A szorongásról – röviden
Frissítve: 2015. 08. 24.
Ki ne élt volna át szorongást egy-egy fontosabb vizsga, interjú, megmérettetés el?tt? Amikor úgy érezzük, szívünk majd kiugrik a helyéb?l, kiszárad a szánk, remeg egész testünk, izmaink megfeszülnek – és meggy?z?désünk, hogy képtelenek leszünk akár megszólalni is az adott eseményen. Persze ennek az izgalomnak (vagy inkább félelemnek?) vannak különböz? fokozatai. Van, akit szinte megbénít, van, akit pedig jobb teljesítményre serkent. Lássuk csak, mi minden játszhat közre ebben?
El?ször is tudjuk, hogy a szorongás két alkotóelemb?l áll: egy szomatikus részb?l, ami a testi tünetekre utal (ezeket már fentebb említettem), és egy kognitív részb?l, ami a bennünk kavargó gondolatokra mutat („Ezt úgysem tudom megcsinálni; mi lesz ha mindent elfelejtek; megszégyenülök mások el?tt; mit fognak gondolni rólam; nem is tudom, minek er?lködöm, hisz úgyse fog sikerülni…”). A sort a végtelenségig folytathatnánk, hisz mikor félünk, rengeteg olyan gondolat jár a fejünkben, ami indokolja, alátámasztja és meger?síti félelmünket. Ezek a gondolatok és a testi jelek kapcsolatban vannak egymással, vagyis beindíthatják a másikat (ha már a vizsga el?tt egy héttel elkezdjük mondogatni magunknak, hogy ez túl sok nekünk, nem fog menni, akkor valószín?nek vehetjük, hogy legkés?bb a vizsga napján megjelennek a kísér? testi tünetek is).
Tudjuk azonban azt is, hogy minden embernek van egy saját, rá jellemz? arousal-szintje. Az arousal egy ún. éberségi szintet, készenléti állapotot jelent. Ezt az éberségi szintet az agyba beérkez? információk képesek fenntartani, változtatni. Változó, kinek mennyi ingerre van szüksége ahhoz, hogy elérjen egy optimális éberségi szintet – akinek pl. alapvet?en alacsony az éberségi szintje, sok ingert keres, hogy ezt a szintet az optimalitás irányában növelje. ?k az ún. extravertált emberek, akik harsányak, mások társaságában érzik igazán jól magukat, mindig keresnek valami elfoglaltságot, különben unatkoznak, rosszul érzik magukat. A másik helyzet pedig – amikor magas az egyének arousal-szintje – olyan viselkedéseket ösztönöz, amelyekkel ez a szint az optimális mértékig csökkenthet?. ?k az ún. introvertált emberek, akik inkább befelé fordulóak, szeretnek egyedül, otthon, nyugodt körülmények között olvasni, pihenni. Vagyis a maguk számára ?k csökkentik a külvilágból érkez? ingereket, hiszen a túl sok inger tovább növelné amúgy is magas arousal-szintjüket, ezért ?k inkább igyekeznek ezeket elkerülni.
Ez az arousal természetesen beindíthat egyfajta izgalmi állapotot, készenlétet, éberséget, amely ha kívül esik a számunkra optimális tartományon, akkor vagy szorongani kezdünk (ha magasabb lesz optimálisnál), vagy pedig unatkozni (ha alacsonyabb az optimálisnál). Egy olyan helyzetben, amikor jó teljesítményt szeretnénk nyújtani, értelemszer?en egyik eset sem ideális, s?t ronthatja akár a „produkciónkat” is. Ha túl magas lesz az éberségi szintünk, beindulnak a testi tünetek is, amelyek a szorongáshoz kapcsolódnak. Azonban ha jobban megfigyeljük, ezek a tünetek (szapora szívverés és légzés, az izmokba több vér pumpálódik, stb.) éppen abban segíthetnének, hogy jól teljesítsünk, hiszen éberré tesznek, testileg felkészítenek minket a feladatra, felfokozott állapotba kerülünk, ami például a sportolók esetében kifejezetten hasznos is lehetne egy-egy verseny el?tt.
Mit?l függ tehát az, hogy kire hat kihívásként, egészséges izgalomként vagy debilizáló szorongásként a testi tünetek megjelenése? Valószín?leg itt jön be a képbe a kognitív rész, hiszen ha érezzük magunkon ezeket az izgalmi jeleket, fejben megpróbálunk valamilyen jelentést kapcsolni, valamilyen címkét hozzárendelni, hogy miért is érezzük azt, amit. Így hát ezen a ponton már t?lünk függ, hogy szorongásnak vagy egészséges izgalomnak állítjuk-e be ezeket. Valóban úgy t?nik, hogy ennek a résznek van talán meghatározóbb jelent?sége, hiszen az egyik szorongást magyarázó – manapság legelfogadottabb – elmélet szerint ha a kognitív szorongás szintje alacsony, akkor az arousal változásai nem, vagy csak nagyon kis mértékben befolyásolják a teljesítményt, míg ha a magas arousal mellé magas kognitív szorongás társul, akkor az nagy eséllyel lerontja a teljesítményt.
S hogy valaki miért hajlamos szorongásként megélni hétköznapi dolgokat, annak felderítése a mélylélektanra tartozhat. Hiszen ha megtaláljuk magunkban az okot, ami energizálja szorongásunkat, akkor könnyebben képesek leszünk azt átértékelni, átfogalmazni. Egyes kutatók szerint nem is igazán hatékony módszer az oly népszer? szorongáscsökkent? gyógyszerek használata, hisz ezek csak a testi tüneteket képesek csökkenteni, kínzó gondolatainkat nem tudják megállítani. Az izgalmat jelz? testi tüneteket szerintük egészen nem lehet soha megszüntetni, de nem is érdemes, hisz mint korábban láttuk, ezek éberebbé, a testet felkészültebbé teszik az el?ttünk álló kihívásokra, így érdemes lenne ezeket inkább a javunkra fordítani, úgy, hogy teljesítményünket fokozzák, ne pedig csökkentsék. Azt hiszem, ez az igazi kihívás...
Irodalomjegyzék
Humara, M. 1999. The Realtionship Between Anxiety and Performance: A Cognitive-Behavioral Perspective. Athletic Insight, 1, 2,
McNally, I.M. 2002. Contrasting Concepts of Competitive State-Anxiety in Sport: Multidimensional Anxiety and Catastrophe Theories. Athletic Insight, 4, 2,
A pályamunka szerz?je az SZTE-BTK pszichológia szak IV. évfolyamos hallgatója
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
