Hogyan lehetnénk boldogabbak?
Frissítve: 2015. 08. 24.
Amiért er?nket, id?nket, képességeinket adtuk, és az meghozta a „bevetés” eredményét, rögvest örömérzést szül. Ami viszont befektetés nélkül az ölünkbe pottyan, az nem lesz igazán a „miénk” – tulajdonunk lesz ugyan, de nem lesz lelkünk része, nem válik életünk fontos darabjává. A vásárolt villa vagy a maga építette kis ház öröme között határtalan távolság van, pedig mindkett? örömforrás. Mindnyájan átéljük a megküzdött dolgok elérésének örömét – a sikeres sportteljesítményt?l kezdve a vizsga eredményén át a megszerzett, elért dolgok feletti örömig, ám ez legf?képp az emberi kapcsolatok lélekmelegít? közegében képes hatni. Ha nem volna kiért, miért küzdenünk, ha nincs kinek felmutatnunk, akkor a gy?zelem hiábavaló, hiszen nincs más haszonélvez?je, mint maga az egyén. Talán ez is magyarázhatja, hogy az öncélú, saját magunkért, anyagi javaink gyarapításáért történ? cselekedetek nem képesek azt az örömérzést kiváltani, mint amit a nekünk fontos személyek – örülve eredményeinknek – megadhatnak, Az együttes élmény, mint emberi örömforrás olyannyira alapvet?, hogy Mérei Ferenc tudományos bizonyítékai szerint többlet-teljesítményt és érzelmi h?fok-növelést eredményez. Éltet? er? az ember számára. Mindez talán azt sugallhatja, hogy csak a gy?zelem, a diadal, a siker, a megküzdés, a nehézségekkel való eredményes birkózás vezethet el a boldogsághoz. Ennek az emberi alapszükségletnek az átéléséhez azonban jelent?sen hozzájárul a biztonság és közösségi érzés. A mély öröm, a boldogság átélésének kétségbevonhatatlan szubjektív bizonyossága mindig emberi kapcsolatokba ágyazódik, abból ered és általa képes fennmaradni. Rögvest igazolhatja ezt az állítást a személyes tapasztalat. Keressük csak meg mi magunk, mikor mertük azt mondani, hogy „most boldog vagyok”?
Legtöbbünknél olyan emlék bukkan fel, amikor szeretteinkkel együtt voltunk, s szeretetben, elismerésben, ún. pozitív meger?sítésben volt részünk, vagy sikerként emlékszünk arra, amikor számunkra fontos személyek elismerték munkánkat.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
