SÖTÉT VAN…. édesanyám gyújtson világot!

Kinek a b?ne ez a végtelen ostobaság? A tanulási, tájékozódási képtelenség. Az iskoláé, ahol a tanulás öröme helyett csak a kínja marad? A gondolkodás lustaságáé? A központi üzeneté, hogy a szakértelem nem számít? 

Vagy a végtelen z?rzavaros tájékoztatásé? Statisztikai elemzést csinál a férjem, csak úgy kíváncsiságból, követjük a közölt adatokat. Sokszor a korrelációs együttható 1:1, ami nonszensz. (A korrelációs együttható nagysága az összefüggés nagyságát mutatja. A valóságban ilyen azonosság nemigen létezik, csak úgy, hogy a közölt adatokhoz igazítják a „valóságot”, és nem fordítva.) 

Bárkinek kifakadok, hogy úgy látom a magyar lakosság 60 százaléka sík hülye, kijavítanak, hogy nem, a 80 százaléka. Nem vigasztal a nagy egyetértés. Ezért nem csodálkozom a rendel?ben kifüggesztett cédulán. 

Ezután én sem nyalom meg a zárójelentéseimet, pedig de jól is esne! 

Ez a sötétség nemhogy oszlana, de fokozódik. A butikos lány mellszívóval akarja kiszívni a karjából az oltóanyagot, másfél év után még vírustagadás van, a halálhíreket röhög? fejekkel kommentálják egyesek, itt nincs mentség. 

A kínai boltos a szomszédban elmondja, hogy tudtuk-e, hogy ? nem kínai, hanem vietnámi. Eddig nem sejtettük, de ha vietnámi, vietnámi, ha azt mondja viking, azt is készséggel elhisszük.

Rögtön az elején lábra kapnak az összeesküvéselméletek. El?ször egy regényre hivatkoznak, ez tényleg elég izgalmas, 1981-ben adták ki, és kvázi megjósolja Wuhant (dupla w-vel), illetve a pandémiát.

Naná, hogy nekünk is vannak jó kis összeesküvéselméleteink, de ezt nem árulom el, mert a mi összeesküvéselméleteink persze igazak. ? 

A hülyeségcunamit nem lehet kronologizálni, mert a dark internet legsötétebb zugaiban újabb és újabb tajtékot vet, ami aztán gy?r?zik tovább, búvópatakokként az agytekervények barázdáiba folyik, és onnan a szívekbe. 

Engem mégis a röhög? fejek viselnek meg a legjobban.

Húsvét

Jönnek a húsvéti ünnepek, rohamléptekkel közeledik a nyár. ?rület, hiszen ezek nálunk mindig összcsaládi, meghitt, jókedv?, eszem-iszomok. 

Tudomásul veszem, hogy mindenki monitoron tömi a szájába a tojást, virtuálisan koccintgat. 

Közben valami elromlik, van, aki fejjel lesz jelen. Önkéntelenül arrébb teszem a sonkát, nehogy zsíros legyen a hajuk. Meg se terítem az asztalt, csak egy díszletet csinálok a kamerának. 

Nyár

És tényleg jobb a helyzet. Már kezdünk hinni benne, hogy közeleg a megnyugvás. Közben jobbnál jobb hírek az oltásokról, a gyógyszerekr?l, ami majd segít a bajba jutottakon. Persze maradnak a röhög? fejek a kórházi beszámolókon, a sötétség kicsit sem oszlik, csak ott, ahol a kovid megunja és bizonyít, hogy mire képes. Akkor jönnek a tanúságtételek, a szánom-bánom. 

Ekkorra már..

A gyerekekkel nyaralunk, az id? nem az igazi, konkrétan f?tünk, de ki a fenét érdekel. 

Kerthelyiségekben üldögélünk, néha olyan, mint régen. A lakásbulik ugyan elmaradnak, de legalább a szabadban…. Aztán beköszönt az ?sz, és kezd?dik a durvulás, a visszazárkózás, közben néhány orvosi beavatkozás.

Az operatív törzs könnyes egymásra borulását felváltja a személyzetis hangú nagymamás kárálás ismét. Az emberek a közösségi oldalakon keresgélnek fogódzókat. Szerencsére van néhány elkötelezett szakember, aki átvállalja a kiokosítást. Így találunk decemberben rá Dobson Szabolcs nagyszer? „Szakirodalmi tallózó”-jára, ahol végre érdemi információkat, és nem gy?zelmi jelentéseket kapunk. Az oldal feln?ttként kezeli az olvasót, nem áltat, nem mondja, hogy itt megdönthetetlen igazságokat talál a tévelyg?, hanem korrekt módon az aktuális kutatások eredményeit teszi közzé. Jó érzés. Aki tud olvasni, annak ad némi biztonságot. Persze itt is megjelenik a szellemi cs?cselék, de szordínósan partvonalon kívülre kerül.

A Karácsony

Mindig megvetettem a m?feny?söket, nekünk a karácsony az év csúcsa, a fa az egyik kardinális kérdés, minden rajta van, ami a töretlenség, családi történelem, az elmúlt 100 év. Üveggömbök a dédit?l, angyalok a nagyitól, gyerekek ovis ajándékai. És szégyen ide meg oda, veszünk egy eserny?szer?en kinyithatót aranyáron, ezt visszük magunkkal a parkba, ahol maszkban együtt lehetünk. Az ajándékok a padon, gyertyagyújtáskor vigyázunk, nehogy szénné égjen a m?anyag és a papír. Kínunkban röhögünk, közben egy-egy járókel? téved arra, nem csodálkozik, ?k egy másik bokorban csinálják ugyanezt. 

Szilveszterkor mindenki mellszoborként van jelen ismét.

Furcsa, hogy az a téveszménk, hogy a vírus tudja, új év, új élet. Messiásként várjuk a januárt. Közben már oltanak, és ez jó, legalább az egészségügyben dolgozó gyerekeink hamar oltódnak.

2021

De a vírus marad

A tisztif?orvos asszony kitartóan f?leg életmódtanácsokat oszt. Az újságírókat sz?rve engedik be, a kérdések nagy része megválaszolatlan marad. A virológusok megkongatják a vészharangot. Igazuk lesz. Az emberek többsége amúgy továbbra tétován kóborol az interneten, a pénzesebbje a magánszolgáltatóknál veszi a semmirevaló méregdrága gyorsteszteket, hallgatja Gödényt, a vírustagadókat, vagy rettegve ül otthon. Minden olyan, mintha. Mintha elég információnk lenne, mintha nálunk minden rendben menne, mintha a katona orvos, mintha az egészségügyi dolgozó katona lenne. Mintha a kormányf? járványszakért?, a külügyér virológus lenne. Mintha az állampolgár tájékoztatva lenne, mintha az ország laktanya lenne, mintha a beteg közkatona lenne. Csupa mintha, csupa szorongás. Közben megbetegednek néhányan az ismer?seink közül, értük aggódunk. Szerencsére élve megússzák. 

A napok hordaléka

Közben persze dolgozunk. Hálás vagyok, hogy olyan területen, ami nem halt bele a kovidba. Közben az állami szektor is igyekezett, az online megbeszéléseken már mind a két mellét látom az osztályvezet?nek, viszont mit tesz a rutin, nem szembesülök reggelenként az egyéb alkatrészeit publikussá tev? pizsamás férjjel sem. Átmenetileg nem hiányzik a pörgés: Szép a Körösök vidéke, jók a sétálós délutánok a nyulak és a felrebben? fácánok látványával, az agyrázkódásig kopogó harkályokkal, a piros templommal, a templomkert fáin megbújó két fülesbagollyal. Megtanulok láncf?részelni, megtanulom, hogy a vadkomló kiirthatatlan karvastagságú indáin Tarzan is ellehetne. Csita amúgy a szomszédban ordít részegen. 

Oltakozás

Izgalmi állapotban várjuk a híreket az oltásról. A 90+-os anyósom túl van a Pfizeren, örülünk. Aztán egyre több riasztás, egyre több beteg, egyre többször halljuk, hogy „Az a jó oltás, ami benned van.” Kiváló körzeti orvosunknak éppen Sinopharmja van, nem tudja, mikor jut máshoz. Bár nem vágyunk a kínaira, de úgy vagyunk vele, hogy igaz, hogy nem egy Tesla, hanem egy Trabant, azért ezzel is, azzal is el lehet messzire jutni. Minden jobb, mint a betegség, err?l meggy?z?dhettünk, amikor aggódó telefonbeszélgetéseinket a véroxigén-mér? pittyegése szakította meg a túloldalon. 

Ugyan már! — mondják vicces barátaink. A kínaiak már csak tudják, mi a jó, ha ?k csinálták ezt a sz..t. És különben is már beoltották a gazdag arabokat, a kevésbé gazdag szerbeket, mi kell még? Meghozzuk a döntést, egye fene. Legyen Sinopharm. Mindenki fetreng a mellékhatásoktól, aki mást kapott, bezzeg mi! Meg se kottyant. És tényleg nem kottyant meg. 3 tesztet csináltattunk. Egy ELISA-t, egy CENTAUR-t, és egyet a SOTE-n, Roche-t. Ez utóbbi pozitív lett, amir?l persze nem tudjuk, hogy csak azt mondja, hogy van antitest, vagy azt mondja, van elegend? antitest. Merthogy az el?z?ek, mint annyi más 60+-osnál, negatív eredményre jutottak.

EPILÓG

Vissza a régi életünket! ? 

fotók: Papp Ágnes Rita

Els? rész itt.