még mindig nem mondja, mit akar, bár mind a ketten tudjuk
Hirdetés
Találkozás (egy hajléktalannal)
Frissítve: 2015. 08. 25.
Akármennyire viszolygok az ilyen csonka találkozások kellemetlenül feszélyez?, fölöslegesen kelletlen érintkezését?l, mégsem kerülök lejjebb a járdáról – ugyanis egyetlen ilyen mozdulat, kitérés jobban kifejezné az idegenséget, megvetést, mint bármely szó. Nincs mit tenni, a két tér, a két aura tökéletesen különböz? világával összeér. Megszólít – megállok. (Utálom zavartságom – és talán ?t is, mint ennek okozóját – de még mindig kevésbé szorongat, mint az ignorálás.)
Már messzir?l észreveszem, mert kiszemelt, az ember pedig megérzi, ha nézik, koncentrálnak rá. Nem, sajnos nem egy fiatal, csinos n?r?l van szó, hanem egy öreg hajléktalanról. Összekulcsolt kézzel ácsorog a templom mellett, haja egyenes, sárgás?sz, hosszú, sima bozontú (akárcsak Illés prófétának lehetett egykor), soványkás arcán vékony, faragott orr ül –borvirágoktól mentesen. Élénk fekete, tompán, pajkosan, feketén villogó szemét?l lefelé szinte teljes arcát óriás durvaszálú szakáll fedi (láttunk már ilyet, de hát valami mögé bújni kell), szemüveget visel, n?it, nagydarab, nikotinszín áttetsz?t, horpadt mellén sok rétegben ruha ül, legfölül olyasmi szín kabát, amelyet még a Marsról is észrevesznek. Zavart, élénk ember.
Hirdetés
Akármennyire viszolygok az ilyen csonka találkozások kellemetlenül feszélyez?, fölöslegesen kelletlen érintkezését?l, mégsem kerülök lejjebb a járdáról – ugyanis egyetlen ilyen mozdulat, kitérés jobban kifejezné az idegenséget, megvetést, mint bármely szó. Nincs mit tenni, a két tér, a két aura tökéletesen különböz? világával összeér. Megszólít – megállok. (Utálom zavartságom – és talán ?t is, mint ennek okozóját – de még mindig kevésbé szorongat, mint az ignorálás.)
Idejében tisztáznám a helyzetet: tökéletesen hétköznapi szituáció, átlagos személyekkel. Egy 50-60 körüli (bár náluk nem lehet tudni), meglett, életet látott, mindennek terhét kuszált, lobogó tekintetében, málló hangjában, gy?rött arcában s kéztördelésében visel? ember – és egy 20 éves, sebes lépt? ficsúr, akinek (meglep? módon) épp jó kedve van, ezért könny?, magabiztos, hanyag és mélyenszántó (bár ez talán már túldimenzionálás).
(Hihetetlen, mi minden van pár másodpercben – kéne mondanom közhellyel, hogy a teljes élet megnyilvánulása és leleplezése – pedig nyilván nem vagyok a legjobb megfigyel?, sem elég részletes.)
Szóval szemkontaktusa megragaszt, ezúttal nem robogok el szemlesütve, és ezt mondja:
„Bocsi, bocsánat… ne haragudjon, tudod, uram (nem tudja, hogy a hirtelen senkib?l lett valakit – hisz ott álltam el?tte – hogyan kezelje), látom te… logice… felismerem, okos ember vagy (még ez is lehet, de ez ruhámból biztos nem derül ki), meg józan (ez már kiderülhet)… nem iszol pálinkát, meg fröccsöt – pedig jó az… de hát látod… nyavalyás vén csirkefogó vagyok… de most már… nem kertelek… tudod, az el?bb kocsmában vótam (még mindig nem mondja, mit akar, bár mind a ketten tudjuk)… biztos érzed is – hha-khhha (és odalehel)… persze mit is tegyek én már… te fiatal, neked lehet?ség…élet (tudná hányszor nevezem életnek életem)… az az igazság…”
Nem gyötöröm tovább; a hallgatag a legbarbárabb bíró. Adok neki egy százast – nem szoktam, de szimpatikus (azt hiszem, nincs is más apróm).
„Áldjon meg a Jóisten, uram!” Erre én is fölvidulok, beszélni kezdek. Jobb néha látni a világot, mint dinamikusan elsétálni fölötte. Aztán inkább ? mesél, én hallgatok. (Vannak ilyen emberek, akik minden különösebb ok nélkül mondani kezdik – ?k azok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot?) Még miel?tt elfelejteném, újból úrnak szólít – engem, a srácot, aki, igen, épp hosszú, fekete szövetkabátban van, ami 20 méterr?l talán tényleg elegáns. De mégis gyomromba vág a szituáció leplezetlen leleplezettsége: ahogy szinteket mar ember és ember közé az öltözet, a sietség mértéke, a ráncolt homlok vagy a nyílt tekintet – az objektív sablon, mely semmit nem árul el, de az átlag átlagosságának egyszer?sítése miatt használjuk. Ahhoz, hogy alkoholista légy, vagy hajléktalan, már egy teljes élet, történet, jellem; vagy csupán egyetlen esemény, gyengeség elég?
Nála igen. Nem buta ember. Érdekl?désre színes, szereti a zenét, hosszan hegedült (nem is akárkikkel), remek volt futballban (bérlakást kapott érte), ráadásul olvasott valaki – tudom meg mindezt. Csak minderre rátelepedett az ivás sorvadt, fülledt fátyla, az ideges, szorongó, lassan már meg-megszokott kicsinységérzet, a gyengelelk?ség. Ami miatt soha nem fogja tudni saját értékrendjéhez igazítani a dolgokat, s ugyanígy meghajol majd az objektíva hazug palástja, színfala el?tt, és soha nem fog egy hibát beszüntetni, mert ha már egyszer megtörtént… Mert tettem vagyok – mondhatnánk –, meg gondolatom, érzelmem, fantáziám, de valóban, els?sorban a tett: ez viszont, ha nehézkesen is, mégis változni tud. Valószín?leg mégsem teszi majd soha. Pedig látottabb ember ?, csupán kiszolgáltatottabb, maga miatt. Apám mondaná erre, hogy az ember nem tudja átlépni saját árnyékát – mely gondolatra el?ször hanyatt estem; aztán felderengett, hogy hátha csak háttal állunk a Napnak. Ki tudja?
Persze mindenkinek megvan a maga csendes tragédiája, neki egy asszonyság – ahogy vigyorogva mondja – mondjuk, hogy megéri-e, ezt már sosem tudjuk meg. Van lény, akiért igen, van, akit csak oknak teszünk meg, aztán hordjuk ebbe a zsákba teljes énünk sitthalmazát. Különben igen szórakoztat… Nem mondom, figyelni kell a kissé asszociatív, képeket színük alapján összemosó életútra, a totális váratlanságra, kiszámíthatatlanságra. (Hogyne, nagyjából az ellentétem – hogyan is számolhatnék olyannal, ami nem vagyok, mikor még magammal sem tudok?) Ám érdekes módon ez az ellentét talán leginkább csak a megfogalmazódás ellentéte, nem az anyagé – ugyanolyan félelmek, hasonló csalódások, apró, nagyszer? örömök, tompa napok, óriási lélegzetvételek. Adok neki épp, most már lágy hallgatásommal, vagy csak fölszippantom életét, s ezzel kihasználom? No, ez a kérdés hajszálon múlik; viszont tényleg élvezem a jelenség minden tekintetben vett váratlanságát (ami titkos kapszulát nyit, miel?tt tovább folyna a világ) – a tiszta élvezet pedig már az ?szinteség kapuja, a valós irányulás jele.
Órámra pillantok. „Futnom kell… igazán örültem” – mondom. „Nos, hát, én is… és itt állok… általában… köszi!” – mondja ?. Biccentek és elrohanok. De nem fogtam kezet. S valahogy ez mindent szimbolizál. Mert két ember, mikor a lényeg kényesen, gyönyörködtet?en megszületik bennük, betömi a köztük üvölt? ?rt – de az, amit egyszer a társadalom fölhasított, az örökre tátongó, értetlen, gonosz seb marad.
A pályamunka szerz?je a Pécsi Tudományegyetem BTK Pszichológia szakának harmadik évfolyamos hallgatója
MIPSZI hírlevél
Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.
Hirdetés
Aktuális magazinból
Technológia és pszichológia találkozása
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Tovább olvasom
MIPSZI HÍRLEVÉL
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekMagazinok
Hogyan olvasnál?
eMagazin
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Print kiadványok
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Válogatott tartalmak
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
