Vámpírpszichológia

Frissítve: 2015. 08. 24.

...van még egy másik er?teljes lélektani mozzanat is, mely minden társadalomban mindig aktuális: hogyan viszonyuljon a többség egy kisebbségi csoporthoz? Képes-e a társadalom a vámpír kisebbséget elfogadni és integrálni a közösségbe? Ha egy filmsorozat akár egy ilyen, képzeletbeli példán keresztül is, de a csoportközi viszonyoknak egy pozitív példáját mutatja be, akkor a szórakoztatás mellett talán tett valamit azért is, hogy a néz? – egy kicsit nyitottabban forduljon a saját környezetében lév?, félelemkelt?nek t?n?, démonizált idegenek felé…

az ?si félelmek tárgya kézzelfogható valóságban megjelenik el?ttünk, alakot ölt, s?t emberarcot kap, és megismerhet?vé, s talán megszelídíthet?vé válik.

Mit?l lesz sikeres az egyik tévésorozat, és mit?l kudarc a másik? Van-e titka a sikernek? Ha van is titok, az biztosan nem az, hogy jó színészekre, fordulatos történetre és karakteres rendez?i munkára van szükség – mindez ugyanis nem titok, hanem alapfeltétel. A True Blood – inni és élni hagyni cím?, többszörösen díjnyertes sorozatot nézve azonban az ember arra gondol, a sikernek mégiscsak van valamiféle, ha nem is titkos, de legalábbis nem nyilvánvaló tényez?je: a történetben több olyan mozzanat is található, amely m?ködésbe hozza az emberek ?si lelki reflexeit.

Hirdetés

Miért kellenek nekünk vámpírok?

Azt gondolhatnánk, manapság vámpír?rület van, annyi vámpíros bestseller, film, filmsorozat jelenik meg és tarol a világban. Ám ez nem igazi ?rület, hiszen – remélhet?leg – senki sem hiszi komolyan, hogy a vámpírok csakugyan léteznek, embervérrel táplálkoznak és évszázadokig élnek. A valódi ?rület a 18. században volt, amikor rengetegen hittek a vámpírokban, tudományos könyvek sorát írták róluk, állami szervek vizsgálatokat folytattak és határozatokat hoztak a vámpírok rémtetteinek ügyében, s nem utolsósorban a retteg? emberek számtalan holttestet kiástak a sírokból és elégették ?ket, mert úgy gondolták, azok éjszakánként kijárnak a temet?b?l vért szívni.

Ez a rémálomszer? vámpírhisztéria alig egy évszázad alatt lecsengett ugyan, de azt jelzi, hogy az emberek hajlamosak, s?t szinte szeretnek hinni a vámpírszer? vérszívó szörnyekben.

No de miért? Mi haszna lehet abból bárkinek is, hogy olyan rémalakokat talál ki, amelyekt?l azután kileli a hideg? Nem volna egyszer?bb, ha nem teremtenénk magunknak rémeket – hiszen akkor nem kellene rettegnünk és nyugodtan élhetnénk?

Nos, ez a logika hibás. Akkor hibázunk, ha feltételezzük, hogy az emberi képzeletb?l kipattanó rémek jönnek el?ször, és az általuk kiváltott érzelmi reakció, a félelem csak ezután jelenik meg. A pszichológiai valóság ugyanis ezzel ellentétben az, hogy az emberekben eleve élnek olyan szorongások, félelmek, melyeket nem tudnak konkrét tárgyhoz kötni, s így nem is tudnak mit kezdeni velük. Ha viszont ezeket a szorongásokat sikerül hozzákapcsolni valamilyen megfogható dologhoz, lényhez, akkor mindjárt harcba is lehet szállni velük és le is lehet gy?zni ?ket.

Pontosan így született meg a vámpírok ?sének, a vérszívó démonoknak az alakja az ókorban, vagy talán már az ?skorban. Gondoljunk bele, hogy számos olyan betegség létezik, amelynek küls? jele nincsen – ilyen például több szív- és érrendszeri betegség –, mégis halálos. Az elemi orvosi ismeretek hiányában érthetetlen és félelmet kelt? volt azt látni, hogy egy ember, akinek szemmel láthatóan semmi baja, hirtelen meghal. Mivel a vért ?sid?kt?l fogva az élet hordozójának tartották, a közhit feltételezte, hogy az egészséges emberb?l valamiféle démon kiszívja a vért, s ez a halál oka. Hiszen az emberek vérét több állat is szívja, kullancsok, bolhák, szúnyogok, piócák – miért ne létezhetne valami náluk sokkal nagyobb lény is, amely embervérrel táplálkozik… Innent?l kezdve pedig már biztonságosabb terepen mozgunk: ha azonosítottuk az ellenséget, akkor van esélyünk, hogy kiismerjük és gyengeségeit kihasználva felvegyük vele a harcot.

A True Blood, bár ironikusan és némi távolságtartással, de mégis eljátssza az ?si rítust, amelyet az ember annyira szeret újra és újra végignézni: az ?si félelmek tárgya kézzelfogható valóságban megjelenik el?ttünk, alakot ölt, s?t emberarcot kap, és megismerhet?vé, s talán megszelídíthet?vé válik.

Találkozás az idegennel

A True Blood alkotói a vámpírmotívum alkalmazása mellett természetesen több lehetséges lélektani köt?dési pontot is kialakítottak. Az egyik ilyen azon az ismereten alapul, hogy a vámpíros sorozat fiatal néz?i az identitáskeresés életszakaszában vannak. A serdül?, vagy kicsit id?sebb fiatalok ezekben az években próbálnak rájönni, kik is ?k valójában és hol a helyük a társadalomban. A saját személyiség körvonalainak meghatározása gyakran tagadás által, a szürkének, unalmasnak, butának tartott feln?tt világgal való szembefordulás formájában valósul meg; ezekben az években az egyéniség, az eredetiség felértékel?dik. A True Blood ennek a helyzetnek a modelljét is elénk tárja: a kisváros fantáziátlan, szürke lakosai között megjelenik egy rejtélyes idegen, aki más, mint a többiek, izgalmas, rejtélyes személyiség, aki gazdagabb lelki életet él, mint a kispolgárok. A vámpírság ilyen értelemben a különbözés, az átlagtól való elkülönülés metaforája, s bizonyára rengeteg ifjú néz? érzi úgy, hogy ez a mese bizony róla szól.

Ám van még egy másik er?teljes lélektani mozzanat is, mely minden társadalomban mindig aktuális: hogyan viszonyuljon a többség egy kisebbségi csoporthoz? Képes-e a társadalom a vámpír kisebbséget elfogadni és integrálni a közösségbe? Ha egy filmsorozat akár egy ilyen, képzeletbeli példán keresztül is, de a csoportközi viszonyoknak egy pozitív példáját mutatja be, akkor a szórakoztatás mellett talán tett valamit azért is, hogy a néz? – bármelyik kontinensen éljen is – egy kicsit nyitottabban forduljon a saját környezetében lév?, félelemkelt?nek t?n?, démonizált idegenek felé…

A sorozat új részei az AXN-en szombatonként 23:00-tól láthatók, s az epizódok a premierek után egy hétig az AXN Playeren online is elérhet?k (www.axn.hu)

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom