Maugli az iskolában

Frissítve: 2023. 03. 11.

A hazai értelmiség jelent?s része elméletben egy emberként áll ki az úgynevezett integrált oktatás – vagyis a hátrányos helyzet?, többnyire roma származású gyermekek és az átlagos vagy jó hátter? tanulók együttnevelése – mint az ország minden kisebbségi problémájára gyógyírt jelent? csodaszer mellett. Csakhogy a felmondott lecke nem szívb?l szól: felmérések szerint maguk a bázisiskolákban tanító tanárok sem járatnák integrált osztályokba saját gyermekeiket. A fels? tízezer pedig természetesnek tartja, hogy az ? kivételes gyermeke tagozatos iskolába járhasson, ahova csak a kivételeseket vehetik fel. Hogy is van akkor mindez?

Maugli nem felzárkózik, hanem megtanulja, hogy a környezete kirekeszti, hogy ? más, ? gyengébb

Hirdetés

A 2000-ben, 2003-ban és 2006-ban lebonyolított PISA-vizsgálatok óta nyilvánvaló, hogy a kompetencia-szintet nálunk a kibontakoztatható képességek helyett alapvet?en a családi hovatartozás határozza meg. Vagyis ellentétben a sikeresen m?köd? skandináv rendszerekkel, a magyar iskola a szül?re hárítja a felel?sséget: amennyit a gyerek hoz, annyit vihet, nincs valódi felzárkóztatás, kompetenciafejlesztés. A versenyiskolák a kedvez?bb hátter?, ígéretes fiatalokat, mint a jószágokat válogatják ki, s a magyarázat az, hogy a hátrányos helyzet?ek sokszor tanulatlanok, antiszociálisak, és agresszív magatartásukkal sok esetben zavarhatják az órát. Ha jó lelkünknek köszönhet?en mégis sikerül integrált osztályokba kerülniük, ezeregy indokot szolgáltatnak a kirekesztésre, mi pedig mossuk kezeinket.

Nézzünk egy sarkított példát: megtaláljuk Mauglit, akit addig a vadállatok nevelgettek a dzsungelben. Vajon kiabálunk-e neki, hogy „Maugli, b?ven iskolaérett vagy, jöv? héten felelsz a finnugor nyelvcsaládból!”? Maugli természetesen nem érti meg a finnugor nyelvcsalád cím? leckét, nem tud teljesíteni, az önbizalma csökken, iskolatársai a ruháján nevetnek, amit a farkasok szeretettel adtak rá, és sorozatos fegyelmiket kap. Így Maugli nem felzárkózik, hanem megtanulja, hogy a környezete kirekeszti, hogy ? más, ? gyengébb. Azzal otthagyja az iskolát, miel?tt kijárná a 8 osztályt.

Mire lenne tehát szükség? Arra, hogy odafigyeljenek a tanulók érzelmi nevelésére. A történetnek ott kell kezd?dnie, hogy a tanár feltérképezi, az elmaradott környezetb?l származó gyereknek mely értelmi, érzelmi és társas képességei nem fejl?dtek ki, amelyeket kiscsoportos, páros és egyéni foglalkozásokon, súlyosabb esetben pedig osztályon kívüli egyéni foglalkozások során kell pótolni. Természetesen törekedni kell rá, hogy a lehet? legtöbb órán együtt tanulhasson osztálytársaival, de nem mindenáron. Néhányuk esetében hasznosabb, ha csak képességeiknek megfelel?, például testnevelés- és rajzórákon tanulnak együtt, más órákon pedig kvázi magántanulóként haladnak. De nemcsak a hátrányos helyzet? tanulók érzelmi nevelésére van szükség, hogy elfogadják a segítséget, és nyitottan, agresszió nélkül viszonyuljanak társaikhoz. Legalább annyira szükséges a társak érzelmi nevelése is, hogy megértsék és tiszteletben tartsák mások érzéseit, szükségleteit és meggy?z?déseit, viselkedésüket pedig képesek legyenek szabályozni.

Az utóbbi évtizedben kétszeresére emelkedett a serdül?k gyilkossági rátája, a depresszió, a szorongás, a magatartásproblémák, az evészavar, a szenvedélybetegségek lassan már olyan természetességgel fészkelik be magukat az iskolákba, hogy fel sem t?nnek. Míg azonban a PISA-vizsgálatok óta az értelmi kompetenciák már f?szerepet kapnak az oktatási tanulmányokban, az érzelmi intelligencia fejlesztésér?l szinte egyáltalán nem esik szó, pedig e képességeket a gyermekek láthatóan nem kapják meg azoktól a szüleikt?l, akik maguk is elváltak, agyonhajszolt, stresszes életet élnek, és hagyják, hogy a jöv? letéteményeseire a Dragon Ball vigyázzon.

Holott ha id?ben, gyerekkorban jön a támogatás, a változás is tartós lehet. Számos kísérleti program aratott már sikert (leginkább nemzetközi színtéren), melyekben közös, hogy felismerték: tájékoztatni nem elég. Az empátiára való készségek hosszú éveken keresztül való begyakorlására van szükség, amelyek megpróbáltatás, sérelem idején alkalmazhatók. Mindez a berögzült el?ítéletek ellen hat, lehet?vé teszi az egymást tiszteletben tartó együttélést, a termékeny nyilvános párbeszédet a kisebbségekkel és hátrányos helyzet?ekkel való mostani, színlelt tör?dés helyett. Kezdeti lépésként természetesen az is megtenné, ha országunk vezet?i h?siesen példát mutatnának, és saját magukon kezdenék alkalmazni a módszert. Tudniillik, hogy képesek legyenek látni a sajátjukon kívülálló csoportok értékeit, és együtt is tudjanak m?ködni a jöv? érdekében.

A pályamunka szerz?je ELTE PPK pszichológia szak ötödik évfolyamos hallgatója

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom