Vallás és pszichoanalízis közössége: a tudattalan összeköt? ereje
Frissítve: 2015. 08. 25.
A tudattalan legegyszer?bb, freudi meghatározása szerint olyan lelki tartalmakat jelöl, amelyhez nincs hozzáférése a tudatnak. Ennek a szférának a létezése évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget – foglalkozik vele filozófia, pszichológia és implicitebb módon a vallás is. S noha régóta feszegetjük a kérdést, miszerint meddig is terjed a fejünkben lév? dolgok határa, a fentebbi meghatározás születésekor rendkívül széles kör? döbbenetet váltott ki. Sigmund Freud volt az, aki a századfordulón a pszichoanalízis kidolgozásával áthatotta a kor társadalmát, és evvel megvitatás tárgyává tette a tudattalan kérdéskörét. Ma már többszörösen bizonyított a tudattalan létjogosultsága, azonban a szélesebb rétegekben sokan még most is sokan ódzkodnak magukévá tenni ezt a misztikusnak t?n? eszmerendszert. Pedig kultúránkban is mélyen gyökeredzik a tudattalan, hiszen rendkívül sok vallásban nagy szerepet játszik tartalmainak feldolgozása.
Az, hogy pontosan mi az, amit vallásnak tekintünk, igencsak eltérhet a különböz? szerz?knél. A legmegenged?bben Erich Fromm fogalmaz: ezek szerint vallásnak tekinthet? bármely közösség által elismert eszme- és cselekvési rendszer, amely az individuum számára tájékozódási keretet, valamint odaadásának tárgyat biztosít. Jelen cikkben ebb?l a meghatározásból indulok ki, hiszen a tudattalan dinamikája szerint bármely er?sen befolyásoló, igaznak gondolt eszme annak tárgyává válhat. Ezen gondolatmenet alapján megvizsgáljuk majd a katolicizmust, a zen-budhhizmust, a sámánizmust, a többistenhiteket, és végül korunk pótvallásait is.
Szintén Fromm különböztet meg alapvet?en tekintélyelv?ségen alapuló, valamint humanisztikus vallási rendszereket, melyek er?sen kapcsolódnak a Kelet-Nyugat dimenziókhoz. A tekintélyelv? vallásokat – amelyek els?sorban a nyugati világban elterjedtek – úgy határozza meg, mint valamely magasabb hatalmak uralma alatt állás, amely hatalmakat engedelmesség, hódolat, imádat illet csupán fels?bbrend?ségük ténye miatt. A humanisztikus vallás ezzel szemben gyakran istenség nélküli, az ember erejére, képességeire koncentrál, amely elegend? ahhoz, hogy megértsük helyünket a világban. A humanisztikus vallásokban a pozitív érzelmek dominálnak a b?nbánattal szemben, olyan érzelmek, mint az öröm és a szeretet, melyeket ki kell teljesíteni. A tudattalan szerepe is más a két irányzatban, vegyük példának a kereszténységet és a zen-buddhizmust. A kereszténységben a tudattalant kivetítjük embertársainkra (ezért kell szeretnünk és megértenünk ?ket kompromisszum nélkül, hiszen ezáltal közelebb kerülünk magunkhoz is) és Istenre is. Isten birtokol mindent, amely az emberi lényeghez tartozik, hiszen neki ajánlottunk feltétel nélküli odaadást, az ? világának szépségéért dolgozunk, ? dolgozik lelkiismeretünkben, és a másokkal való viszonyainkban. Ily módon az ember elidegenedik magától, és csak Istenen keresztül tud kapcsolatot tartani legmélyebb tartalmaival – ? válaszol kérdéseire és határozza meg sorsát. A humanisztikus vallásokban – vegyük csak a zen-buddhizmust – ezzel szemben a tudattalant mint a lehet?ségek tárházát fogják fel, ezért kell közelebb kerülni hozzá. Ebb?l táplálkozva kiteljesíthetjük a bennünk lakozó kreativitást, ami közelebb visz az élet egészének megértéséhez. Ugyanez a szerepe Buddhának is. Segít megtalálni az utat a lehet?ségek kifejez?déséhez.
Ahány gondolkodó, annyiféleképpen osztja föl a tudattalan rétegeit, és azoknak megnyilvánulását a vallásban. Jung megkülönböztet személyes és kollektív tudattalant, és szerinte a vallásos rendszerekben a mindenkiben születését?l benne lakozó, az emberiség múltja alatt felhalmozódó kollektív tudattalan jelenik meg. Eszerint vannak olyan ?sképek, archetípusok, amelyek a vallási élményekben kifejez?dnek. Ezzel szemben egy nemrég élt bécsi pszichológus, Frankl a vallást mint a legszemélyesebb döntéseink egyikét határozza meg (intim jellegét gyakori álombeli kifejez?dése is bizonyítja), amelyet a gyermekkor élményei alakítanak ki, és a vallásgyakorlat során ezek az elfojtott, elfeledett élménydarabok kerülnek felszínre a tudattalanból. Természetesen nem tagadja, hogy vannak sémák, amelyek legtöbbünknél megjelennek, de szerinte ezek nem velünkszületettek (hiszen semmi közük biológiai voltunkhoz), hanem a kultúra ülteti belénk ?ket életünk során. Freud is inkább a személyes tudattalant nevezi meg, mint a vallásos élmény alapját, és nála is jelen vannak a gyermekkor élmények, mint fontos alakító tényez?k: szerinte a fels?bb er?k feltételezése a gyermek apa iránti feltétlen tiszteletéb?l és bizalmából indul ki. Szondi Lipót megkülönböztet szabad választáson alapuló (az énb?l induló), és kényszeren alapuló vallást, amely a családi tudattalanból táplálkozik.
Jung ösztönénszer?en írja le a vallást befolyásoló kollektív tudattalant. Bänziger még ennél is tovább megy: a vallásos ösztönt a nemi vagy az agresszív ösztönhöz hasonlítja. A kép nem egységes a tekintetben sem, hogy a tudattalan determinálja-e a személyt, vagy éppen fordítva. A pszichológia ?satyjaiként emlegetett Jung és Freud szerint az els? megoldás lehetséges csak, míg Frankl úgy gondolja, hogy alapvet?en a személy által meghatározott a tudattalan, amely istenkapcsolatot tartalmaz, ezért nem lehet ösztönénszer?. Alapvet?en megkülönböztet szellemi tudattalant és ösztöntartalmakat, melyek közül a szellemi tudattalan befolyásolja a hitet. Ennek isteni tartalma egyszer?en abból fakad, hogy azok a motívumok, amelyek cselekvésre késztetnek bennünket – ilyen például a lelkiismeret, ami szerinte a transzcendencia hangja – nem lehetnének eléggé hatékonyak, ha csak bel?lünk erednének.
Ebben a szemléleti keretben az összes emberi kultúrában egymástól függetlenül megjelen? vallásnak egyszer?en a tudattalan tartalmakat kordában tartó funkciói vannak. Ha a felettes én egyik eszköze a vallás az ösztönök megzabolázására (ahogy Freud állítja), úgy a vallás segít a bels? er?ket kordában tartani, és ellentétek dinamikájáról van szó. Ha azonban a vallás segítsével pont az ösztönök szivárognak, kerülnek kifejez?désre, akkor vágyteljesít? lehet a vallási élmény természete. Jung áldozásról való gondolatmenete ezt az elképzelést támasztja alá. A mise rendjében Krisztus testét és vérét áldozzuk Istennek, és ennek a folyamatnak a segítségével tudatosulhat bennünk Jézus jelenléte. Jung szerint a tudattalan tudatba való integrálására azért van szükség, mert enélkül a hív?k nem érthetik a végs? dolgokra vonatkozó tudást, és a hit görcsössé válhat. Jellemzése szerint a katolikusoknál emiatt gyakori az ateizmusba való átcsúszás: a vallásgyakorlás során megérintik ugyan a tudattalant, azonban nem hozzák azt a felszínre, mert a képzetvilág, a rítusok átéreztetik a lényeget, azonban a tudatos megértést nélkülözik. A protestánsok elméletibb beállítottsága ezt kerüli el. Jung a tudattalannal való kapcsolatteremtésen természetesen mindig a kollektív réteget érti, azonban megjegyzi, hogy az erre irányuló technikák els? eredményeképp (legyen ez meditáció, ima vagy gyónás) a vallásgyakorló a személyes tudattalanba kerül, és ez bizony gyakorta kellemetlen élmény, amely a feladásra késztet – ezért is nehéz a tudattalanon keresztül eljutni a végs? igazsághoz. Ez a fajta nehéz találkozás, amely azonban elengedhetetlen az élet értelmességéhez, más gondolkodóknál is dominálja a vallásos élményr?l való elképzelést.
A tudattalannal való kapcsolatteremtés célja másként is meghatározható. Fromm (1995) szerint a bennünk lakozó lehet?ségek felszínre hozásának módja ez, valamint így elkülöníthetjük az egyén eszmerendszerének valódi tartalmait és azokat, amelyeket csak a racionalizáció, a „nyáj felé húzás“ miatt tart fenn. Mindezek hatására jöhet létre az egyediség mindenséggel való összeolvadásának vallásos élménye. Ez a zen-buddhizmus alapvet? célja is tudat és tudattalan összekapcsolásával, mely utóbbit azonosítani lehet a Tao fogalmával. A végs? cél ott – átfordítva a nyugati kultúra nyelvére – a csakis a tudattalan impulzusok által való irányítottság elérése, a tudat korlátozásától való megszabadulás, és ily módon a szabad élet megvalósítása.
Kelet és Nyugat – két ellenpólus
A pszichológiában gyakran emlegetett, kultúrák felosztására alkalmas kelet-nyugat dimenzió a tudattalant is máshogy építette be vallási rendszereibe.
A tudatot a katolikus vallás és az ahhoz hasonló eszmerendszerek véd?gátnak tekintik, amely szükségszer?, és az én m?ködésének határait jelöli ki. A zen-buddhizmusban a tudat mint korlát jelenik meg, amelyet le kell gy?zni, mert az élet egészlegességének élményét?l fosztja meg az embert.
A tudattalanról való elgondolások is igencsak ellentétesek: a buddhizmus eszméi szerint a tudattalan hordozza a lényeget, annak irányítása szerint kell élni, a tudattalan mindig tiszta, el nem homályosítható. Suzuki a tudattalan megérzéséhez egyfajta biztonságérzet megjelenését köti, amelynek kapcsán az egyén képes lesz a tiszta egészlegesség átélésére. A nyugati terminológia szerint a tudattalan inkább az a hatalom, amely féktelen, kiismerhetetlen, pusztító, és amelyet a legtöbb esetben el kell fojtani, korlátozni kell. A tudattalan kialakulását, gyermekkori tartalmait is eltér? néz?pontból szemléli a két eszmerendszer. A nyugati szemléletmód szerint a tudattalan tartalmai f?ként a gyermekkorban alakulnak ki, ezek lesznek azok az élmények, amelyek tudattalanul is irányítanak minket feln?ttként. A buddhizmus arra törekszik, hogy ezt a gyermekkori ártatlanságot állítsa vissza feln?ttkorban. Suzuki az önös érdek ráépülését a tudattalanra az ártatlanság elvesztésének nevezi, és arra törekszik, hogy ezt megakadályozza.
A végs? cél a buddhizmusban az, hogy én nélküli életet éljünk, csupán a létezés tényét átélve. A nyugati kultúrában az én rendkívül fontos, már csak az individuum állandó hangsúlyozásából is ez t?nik ki. Az én hatalmát, erejét b?víteni kell, és a tudatos, én által vezetett szféra határait kell növelni az esetleges tudattalan tartalmak felszínre hozásával.
A tudattalannal való kapcsolatteremtés technikái is mások, más logika szerint építkeznek. A katolikus vallásgyakorlatban erre szolgál az ima (ahol a projektált bels? tartalmakat próbáljuk visszaszerezni), a gyónás (ahol mások kezébe helyezzük az ítélkezést). A keleti kultúrákban inkább befelé fordulás jellemz?: a mandalát, mint a tudattalan egységbe rendezésére és koncentrációra alkalmas jelképet emlegeti Jung, és a meditáció küls? tárgyra fókuszálása is azt a végs? célt szolgálja, hogy zavaró gondolatok hiányában megértsem saját lényegemet, helyemet a világegyetemben. A katolikus gyakorlatban megértést, megbocsátást várok (Istent?l), a buddhistában megérteni akarok. Az elvárás mások nyitottsága felém, vagy az enyém a mindenség felé. Azonban a régebbi nyugati vallásrendszerekben nem mindig ez a gyakorlat volt érvényben. Az aktív imaginációra jellemz? koncenrációt használta fel Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai során, és az alkimista bölcselet meditációi is valamely er?s koncentrációt igényl?, tudattalant el?hozó folyamatot mintáztak.
A nem hagyományos értelemben vett vallások
A sámánizmusban sokkal explicitebb módon fejez?dik ki a tudattalan befolyása a rituálékra, hitvilágra. A sámán gyakori eszköze a módosult tudatállapot el?idézése önmagánál vagy a törzs tagjainál. Ebben az állapotban olyan tudásra tesz szert a közösség, amely a mindennapi állapotokban elérhetetlen. A transzban a sámán a tudattalannal kommunikál, a tudattartalmak áramlása az, amelyre épül a rítus. A sámánok látogatásokat tesznek az alsó világba (ösztöner?ért, segít? állatokért), a fels? világba (ahol tanácsadó szellemekkel találkoznak) és a középs? világba is (itt felviláglanak a mindennapi problémák megoldásai). Mindezekhez az utazásokhoz olyan eszközök segítségével jutnak el, mint a dob – amely hasonló az anyai szívhanghoz, így eleve egy félig tudattalan állapotot idéz – és a csörg?, amely segít a koncentrációban.
A többistenhív? népek mítoszai, vagy a hétköznapi mesék is er?s kapcsolatban vannak a kollektív tudattalannal, hisz annak kivetüléseiként is felfoghatók. Gyakoriak bennük az archetipikus tartalmak, h?seik harcai megfeleltethet?k az ego harcainak a személyiség többi rétegével.
Összességében elmondható, hogy a bels? világ kivetítése rendkívül gyakori a vallási rendszerekben. A tudomány fejl?désével az emberek lassanként rájöttek erre az összefüggésre, és a legtöbb helyen elkönyvelték, hogy a kivetített jelenségek nem valódiak, azonban azt figyelmen kívül hagyták, hogy ett?l még léteznek. Evvel a lépéssel megszüntették a tudattalan egyik jelent?s felszínre törési lehet?ségét.
Ennek az útnak az elzárása „pótvallások“ létrejövetelét indukálta. Ilyen lehet például egy társadalom politikai rendszer iránti széls?séges h?sége, de egy ember neurózisa is nevezhet? vallásnak, amennyiben az valamely hittételhez való ragaszkodásban nyilvánul meg. Az ilyen neurózis valójában valamely primitív vallási formához való visszatérésként is felfogható, amely csak azért nem teljes érték?, mert a társadalom nem fogadja el azt. Kicsit hasonlít a mai vallási rendszerekre nem jellemz? bálványimádathoz is, amennyiben egy résztendenciát követ az én egészlegessége helyett – ez a mai rendszerekben tévútnak számít.
Azonban ezek a megoldások nem pótolják valójában és széleskör?en a vallás tudattalan-kezel? erejét. A mai társadalomban mítoszvesztés van jelen, melynek hatására primitívebb er?k aktiválódnak és tömeges mítoszkeresés indul (ez is egy magyarázat lehet a tévém?sorokban széles körben keresett agresszív és szexuális tartalmakra). Freud már magát a vallást is kollektív neurózisnak nevezi, mivel szerinte illúzión alapul és leépíti a kritikai gondolkodást. Sejthetjük, mennyi veszély van ebben a primitív mítoszkeresésben. Frankl azt írja, hogy az elfojtott hit babonába torkollik, és mai társadalmunk rációt és hatalmat el?nyben részesít? szerkezete hajlamos a hit elfojtására. Ezen elfojtás a mai emberen pszichoszomatikus betegségek formájában jön ki. A betegség és a b?n kultikus összefonódását a természettudományos gondolkodás háttérbe szorította, azonban ha ezt a logikát követjük, természetesnek t?nik, hogy az én túlszabályozása visszahat arra, hogy az milyen mértékben tudja sikeresen kezelni az ösztönimpulzusokat. A mai ember nem akarja kivárni a felkészülés id?szakát a világ dolgaival való szembenézésre, mindig mindent siettet, mindent azonnal meg akar tapasztalni. Fromm korunk számos jelenségét a régi vallási rendszereinkb?l eredezteti: a hatalom, siker és dominancia hajhászását a bálványimádáshoz hasonlítja, a pártrendszerek imádatát a totemizmushoz, a tisztaságimádatot a tisztító rítusokhoz.
Mindent egybevetve tehát a vallásokban mélyen gyökerezik a tudattalan jelenléte, és a rá való reflektálás. Ezen kapcsolatoknak a kifejez?dése azonban függ a vallás hagyományaitól, kutúrkörnyezetét?l, valamint mindezek különböz? pszichoanalitikus szerz?k által történ? interpretációitól.
A pályamunka szerz?je az ELTE PPK pszichológia szakának 3. évfolyamos hallgatója
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
