Hirdetés

Konformizmus a tinik világában

A klikkesedés hatása a dohányzás elterjedésére

Frissítve: 2015. 08. 25.

Ebben az esetben már nem olyan könny? nemet mondani és visszautasítani a cigarettát, mivel ezzel kiesnek a közös programból, id?vel a társaságból is. Ennek a „büntetésnek” az elkerülése érdekében konform viselkedést mutatnak, hogy jutalmul a csoport tagjai maradhassanak. Ez er?sebb a környezet, a szül?k tiltásánál, és akár az ellenkez? meggy?z?désnél is. Ez a hatás ebb?l következ?en csak akkor jelentkezik, ha a „példát” nyújtó személyek jelen vannak. Amint ez a közelség megsz?nik, a viselkedés is elt?nik. Tehát a dohányzás csak a társak jelenlétében jelenik meg, buli, szórakozás közben, más élethelyzetekben nem.
A klikkesedés hatása a dohányzás elterjedésére
Egy klikk tagjának lenni érdem, aminek meg kell felelni.

A feln?tté érés során minden gyermeknek át kell esnie a szocializáción. Els?ként a család véd? közegéb?l bekerül az óvodába, majd az iskolába, ahol minden idegen, a környezet és az ?t körülvev? emberek. Ebben a világban is helyt kell állnia, s már nem számíthat a szül? véd? karjaira. Megindul a beilleszkedés folyamata is: barátságok szöv?dnek, igaz csak alkalmiak, de mindenképp szükségszer?ek. Ennek az id?szaknak egészen a feln?ttkor kezdetéig személyiségformáló hatásai is vannak. A gyermeknek meg kell felelnie a társadalom által támasztott elvárásoknak. Olykor nagyon rögös s nehéz az út, míg a helyét megleli a világban.

Hirdetés

Az ember társas lény. Vágyik a barátokra, társakra, ezért az iskolában már azonos korúak között keresi támaszt, kapcsolatokat, hiszen ideje legnagyobb részt velük tölti. Csoportok formálódnak érdekl?dés és jellem alapján. Ezek eleinte játék közben alakulnak ki, de kés?bb már minden idejüket csak ebben a körben töltik. Megkezd?dik a kiscsoport-képz?dés, a klikkesedés, az osztály nagy része ilyen csoportokra oszlik. Akik nem tartoznak szorosan egyikhez sem, azok a peremre szorulnak – próbálhatnak bejutni egyikbe-másikba, hogy tartozzanak valahová, de rendszerint nem sikerül. Nem lehetséges, hiszen ezeket a „bandákat” már nemcsak a közös érdekl?dés és értékek tartják össze, hanem az, hogy kiket és milyen elvek alapján nem fogadnak be. Elzárkóznak, hiszen ?k különbek, mint mások és ezért lenézik a kívül rekedteket, nem nyitnak feléjük. Viszont nemcsak kifelé mutatnak elvárásokat, hanem egymással szemben is. Egy klikk tagjának lenni érdem, aminek meg kell felelni.

Minél közelebb kerülni, hiszen bármikor ki lehet kerülni ebb?l a körb?l, a csoportban ezért kevéssé jelenik meg a tagok identitása. Valaki meghatározóvá válik, a többiek pedig hasonulnak hozzá, hogy ne „lógjanak” ki. Ez megjelenik a divatban – f?ként a lányoknál, – hirtelen mindenki ugyanott vásárol, és ugyanazt hordja. De megfigyelhet? ez a fiúknál is, például a zenei ízlésben: egy-egy el?adó felkapottabb lesz, s egy bizonyos stílus válik uralkodóvá. Ezekben a csoportokban a legfontosabb szempont a népszer?ség, ezért a tinik mindent megtesznek, hogy elfogadottak, követend?ek legyenek. Ezt leginkább a feln?ttség jellegzetességeivel próbálják elérni, hiszen ekkor a gyermekek gondolatvilágában ez a leginkább vágyott, ami a küllemet (szépség, ruházat, „n?ciség”, „macsóság”) és a viselkedéses jegyek, szokások felvételét jelenti. A divatos öltözködés még nem is jelent problémát, legfeljebb az anyagiakat tekintve, de sajnos id?vel a „men?ség” jellemz?i közé a buli, az alkohol, drog és a cigaretta is bekerül – minden, amit a nagyobbak is csinálnak, mivel mindaz, ami a gyermekek számára még nem megengedett, a feln?ttek szabad világát szimbolizálja. Egy csoportban a dohányzás gyorsan elterjed, hiszen mindenki hasonulni próbál a meghatározó személyiséghez, és felveszik a népszer?sít? „tényez?ket”. Ahogy egyre több deviáns dolog jelenik meg a csoportban, a fiatalokat körülvev? környezet ezt rossz szemmel nézi, ám ?k a szül?k, a tanárok és a szabályok, a törvények ellenében követik a példát. Mégis, mi okozza ezt a nyájszellemet? Hogyan lehet ezt meggátolni? Hogyan lehet a csoport részévé lenni megfelelés nélkül, önálló identitásként? Érdekes kérdés, ami napjainkban mindenhol megjelenik. Ezen dolgozat ezt kívánja körüljárni – els?sorban a dohányzás szempontjából.

Híres kísérletek

A konformitás jelenségével a náci Németország zsidókkal szemben elkövetett szörny?ségei után kezdtek érdemben foglalkozni. Mivel a büntet?perekben a náci katonák azzal magyarázták sok százezer ember meggyilkolásának a b?nét, hogy parancsot hajtottak végre. Hogyan lehet képes egy faj arra, hogy fajtársait pusztán engedelmességb?l kiirtsa? Kísérletek sorozatát indította el ez a kérdés. Milgram áramütéses vizsgálatában csupán utasításra a kísérleti személyek 65 százaléka adta volna meg a halálos áramütést tanítandó társának, hogy ezzel a büntetéssel fegyelmezze. Természetesen ezt az óriási arányt bizonyos tényez?k mérsékelték: hajlamosabbak voltak abbahagyni a kísérletet, ha az egyetértés megsz?nt a kísérletvezet?k között, vagy ha a kísérleti személy nem kapott minden alkalommal határozott utasítást a feladat folytatására, vagy ha a vezet? egyáltalán nem is volt ott kísérlet végrehajtása közben. Tehát ha a követend? példa nem volt oly egyértelm?. Ez esetben a tekintély, a felettünk álló személy hatalmának engedelmeskedtek – vagy nem, ha ez kevésbé érvényesült.

Ez az alkalmazkodás a velünk egyenl? személyekkel szemben is megeshet csoporthelyzetben. Asch ezt a helyzetet vizsgálta egy nagyon egyszer? kísérleti helyzetben. Egy vonal hosszúságáról kellett véleményt mondani, hogy melyik másikkal is lehet egyenl?. Ebben az eltéveszthetetlen kérdésben is születtek rossz válaszok, a kísérleti személyek 35 százaléka rontott abban az esetben, ha a csoport többi (beavatott) tagja egységesen azt a rossz választ preferálta. A csoportnak tehát ekkora hatása volt az egyénekre. Kérdés, hogy ez miért történhetett meg, mi vezérelhette a kísérleti személyt, hogy ezt a döntést hozza meg. A konform viselkedésnek több oka is lehet. Ebben az esetben valószín?leg a csoport negatív megítélését?l való félelem indukálta a helytelen választ. Hiszen ha eltér?álláspontra helyezkedik, azzal a többiek véleményét kérd?jelezi meg – ezáltal szeparálódik t?lük az ítéletben, de egyben érzelmileg is. Ezt elkerülend? inkább hoz rossz döntést, csak hogy elfogadják ?t. Tehát a büntetés (a csoportból való kikerülés) elkerülése végett és a jutalom (csoportba tartozás) érdekében követi a rossz példát, konform a társaihoz.

 A behódolás

A dohányzás esetében a fiataloknál is ez az els?dleges ok, amiért dohányozni kezdenek. A dohányzás közösségi programmá válik. Ha elmennek szórakozni, vagy csak a kimennek a szabadba (tehát oda, ahol alkalmuk van rágyújtani) és a csoport tagjai közül egyesek dohányoznak, a többiek is késztetést fognak érezni a cigarettázásra. Itt jelenik meg a konform viselkedés behódolás-formája, hiszen ebben az esetben már nem olyan könny? nemet mondani és visszautasítani a cigarettát, mivel ezzel kiesnek a közös programból, id?vel a társaságból is. Ennek a „büntetésnek” az elkerülése érdekében konform viselkedést mutatnak, hogy jutalmul a csoport tagjai maradhassanak. Ez er?sebb a környezet, a szül?k tiltásánál, és akár az ellenkez? meggy?z?désnél is. Ez a hatás ebb?l következ?en csak akkor jelentkezik, ha a „példát” nyújtó személyek jelen vannak. Amint ez a közelség megsz?nik, a viselkedés is elt?nik. Tehát a dohányzás csak a társak jelenlétében jelenik meg, buli, szórakozás közben, más élethelyzetekben nem. ?ket szokták kocadohányosnak hívni. Abból, hogy már elnevezés is született erre a jelenségre, sejthetjük, hogy eléggé elterjedt. ?k nem szoknak rá a dohányzásra, amivel valamelyest megfelelnek a környezet tiltásának vagy az egészségüket ?rzik, ugyanakkor a társaságból sem lógnak ki. Természetesen ez lehet egy lépcs?fok a rászokáshoz vezet? úton, de sokan megmaradnak ebben az állapotban.

A behódolást növelni tudja, ha a cigivel rendelkez?k körbekínálják a csoport tagjait, és biztatják ?ket, hogy fogadják el. Itt jelenik meg a Milgram-kísérlet kapcsán említett hatalom szerepe. Hiszen itt már nem csupán a csoporthoz tartozás a motiváló tényez?. Ebben az esetben a cigarettát nyújtó személynek való megfeleléskényszer válik hajtóer?vé. Ez annál er?sebb, minél jobban biztatják a dohányzásra, vagy rosszabb esetben cikizik a tétovázása miatt. A helyzetb?l adódóan a dohányosnál van az el?ny, ? válik tekintélyszeméllyé, mivel ? járatos ebben a szituációban, ezzel szemben a nem dohányzónak váratlanul kell egy számára ismeretlen világban a nyomásra reagálnia. Kulcsfontosságú tényez? itt az önbizalom, mivel annak hiánya eredményezi leginkább a hatalomnak való behódolást, s megléte véd meg t?le. Sajnálatos módon ritka az olyan er?s meggy?z?dés? fiatal, aki ilyen helyzetben visszautasítja az ajánlatot. Természetesen ez arra az esetre vonatkozik, ha a „dohányfüst-mentes” egyén nem szándékozik cigarettázni, csak a ráhatás miatt bizonytalanodik el.   

A konformitást több tényez? is csökkentheti. Optimális esetben a követend? példa koherens, tehát megbízhatóan nem változik, a csoport pedig egységes. Amint ezek nem teljesülnek, a hatás sokat veszít erejéb?l, hiteléb?l. Asch és Milgram kísérletében megfigyelhet? volt ez. A kísérleti személyek nagy százaléka adott inkább a saját véleményére, mint másokéra. A dohányzás kérdésében ez akkor jelentkezik, mikor a csoportban dohányosok és mell?z?k is többen jelen vannak. Ekkor a hatás csökken, hiszen a nem dohányzóval azonos véleményen lév?k is vannak, így már nincs egyedül a helyzetben, nem rekeszt?dik ki azáltal, hogy ? másképp vélekedik. Ez a csökkent? tényez? a behódolás és az engedelmesség esetében lehet mérvadó, hiszen ekkor cselekszünk nyomásra.

 Az azonosulás

A konformitás egy másik formája az azonosulás. Ekkor a hatást els?sorban a vonzer? gyakorolja. A példát nyújtó személy vonzó az egyén számára, ? is olyan akar lenni, mint társai. Ebben a korban számukra az els?dleges érdem a „men?ség”. Minél több barátod van, annál értékesebb, „jobb fej” lehetsz. Tehát a társakhoz való tartozás els?dleges népszer?ségi index. A dohányzás ebben az esetben már nem kényszer? rosszként válik a fiatalok szokásává, azonosulnak a dohányzás szükségességének és „jóságának” gondolatával. Hiszen a „men?” barátok is így gondolják, s mivel olyanok szeretnének lenni, mint ?k, elfogadják és felveszik viselkedésüket. A konformitás e formában hosszabb távú, mint a behódolás, mivel ez addig marad fenn, amíg a személy vonzó számunkra. Egészen addig, amíg valami oknál fogva nem csalódunk benne, vagy nem távolodunk el t?le hosszú id?re, fennmarad a hatás és a viselkedés is. Ám ha elt?nik a vonzer?, akkor megtagadjuk mindazt, amit miatta csináltunk levetjük minden szokásunkat, amit t?le vettünk át, nehogy hasonlítsunk hozzá valamiben is. Ekkor általában az ellenkez?jébe csap át a viselkedés. Például a dohányzás már nem jó, hanem lenézend? dolognak min?sül. Ha ez nem történik meg, akkor már nem azonosulásról van szó, a szokás valamilyen más szinten is rögzült.

 Az internalizáció

A harmadik formája az internalizáció. Ebben az esetben a követend? személy hitelessége az az er?, ami a viselkedésünket befolyásolja. Ennek értelmében akkor követjük egy másik személy vélekedését, ha azt igaznak és helyesnek tartjuk. Itt már nem az egyén személyisége a meghatározó, hanem az elv, ami szerint a szokását „végzi”. Ekkor nem is a személyhez hasonulunk, hanem az elvet vesszük át és azt követjük. Ez a konformitás legtartósabb formája, hiszen a meggy?z?désünk határozza meg viselkedésünket. Ez már nem függ a személyt?l és a csoporttól sem. Ezen meglehet?sen nehéz változtatni, általában csak valamilyen meghatározó életesemény vagy személy képes erre az elv-alapú viselkedésre hatni, de természetesen csak ha az elven képes módosítani. Az internalizáció a rászokott dohányosoknál figyelhet? meg. Általában ?k meg tudják magyarázni, hogy miért is jó ez számukra: megnyugtatja ?ket, vagy csökkenti az éhségérzetüket. Ekkor nem igazán kötik személyhez a dohányzásukat, akkor sem, ha eredend?en valaki miatt szoktak rá, hiszen már nem ?miatta végzik nap mint nap.

A konformitás formái a dohányzás szempontjából fokozatoknak, lépcs?fokoknak tekinthet?k. Az azonosulás okán gyújtunk rá sokszor els? cigarettánkra. Hiszen ez általában oly korán megtörténik, hogy akkor még nincsen elég információ birtokában a gyermek, hogy ne higgyen, ne bízzon a számára referencia-személyekben. Követi ?ket, hisz nekik, mivel nincs saját elképzelése. Természetesen ett?l a gyerekek még nem szoknak rá, inkább csak tapasztalatot szereznek. Ha a vonzer?t biztosító személy hatása elég er?s, akkor jelenlétében kialakulhat alkalmankénti dohányzás vagy akár rászokás is, de ez személyfügg?, így nem feltétlenül oly tartós. A kocadohányzás inkább a behódolás miatt alakul ki, a csoport nyomására. Ebben az esetben tisztán elkülönül a dohányzás és a mell?zése az egyes személyeknél, csak akkor gyújtanak rá, ha abban a bizonyos társaságban vannak, ahol a kitaszítás veszélye fennáll. A csoporthoz való tartozás érzését ezzel er?sítik, de más helyzetben nem igényük a szer használata. Az eddig említett dohányzásfajták viszonylag könnyen befolyásolhatók, hiszen ezekben az esetekben még nem alakul ki érzelmi köt?dés. A dohányzástól való függés nem alakul ki, nem szoknak rá, csak egy küls? hatás következtében nyúlnak hozzá. A konformitás véleményem szerint ezekben figyelhet? meg leginkább, az internalizáció esetében viszont nehéz elkülöníteni, mivel akkor már az egyén els?sorban az elvnek tulajdonítja szokását. Vélhet?en viszont ennek kezdete egy hiteles személy hatása volt. Valószín? ezért tudott ily er?teljesen rögzülni a vélekedés, de nem zárható ki, hogy az alkalmankénti dohányzás csúszik át id?vel a rászokásba, és az sem, hogy egyáltalán volt-e valamilyen konformitás-tényez?, ami szerepet játszott a rászokásban. Ez a helyzet kell?en komplex, hogy ne tudjunk általánosítani – csak egyénenként lehetne meghatározni, hogy milyen hatások játszottak szerepet.

A tények magukért beszélnek, a kiskorúak dohányzása egyre nagyobb mértéket ölt, és ebben óriási jelent?sége van a klikkesedésnek, ezáltal a konformizmusnak. Ezen növekedésért természetesen más tényez?k is okolhatók, de kétségtelen, hogy az egyre gyorsabb kikerülés a szül?i véd? környezetb?l és az ennek következtében másokra áttolódó köt?dési igények is szerepet játszanak a dohányzás elterjedésében.

 

A pályamunka szerz?je a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakának harmadéves hallgatója

 

 

       

 

MIPSZI hírlevél
Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.
Feliratkozom
Hirdetés

MiPszi Aktuál (MAT)

Család

Körvonal

Mentális egészség

Mindennapi filozófia

Mipszicske

Munkapszichológia

Önismeret

Párkapcsolat

Opinion - Elmélkedések szerz?inkt?l

IN ENGLISH

Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.