Ferenczi Sándor és a popzene

Egy korábbi tanulmány

Néhány éve azért kutakodtam az interneten, hogy használható tanulmányokat találjak József Attila költészete és a pszichoanalízis kapcsolatáról. Akkor futottam bele Kassai György írásába, mely a Thalassa folyóiratban jelent meg 2000-ben. Akkoriban még keveset tudtam a pszichoanalízisr?l, ezért újdonságként hatott rám, hogy Kassai egy magyar pszichoanalitikus, a számomra akkor még ismeretlen Ferenczi Sándor hatását elemezte József Attila életm?vében. Kassai a közismerten szerény és alázatos Ferenczi stílusában nem tényeket közöl, csupán hipotézist fogalmaz meg. „Gyakran találkozunk olyan megjegyzésekkel, gondolatokkal, ötletekkel, amelyek határozottan Ferenczire emlékeztetnek.” (Kassai, 2000) Szerz?nk ehelyütt megemlíti, hogy József Attila valóban olvashatta a budapesti pszichoanalitikus iskola alapítójának munkáit. Erre – teszem hozzá – az is következtetni enged, hogy még a Nyugat hasábjain is olvashattak Ferenczi-írásokat.. Elmondhatjuk hát, hogy a századel?n a magaskultúra részét képezte a korszer? pszichoanalízis, m?vel?i pedig koruk ismert és elismert szerz?i voltak. Mint azt látjuk, saját munkáik és a m?vészetre gyakorolt hatásuk is ismertté tette ?ket. Ferenczi cizellált, irodalmi stílusa valóban egy irodalmi lap hasábjaiért kiálthatott akkoriban.

Traumatan

Kassai tanulmányában többek között a Ferenczi által kidolgozott traumatan értelmezését véli felfedezni József Attila költészetében. A traumateóriát a Katasztrófák a nemi m?ködés fejl?désében cím? munkájában fejtette ki, amelyet közel kilenc évnyi halogatás után mert csak közreadni. A könyv onto- és filogenetikai magyarázattal szolgál a közösülés és a megtermékenyítés értelmét, illetve annak célját illet?en: a közösülés során az Én megkísérel visszakerülni az anyaméhbe. Ezt háromféleképpen igyekszik elérni: hallucinatorikusan, az álomhoz hasonlóan; a pénisszel azonosulva szimbolikusan, illetve az ondó által reálisan. Ferenczi álláspontja szerint a közösülés, a megtermékenyítés és a születés szimbólumai filogenetikus emlékeket képviselnek. (Linczényi, 1982) Ferenczi ezt így fogalmazta meg: „A magasabb rend? eml?sök anyaméhben való létezése csak ismétl?dése volna a halid?kb?l való létezési formának, és a születés nem volna egyéb, mint egyéni rekapitulációja annak a nagy katasztrófának, mely annyi állatot és bizonyára a mi állati ?seinket is a tengerek kiszáradásakor a szárazföldi élethez való alkalmazkodásra kényszerítette, els?sorban arra, hogy a kopoltyúkkal való légzésr?l lemondjanak, és a leveg?vel való légzésre alkalmas szerveket fejlesszenek.” (Ferenczi, 1928, 1997) Ezeket hívja Ferenczi nagy filogenetikus katasztrófáknak: a szerves élet keletkezése az ivarsejtek érésével, az egysejt?ek létrejötte az érett ivarsejt ivarmirigyb?l való keletkezésével, a nemi szaporodás kezdete a megtermékenyítéssel korrelál. A tengerben való fajfejl?désnek az embrió anyaméhben való fejl?dése felel meg. (Linczényi, 1982) Az orgazmusban nem csak az intrauterin (azaz méhen belüli) nyugalmat fedezi fel, hanem az élet el?tti nyugalmat is.

Feltételezhetnénk, ahogy csendesült a pszichoanalízis, különösen a freudizmus iránti lelkesedés, úgy tudnánk egyre kevésbé kimutatni annak a m?vészetekre gyakorolt hatását. Igen különös meglepetés érhet bennünket, amikor Jung, a transzperszonális és kognitív pszichológiák és a többi korszer? irányzat ismerete mellett Ferenczi tanai sejlenek fel, méghozzá nem is akárhol, hanem a popzenében. A Kistehén Tánczenekar 2006-ban megjelent, Szerelmes vagyok minden n?be cím? lemezén található egy, cikkünk és érdekl?dési területünk szempontjából igen érdekes dal, amely a már önmagában sokat sejtet? Az anyu meg én címet viseli. Még csak különösebben figyelmesnek sem kell lennünk, hogy a m?ben felfedezzük az áthallást József Attila költészete fel?l, és megértsük, mit észlelt és közölt a maga szerénységével Kassai a már említett izgalmas írásában. A továbbiakban koncentráljunk hát a popzenére!

 Az anyu meg én

"Van egy kicsi sziget

 a tó közepén,

 ketten élünk rajta

 az Anyu meg én.”

A sziget, mint az ?stengerb?l kiemelked? szárazulat motívuma éppen azt a katasztrófát jeleníti meg számunkra, amikor – ha elfogadjuk Ferenczi hipotézisét – a még tengeri él?lények számára el?ször vált egyáltalán lehetségessé elhagyni az addig tökéletesen megfelel? vízi környezetet. Ebben a pillanatban megjelenik egy olyan kérdés, amellyel addig egyetlen életformának sem kellett szembesülnie: partot érve elfogadni a pusztulással járó beszáradást, vagy miel?bb biztosítani, meglelni egy, az óceáni feltételeket biztosító környezetet. Ez a felütés valóban egyfajta magárahagyatottságot árul el, ám mint látjuk, a kiemelkedés kataklizmáját a lírai én sikeresen átvészelte. Méghozzá nem is egyedül, hiszen Anyuval együtt élhet? ez a sziget, ott a tó közepén. Jogosnak tarthatjuk az Anyu méhvel való azonosítását, és ezáltal az él?lény „visszajutottságáról” beszélhetünk, kinek szinte egyedüliként élhet? világa lett a sziget, a szárazulat.

„Nem jár arra senki
partján hajó sem áll,
nem húz felette csíkot
a balatoni nyár. 

Van egy kicsi sziget
a tó közepén,
nem veszi észre senki,
csak az Anyu meg én.”

Nyilvánvaló, hogy a szövegben egy olyan korszakra való emlékezést figyelhetünk meg, amely korban még valóban senki nem járhatott ennek a szigetnek a közelében. Hiszen nem is volt, aki kitegye a lábát a szárazföldre. Azt is megtudjuk, hogy legalábbis az olyan távoli múlt kerül megidézésre, amelyben nyoma sincs a távolságot legy?z?, azaz a hajóval, repül?vel utazó embernek. Elmondhatjuk hát, hogy ez a sziget gyakorlatilag megközelíthetetlen, lakói mindenképpen egyediek. Van ebben a versszakban még egy érdekesség: a „balatoni nyár” – amellett, hogy megidézi a nyüzsg? tópartok hangulatát, amikor is a szárazulathoz alkalmazkodott él?lények tömegével közelítik meg újra és újra a vizet, – ez a szókapcsolat egyértelm? utalás a KFT zenekar Balatoni nyár cím? dalára, amely egy – szintén – tóparti képet bont ki, és amelyben egy házasságtörés történetét beszélik el. Ezek ismeretében ez a versszak azt is jelentheti számunkra, hogy a lírai én és Anyu kapcsolata nem hogy nem t?r meg kifelé tekintést, de egyediségéb?l és nagyszer?ségéb?l fakadóan lehetetlen is volna egy harmadik fél fellépése ebben az állapotban. Az esetlegesen létez? többiek számára ez a közös tér észrevehetetlen, nem értelmezhet?: „nem veszi észre senki”. Talán nincsenek is többiek? További fogódzókat kell találnunk a dalban ahhoz, hogy pontosan meghatározhassuk, kik is történetünk szerepl?i, és miért is említésre méltó különös kapcsolatuk. 

„Meleg homok szélén,
a fák árnyékot adnak,
?zek esznek csendben a f?b?l,
s az égen madarak laknak.”

Megzavarhatnak bennünket ezek a sorok, ugyanis nem kérdés többé, hogy történetünkben egy már kialakult állatvilág idilli állapotban él a szigeten, szerepl?inkt?l viszonylagos függetlenségben. Azért merhetünk csak viszonylagos függetlenségr?l beszélni, mert a füvet legel? ?zek képe mögött akaratlanul is felsejlik az anyatejet anyjától elszívó csecsem? jól ismert alakja is. Így válik érthet?vé az intrauterin állapot és a paradicsomi lét közötti analógia: még nem voltak küzdelmek és fáradság, kizárólag a növekedés és fejl?dés jellemzi ezt a világot. Az égen lakó madarak említése is csak fokozza ezt a könnyedséget. Az árnyat adó fák, a meleg homok egyértelm?en a paradicsomi állapot leírására szolgálnak, méghozzá egy már egyértelm?en szárazföldi paradicsoméra. Az elmondottak alapján biztosak lehetünk abban, hogy a dalban elbeszélt állapot fennállásának ideje az állatvilág megjelenése utánra tehet?.

„Hiába csukod le a szemed,
s veszel nagy leveg?t,
hiába merülsz el a tóban
csak mi ketten tudunk róla.

Ismét csak meglep?désre ad okot a következ? versszak, ugyanis a kiszólásból megtudjuk, hogy a lírai énnek tudomása van rólunk, hozzá messzemen?en hasonló él?lényekr?l, akik szintén a szárazföldi élethez alkalmazkodtunk, hiszen csukott szemmel, leveg?vel telt tüd?vel vagyunk csak képesek elmerülni a vízben. Valamilyen okból kifolyólag mégsem találhatunk rá a különös kett?s szigetére. Egyel?re ne is próbáljuk megérteni a látszólagos ellentmondásokat, csak hallgassuk tovább a dalt!

„Amióta megszült
az Anyu meg én,
magunkra maradtunk
a tó közepén.”

Érdekes játékot rejt magában ez a versszak, ugyanis a központozás ismerete nélkül, a szó feletti nyelvi szinten két jelentést is tulajdoníthatunk a mondatnak. Megszokásainkat követve akkor értelmeznénk helyesen ezt a mondatot, ha a következ?képp vetnénk papírra: „Amióta megszült [az Anyu], az Anyu meg én magunkra maradtunk…” Azonban Ferenczi elméletének ismeretében teljes joggal értelmezhetjük így is: „Amióta megszült az Anyu meg én,…” Így értelmezve a kett?sre a közös szülés/születés traumája hatott katasztrofálisan, ez volt az a momentum, ahol az Én magára maradt az Anyuval.

A valóságérzék fejlettsége

Joggal mondhatja az olvasó, hogy az elemzett dal esetében nem tettünk egyebet, csak szerencsétlen mozdulatokkal igyekeztünk ráer?szakolni Ferenczi teóriáját a szövegre. Igen ám, de miel?tt csalódottan legyintenénk, ismerjük meg azt, amit Ferenczi a gyermeki valóságérzék fejl?désfokainak nevezett el! Feltevése, hogy az ember születése pillanatától az anyaméhben elfoglalt helyzet visszaállítására törekszik. Ehhez a vágyhoz mágikus-hallucinatorikus módon, pozitív és negatív hallucinációk által ragaszkodik. A születés után az Anyu gondoskodik róla, hogy fennmaradjon az intrauterin helyzet illúziója: meleg („homok”), sötétség („a fák árnyékot adnak”), zavartalanság („?zek esznek csendben”). Szerz?nk a csecsem?t egyenesen parazitának nevezi: az intrauterin szakaszban mint endo-, az extrauterin szakaszban mint ektoparazita kerül említésre. Azt is tudjuk, hogy az újszülött számára az anya és a saját test nem különböztethet? meg egymástól, egységet alkot, és ez a közös egység jelenti a teljes valóságot. Valóságérzéke tehát igencsak sajátos, a mi perspektívánkból fejletlen. Ezek után nem lehet kétséges számunkra, hogy valójában nem a születés (illetve partra vet?dés) utáni id?szak az, amit a dal elbeszél, hanem az erre az id?szakra való hallucinatorikus emlékezés. Emlékezés a jelenben valami múltbeli paradicsomi állapotra, amely kizárólag egyetlen (kett?s) személy számára érhet? el. Ha ezt elfogadjuk, már csak egy utolsó kérdésünk marad: miért foglalta ezt ilyen módon dalba a Kistehén Tánczenekar?

A választ a kontextus adja meg. Mint mondottuk, az album a Szerelmes vagyok minden n?be címet viseli, és dalai általában a férfi-n?, szerelem, intimitás témákat járják körül. Ha hiszünk Ferenczinek, és elfogadjuk, hogy a szerelem szinte minden jelensége (közösülés, megtermékenyítés, születés, de még az alvás is) többek között „anyaregresszió” is, egyszerre filogenetikus visszatérés a thalasszális (tengeri) korszakhoz, illetve ontogenetikus emlékezés az intrauterin állapotra, akkor ez a dal egyértelm?en egy olyan (szempontunkból tökéletes) szerelem elbeszélése, melyben ez a regresszió a legmesszemen?bben végbe tud menni. Senki más nem képes megélni ennek az új kett?snek (a férfinak és a n?nek) a szerelemben tapasztalt paradicsomi érzését, mely hallucinatorikusan a paradicsomi állapotot teremti meg. S csakugyan, hányszor érezzük úgy, hogy szerelmesnek lenni olyan, mintha az Édenkertben sétálnánk, s hányszor bújunk olyan csendben össze kedvesünkkel, ahogy Anyu magához ölelt bennünket egykor. Melegben, sötétben, zavartalanul.

Felhasznált irodalom:

 Kassai György (2000) Ferenczi-hatások nyomai József Attila pszichoanalitikus írásaiban in Thalassa (11), 2000, 23: 2734.

 Dr. Linczényi Adorján (1982): Ferenczi Sándorról in Lelki problémák a pszichoanalízis tükrében, Magvet? Kiadó, Budapest

 Dr. Ferenczi Sándor (1997): Katasztrófák a nemi m?ködés fejl?désében, Filum, Budapest

A pályamunka szerz?je az ELTE PPK pszichológia szakának III. évfolyamos hallgatója