Patás angyalok – a lovasterápia világa
Frissítve: 2015. 08. 24.
A médiában egyre gyakrabban bukkannak fel gyógyító lovakról, lovasterápiás helyekr?l és programokról szóló hírek. Tudomány ez, vagy csak néhány jó szándékú lovasember igyekszik segíteni a rászorulókon? Mindenkinek vannak tapasztalatai arról, milyen sokrét? élményt tudnak nekünk nyújtani az állatok. Mit mond a pszichológia egy olyan összetett jelenségr?l, amit lovasterápia néven foglalhatunk össze?
Tehát: mi is az a lovasterápia?
Egy kis történelem…
A ló története nagyon régi id?kre nyúlik vissza, de a legfontosabb mérföldk? a ló háziasítása volt. Azt hihetnénk, hogy a háziasítás csak az emberen múlt: az ember úgy döntött, hogy szüksége van a lóra, befogtak egyet, majd valaki, aki elég bátor volt, ráült – és azóta ez a természetes. Az igazság azonban ennél sokkal árnyaltabb és sokrét?bb. A Földön 4000 eml?sfaj él, és ebb?l 12 lett háziasított. Ennél persze sokkal többet próbáltak domesztikálni, kevés sikerrel: az egyiptomiak próbálkoztak antilop, hiéna és a k?száli kecske háziasításával, de mégis, nagyon kevés „kiválasztott” faj maradt meg az ember mellett.
Környezeti, éghajlati és földrajzi viszonyok szerencsés konstellációja s a ló hosszú „el?adaptációs” folyamata tette lehet?vé a háziasítást és a ló-ember közös evolúcióját.
A ló háziasítása i.e. 6000 körül kezd?dött a Fekete-tengert?l északra fekv? Dereivka (Ukrajna) vidékén. A mai ló (Equus cabballus) létezése „sikertörténet”, hiszen a kipusztulás szélér?l jutott el a mai megközelít?leg 60 milliós populációig.
Bátor ember volt, aki els?nek megülte a lovat: ezzel egy olyan partnerre tett szert az emberiség, aki lehet?vé tette a gyors helyváltoztatást, ezáltal a civilizációk terjeszkedését. A kerék feltalálásával pedig csak még gyorsabbá válhatott ez a folyamat. I.e. 2000 környékén a ló vontatta gyors harci szekerek a legfélelmetesebb harci eszközök, az egyiptomi fáraók hihetetlen hatalmának pedig fontos szimbólumai voltak a lovak vontatta szekerek. Az új uralkodó beiktatásának elengedhetetlen része volt a „kocsikázás” az ujjongó tömeg el?tt.
Az „antikvitás örök és látens antropomorfizmusa” – gondoljunk csak az Iliász két érzelg?s és bölcs lovára, Baliosra és Xanthosra – a lovat még inkább a hatalom és a gazdagság jelképévé tette, ami annyiban ártott a lónak, hogy az ember egyre kevésbé volt képes ?t állatként, vagyis természetes valójában látni. A középkorban a lovon ül? király, herceg, lovag volt a gazdagság és a hatalom szimbóluma. Cortez spanyol konkvisztádor tizenhat, Kolumbusz Kristóf harminchat lovat vitt magával az Újvilágba: a mai Amerikában él? lovak ?seit. Jól példázza a lovak helyzetét az alábbi Erzsébet-kori mondás is: „Anglia a n?k paradicsoma, a férfiak tisztítótüze és a lovak pokla”. A lovak katonai pályafutására az els? világháború tett véres pontot: egyetlen napon mintegy 6000 ló veszett oda a harcmez?n. A lovak „isteni” magasságba emelkedtek: ez is bizonyíték arra, hogy milyen er?s érzelmeket képes a ló az emberb?l kiváltani , sokszor a saját vesztére: a lóáldozatok nagyon sok állat életébe kerültek – az i.e. ötödik században egy kínai uralkodó temetésekor például 600 állatot öltek le.
Ma, a 21. században a ló többnyire megbecsült sporttárs, az emberiség elkezdte törleszteni régi adósságait, és egyre inkább terjednek a „natural horsemanship” (a lóval való természetes bánásmód) módszerei, melyek a ló természetes igényeit, kommunikációját és képességeit veszik figyelembe. ?ket nevezi a média „suttogóknak”. Az elnevezés mögött egy régi mondás húzódik: „a jó tréner meghallja, amit a ló mond – az igazi tréner azt is meghallja, amit suttog” , tehát nem arról van szó, hogy az ember megbabonázza a lovat, és trükkökkel készteti arra, hogy vele együttm?ködjön: a kulcs a ló testbeszédének és tulajdonságainak megértése, és a harmonikus együttm?ködés.
Miért is fontos mindez a lovasterápia szempontjából?
Emberek és lovak a gyógyításban
Az ember és a ló kapcsolata nemcsak a sport világára korlátozódik, hanem nagyon fontos szerepet tölt be a gyógyításban is. A lovasterápiának négy nagyon jól megkülönböztethet? és elkülöníthet? ága van.
Egy összefoglaló meghatározás szerint a terápiás lovaglás definíciója : „a ló és a lovaglás hatásainak tudatos, tervszer?, kontrollált felhasználása a megel?zés, a gyógyítás, a fejlesztés és a nevelés céljából a sérültek, károsodottak, fogyatékosok, illetve egészségükben veszélyeztetettek életmin?ségének javítására.” (Bozori, 1999) A meghatározásból látszik, hogy komplex hatásrendszerr?l és összetett eszközrendszerr?l van szó, amiben a ló szerepe nagyon meghatározó.
A lovasterápia leg?sibb ága – a hippoterápia
A ló gyógyításban betöltött szerepében sokáig a fizikai tényez?k játszottak túlnyomó szerepet.
Minden a görögökt?l indult, akik i.e. 460 környékén már használták a lovat mozgási rendellenességekkel él? emberek mozgásfejlesztésében. Ebb?l alakult ki a hippoterápia szakága, melyet f?ként az egészségügyben, leginkább gyógytornászok (gyógypedagógusok) által kiegészít?, egyéni terápiás eljárásként alkalmaznak a tartási és mozgásfunkciók javítása, korrekciója érdekében. A hippoterápia orvosi el?írás alapján történ? neurofiziológiai gyógytorna-kezelés, általában lépésben vezetett lovon végzik, mely a ló és az ember hasonló mozgás-képletét használja ki. A ló hátán passzívan ül? ember testére közvetlenül átvitt, háromdimenziós mozgásimpulzusok által kiváltott aktív mozgásválaszokkal, tartási és egyensúlyreakciókkal a járásnak megfelel? mozgásmintákat vált ki a ló a lovon ül? testében, ami a gyenge vagy passzív, sérült izmok fejlesztésében fontos. A ló ebben az esetben „él? gyógyászati segédeszköz”. A mozgási rendellenességek mellé sokszor neurológiai sérülések is járultak, bizonyos kórképekben (pl. Down-kór, CP-szindróma) a kett? együtt is jár, így nagyon hamar rájöttek a fejleszt? pedagógusok, szakemberek, hogy a lovak jó hatással vannak a fogyatékkal él?kre.
„Amikor az autista gyerekek lovagolnak…” – a gyógypedagógiai lovaglás
1919-ben a washington-i (USA) Szent Elizabeth Kórházban már tervszer?en vontak be állatokat – macskákat, lovakat, kutyákat – a mentálhigiénés programokba. A gyógypedagógiai lovaglás:
„a ló, a lovaglás és a lóval való foglalkozás hatásait felhasználva fejleszt?, nevel? célzatú - komplex hatást kiváltó egyéni vagy csoportos foglalkozás, mely alkalmas értelmileg akadályozott, tanulásban akadályozott, autista, hiperaktív, látás- és hallássérült, részképesség-zavaros, illetve magatartásproblémás páciensek kezelésére. A terápiát szakképzett gyógypedagógus-lovasterapeuta vezeti, és a foglalkozás során egyéni elbírálás alapján felhasználható a ló bármely jármódja. A terápia magában foglalja a lovaglást, a lovastornát, a lógondozást. A lovaglás történhet vezetve, futószáron, vagy önállóan.” (Bozori, 1999, 13.o.)
A gyógypedagógiai lovagoltatás tehát a fejlesztést és a nevelést segíti: a lovaglás nagyon sokrét? fejl?dési lehet?séget biztosít a ló, a lovaglás és a lovardai környezet által. Ez a speciális környezet fontos teret biztosít a speciális nevelési igény? gyerekek és a feln?ttek társadalmi beilleszkedéséhez. Angliában és az Egyesült Államokban 1969-ben alakultak meg a hivatalos lovasterápiás szervezetek (RDA – Brit Lovasterápiás Szövetség, NARHA – Észak-Amerikai Lovasterápiás Szövetség), Magyarországon 1997-ben alakult meg a Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ).
A parasport
A speciális nevelési igény? és fogyatékkal él?k sportját nevezzük parasportnak. Ebben a lovassportnak is nagy szerepe van, és az paralimpiákon állandó versenyszámot jelentenek a díjlovas és lovastornász számok. A fogyatékkal él?k számára is nagyon fontos a sport adta öröm, kihívás és elismertség érzése, és ezek eléréséhez a lovak nagyon nagy segítséget tudnak nyújtani.
A ló asszisztálta pszichoterápia: ember és ló – egy újfajta (gyógyító) kapcsolat kezdetei…
Az állat-asszisztálta terápiák (AAT, Animal Assisted Therapy), amik azon az egyszer? felvetésen alapulnak, hogy az állatok jó hatással lehetnek az emberekre, újdonságnak számítottak megjelenésükkor. H.S. Bossard és munkatársai voltak az els?k, akik a Mental Hygiene cím? újságban cikket publikáltak angol nyelven „The Mental Hygiene of Owning a Dog” címmel, 1944-ben. A cikkben felsorolják, milyen szerepeket tölthet be a kutya egy család életében: például kimeríthetetlen forrása a feltétel nélküli szeretetnek, és segít a gyerekeket felel?sségre nevelni. Cikkük hatalmas el?relépés volt, hiszen ráirányította a figyelmet az háziállatok szerepére az emberek szociális életében.
Ugyancsak ez a cikk volt az els?, amelyik pszichológiai hatásokat tárgyalt, és felhívta a figyelmet az ember-állat kapcsolat, köt?dés (az angol eredetiben „human-animal bond”) gyógyító potenciáljára. A kutya mellett a ló töltött és tölt be még ma is nagyon fontos „házi kedvenc” státuszt. Az állat-asszisztálta terápiák általános célja az emberek jóllétének és életmin?ségének növelése. Megtalálhatjuk ezeket a programokat – amik a háziállatok jelenlétét „terápiásnak” címkézik – börtönökben, gondozó otthonokban, iskolákban, intézetekben.
Az állat-asszisztálta terápiák egyre növekv? területei közé tartozik a ló-facilitálta pszichoterápia (Equine Facilitated Psychotherapy, EFP), mely, amellett hogy dinamikusan fejl?d? fiatal terület, egyel?re több gyakorlati esetleírással és útmutatóval, mint elmélettel és kutatással rendelkezik (Taylor, 2001). Emellett nagyon sok anekdotikus bizonyítékról tudunk, melyek azt bizonyítják, hogy a lovaglás és a ló pozitív hatással van az emberre. Csak egy példa:
„… A II. világháborúban a német hadseregben a bevetésr?l visszaérkez? pilótáknak nagy problémája volt, hogy a légi csata utáni izgatott állapotukat nem tudták kipihenni, és nem tudtak elaludni, amire nagy szükség lett volna, hiszen rövid id?n belül újra fel kellett volna szállniuk… A légi csatából visszaérkez? katonákat, miután kiszálltak a repül?gépb?l, lóra ültették, és kézen vezették ?ket körbe… Pár lovon megtett kör után a pilóták megnyugodtak és képesek voltak elaludni…”
Az ember-ló kapcsolat pszichológiai dimenziói
Mit mondanak a már praktizáló szakemberek a ló és ember kapcsolatáról? Mit mond a tudományos pszichológia a ló-ember kapcsolatról?
Az ember társas lény (Aronson, 1998) és testi-lelki jóllétéhez elengedhetetlenül szükségesek a pozitív szociális kapcsolatok. Ezek hiánya depresszióhoz, reménytelenséghez, szociális izolációhoz vezethet. A szociális támogatás befolyásolhatja a stressz és a depresszió emberekre gyakorolt hatásait (Collis & McNicholas, 1998; Katcher & Beck, 1987; Mayberry, 1978 idézi Taylor, 2001). A ló az emberiség számára egyre inkább a „társaság” szerepét töltötte és tölti be: korábban mint totemállat, játszótárs, és sok esetben „alteregóként” az ember érzelmeinek kifejezésében játszik fontos szerepet. A háziasított állat az emberre van utalva: ezért lehetséges, hogy a ló lehet státusszimbólum, a hatalom kifejez?désének eszköze, a könyörtelen emberi agresszió elszenved?je, és lehet felbecsülhetetlen érték? sporttárs, egy kamaszgyerek legjobb barátja, és „jó társaság” (Taylor, 2001). Levinson (1962) rámutat az állattartás pozitív hatásaira kisgyermekkorban: az állat jelenléte növeli a gyermek önbizalmát, presztízsét, felel?sségérzetét, kapacitását arra, hogy empatikusan viszonyuljon másokhoz, és csökkenti a szociális elszigeteltséget. Id?sebb emberek számára a lovakkal való foglalatoskodás a hasznosság érzetével társulhat.
Julie K. Trevelyan (2005) amerikai pszichológus szerint az alábbi jelenségek jellemz?ek a ló-asszisztálta pszichoterápiára (equine-facilitated psychotherapy, EFP).
1. hamar megtöri a védekezési mechanizmusokat az emberben („ jégtör? funkció”)
A már megtanult és jól vagy rosszul m?köd? viselkedési mintázatok nem mindig célravezet?ek a lóval való bánásmód során.
2. a klienst barátságos modorban ösztönzi kihívásra
A ló bizonyos tulajdonságai (hatalmas szeme, az embernél melegebb testh?mérséklete) bizalmat sugároznak, és a ló maga aktívan keresi a kapcsolatot az emberrel.
3. a ló egy nem ítélkez?, „?szinte jóbarát”
A ló az adott emberre reagál az adott pillanatban: számára nem érdekesek a múlt történései és az emberi el?ítéletek (hiszen nem is érti ?ket). A ló számára nem láthatóak (és nem is érdekesek) a testi vagy a lelki fogyatékosságok.
4. motiváló tanulási légkört teremt
Az adott pillanatban megtanult és elsajátított dolgokat azonnal pozitívan jelzi vissza a ló, hatalmas motivációs er?t képviselve ezzel.
5. terápiás kapcsolatot épít
6. azonnali ok-okozati helyzetet alakít ki (azonnali visszajelzés)
A lovak számára nem érdekes a múlt és a jöv?, ?k a konstans jelen állapotában élnek, így viselkedésük folyamatos visszajelzésként értelmezhet? a velük foglalkozó ember számára. "Itt-és-most" élnek és gondolkodnak.
7. megfogja és megtartja a figyelmet
A ló azonnal visszajelzi, ha a vele foglalkozó figyelme elkalandozik.
8. er?síti a self és a selfkontroll érzetét
9. fejleszti a szociális készségeket
(Trevelyan, 2005)
A lóval megélt pozitív élményeket, és az azokhoz vezet? eszközök használatát át lehet vinni az emberekkel való kapcsolatra. Ez a jelenség sokszor kamaszok esetében figyelhet? meg, akik „kinyílnak” a világra, miután lovasterápiás foglalkozásokon vesznek részt. A mai pszichoterápiás eszközök is felfedezték a lovat, mint lehetséges terápiás segít?t. Peter Orban Hellinger-féle családállítással foglalkozó pszichoterapeuta érdekes megjegyzése szerint "… amelyek már jóval a pubertás el?tt er?s hatást gyakorolhatnak a lélekre… bizonyos állatok, amelyek egy gyermek szívéhez n?ttek. Nem, nem tengerimalacról vagy kanárimadárról van szó… hanem nagyobb állatokról: macskákról, kutyákról, lovakról … ezek olyan állatok, amik lélekben közel kerülhetnek az emberhez..."
A ló-asszisztálta programok és terápiás intézmények f?leg az USÁ-ban és az angolszász nyelvterületeken terjedtek el és nagyon sokféle kórkép gyógyításában vesznek részt: beszélhetünk bentlakásos szerfügg?séget vagy evészavarokat gyógyító helyekr?l, illetve gyógypedagógiai fejlesztésben részt vev? lovardákról és intézetekr?l.
A szervezetfejlesztésben is felkapott dolog lett a ló-asszisztálta outdoor módszerek használata, ezt a módszert maga a legismertebb „suttogó”, Monty Roberts kezdte el használni Amerikában nagyvállalatok vezet?inek képzésére.
Ma Magyarországon a Magyar Lovasterápia Szövetség végzi a hazai szakemberek képzését. Fontos, hogy a lovasterápiát végz? szakembereknek nagyon sokrét? és alapos képzésben részesüljenek, hiszen a lóval való foglalatoskodás nem veszélytelen dolog, és a páciensek biztonsága a legfontosabb a terápiás folyamatban. A jó szándék nem elég, fontos a megfelel? helyszín, képzett terapeuta és a megfelel?en kiképzett ló kiválasztása, ebben segítenek a lovasterápiával foglalkozó szakmai szervezetek és alapítványok.
A lovak nagyon sokat tehetnek az emberekért: sporttársak és gyógyító partnerek is egyben, örök témájául szolgálnak a m?vészeteknek és emlékeztetnek minket emberi mivoltunkra.
Curzio Malaparte szavaival élve: az embernek sem sikerülhet minden, még Istennek is csak két dolog sikerült: a tavasz meg a ló.
A pályamunka szerz?je az ELTE PPK pszichológia szakának végz?s hallgatója
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
