a helyszínt. Hadd vegyen részt a nagypapa egyszerűen csak olyan programokban, mint a közös fagyizás, buborékfújás vagy állatkertezés; a közös jó élmények segíteni fognak pozitív színezetűre hangolni az együttlétet. Ha pedig kikerül a kötelező barátkozás elvárása a helyzetből, feltehetően könnyebben kapcsolódnak majd egymáshoz.

Üdvözlettel – Kiss Kinga