Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker n?vérek

Júlia és Ágnes. Egy csodálatosan hegedül? testvérpár Kecskemétr?l. Ez persze önmagában még nem lenne túlzottan érdekes, hisz sok tehetséges zenész él közöttünk... Sós Ágnes rendez? érdekl?dését azonban felkeltette a két lány bens?séges kapcsolata, amihez zenei tehetségük az adalék – heged?s kifejezéssel élve, a „lélek”. Történetük valójában húsz évvel ezel?tt kezd?dött. Ágnes ötéves volt, amikor kétéves kishúga agydaganatban meghalt. ?t is Julinak hívták. Bár már sok év eltelt, Ágnes fájdalma soha nem enyhült… Akkoriban barátok javasolták, hogy tanuljon a kislány hegedülni, az talán segít… A kishúg temetése után nem sokkal Ágnes édesanyja újra gyermeket várt, s az újszülött is a Juli nevet kapta. Megszólalásig hasonlított a „régire”: „Olyan, mintha a meghalt Juli szelleme költözött volna ebbe a Juliba. A kinézetük… egyszer?en nem tudja az ember megállapítani a kiskori fényképekb?l, hogy melyik melyik” – beszél a már-már félelmetes hasonlóságról Ágnes. Teltek az évek, s a család képtelen volt elmesélni az „új” Julinak, hogy volt egy „korábbi” Juli is. A kislány mindig érezte, hogy valami titok lengi körül a családot, s ez nem hagyta nyugodni. Amikor végül megtudta, rettenetesen sajnálta a családját a fájdalomért: „Sajnálom, hogy ennyi szenvedést okoztam nekik”. Igen, úgy t?nik, magát hibáztatja a történtekért. Mintha átvenné a „másik Juli” okozta bánat terhét...

Id?közben Ágnes példáját követve ? is elkezdett hegedülni. Kezdett?l fogva csodagyereknek tartották... S Ágnesnek szembe kell néznie az olykor fájó ténnyel, hogy mindenki a húgát „csodálja”. Hihetetlen er?feszítéseket tesz, hogy legy?zze a már-már természetes testvéri féltékenységét. Egy heged?verseny azonban próbára teszi testvéri kapcsolatukat: Juli továbbjut, Ágnes nem. Juli szenved, Ágnes csalódott, de nem „hagyhatja el” Julit. A testvéri köteléket nagyon szépen szemléltetik Ágnes szomorú mondatai: „Julit az életemnél jobban szeretem. Bármit odaadnék, hogy lássam, hogy ? boldog…”. Ám hamarosan Ágnes ideje is elérkezik: Velencében megnyer egy heged?versenyt. „Jót tett az egómnak… Én is érek valamit” ?szt?l lehet?sége nyílt Münchenben tanulni, így életükben el?ször el kellett válniuk.

Juli megszenvedi n?vére távozását, de talán épp ez kellett ahhoz, hogy kishúgból önmagáért és a saját vágyaiért megküzd?, er?s n?vé váljon, s harcba szálljon önmagával, a „másik Julival” vagy épp a n?vérével.

Hogyan látja a testvérek kapcsolatát a pszichológus?

A film két tehetséges lány gyásszal, titokkal terhelt testvérkapcsolatáról szól – látható heged?k látható és láthatatlan húrjain eljátszva. A testvérkapcsolat természeténél fogva sok konfliktussal, nagy érzelmi hullámzásokkal jár. Meg kell küzdeni az anya szeretetéért, az apa elfogadásáért, a szül?k elismeréséért, a testvérsorban elfoglalt helyért. Ugyanakkor biztonságot is ad a másik jelenléte, véd- és dacszövetséget alkotnak, érzik egymás bánatát, örömeit, vágyait. Ebbe az egymással folytatott harcba és kölcsönös elfogadásba belefér a gy?lölet, az irigység a féltékenység, a féltés, a csodálat, a szeretet. Ezek az érzések azonban nem egyformán jelennek meg az els? és a következ? gyerekeknél. Az els?, bár tapasztalatlan szül?ket kap, de övé az egész tér, az összes figyelem. Aztán jön a kistestvér, és ez a tér nemhogy felez?dik, hanem egyszer?en a csecsem? fizikai ellátása, a vele való szükséges tör?dés miatt lényegesen több jut a kicsire, mint a nagyra, aki ráadásul akárhány éves is, megkapja a „te vagy a nagyobb” megtisztel?, de sok kötelességgel, kevés joggal járó pozíciót. Nemhiába sorolják a traumák közé a testvér születését… Ebben a korban természetes az irigység, a féltékenység, s?t mindez tovább fokozódhat, amikor a másfél-két éves kicsi beletotyog a nagyobbik kedvenc játékaiba. A gyenge traumák, mint a testvérszületés, az élet szükségszer? velejárói, s hatásuk az életkorral változik. A testvérek megvívják a maguk harcát a saját helyükért, szerepükért a családban, a világban. Ha ez sikerül, az ellenséges érzések csökkennek, és er?södik az összetartozás érzése, tudata.

Ágnes életébe viszont újabb – és hosszan ható – traumát hoz a sors. Kétévesen meghal az els? húga, „az els? Juli”. Nem említi, hogy milyen volt vele a kapcsolata, hiszen hároméves, mikor megszületik és öt, mikor elveszíti, kevés konkrét emléke maradhatott. Talán rá is féltékeny volt, de a betegség elvitte, és nem „játszhatták le” a testvérek szokásos meccsét. A családba beköltözött a szomorúság, ámde – mint a mesében – csoda történt, megfogant és megszületett az els? Juli hasonmása, a „második Juli”, s?t mintha az els? szelleme is beléköltözött volna. Megjött az örömhozó. Csodájára is járnak, és jön természetesen az újabb féltékenység, irigység. Ágnes újra els? gyerek lett… "?, mint kicsi aranyos, megcsodálták… én meg nagy vagyok (6-7 éves), nem vagyok egy nagy szám… Igen, féltékeny voltam..." – fogalmaz Ágnes a filmben, visszaemlékezve erre az id?szakra.

De hát szabad-e féltékenykedni, szabad-e rivalizálni, szabad-e legy?zni a másikat egy ilyen tragédia után? "Csak nem leszek féltékeny a testvéremre…" – mondja. A filmen szinte végig ott van a háttérben ez a kérdés. Ott, amikor nem tud hegedülni, amikor azt meséli, hogy a szülei ugyanúgy szerették ?t, mint Julit, amikor a heged?versenyen azt mondja, hogy ? az utolsó, akit le kell gy?zni. És ott a magyarázat, miért nem tudja: "Attól félek, neki rövidebb az útja…" És abba már ? maga is belehalna, ha megismétl?dne húgának elvesztése. Így inkább félti, kíséri, öltözteti, táplálja.

Még egy dolog terheli Ágnest, és akadályozza a testvérkapcsolat szokásos fejl?dését. Ez a titok, hogy volt egy másik Juli. Nem is tudom, hogyan tudta megtartani ezt a titkot kis gyerekként… De Juli érezte a titkot, és rájött, hogy volt egy másik Juli, aki nincs eltemetve. Nincs, mert miel?tt a szül?k el tudták volna hinni, hogy ez velük megtörténhetett, és el tudták volna engedni a második gyermeküket, megszületett ? pótlásként, kárpótlásként, örömhozóként, és féltett kishúgként. Teszi a dolgát, kedves, sikeres és örömöt hoz. Dupla indulási energiával, dupla küldetéssel, mint egy "üstökös", miközben b?ntudata van, hogy miatta szenvedtek, miatta titkolóztak. Mintha átvenné a "másik Juli" okozta bánat terhét. Az ? kérdése talán az lehet, hogy okozhatok-e szomorúságot, lehetek-e más, mint a másik Juli, feln?hetek-e?

Ugyanaz a veszteség egy szakmán belül két útra terelte volna a n?véreket, egy els? és egy másod heged?sre, de a film végén láthatjuk, hogy megtörténik a láthatatlan húrok lazítása, átkötése. Ágnes és Juli már nemcsak a meghalt testvérükön keresztül vannak összekapcsolva, hanem közvetlenül is. Egymás kezét csak akkor tudjuk elengedni, ha egymásét fogjuk. Ágnes Juli nélkül elmegy Velencébe, és gyönyör? n?ként, bels? hangjaira figyelve els? díjat szerez egy nemzetközi versenyen. "Hercegn? lehet egy mesebeli palotában", ami minden kislány vágya, de egy n?vér ilyen nehéz gyász nélkül is rövid ideig, vagy sohasem élheti ezt meg. "Kicsit visszataláltam…. Jót tett az egómnak…. Meg az önbizalmam… Én is érek valamit!" ujjong a ruháját vasalva.

Juli megszenvedi a n?vére távozását, de talán épp ez kellett ahhoz, hogy kishúgból ? is gyönyör? n?vé váljon, és harcba szálljon egy másik n?vel egy férfiért, de talán az fontosabb, hogy egy másik n?vel. Hogy ez n? a másik Juli, vagy a n?vére, vagy egy jelenlegi vetélytárs, mindegy. Látható, érezhet? az ereje a tangóiskola-jelenetben. „Szemmel ver”, ha a szükség úgy hozza, nem kell már félteni.

A két lány elindul a saját útján, batyujukban egy-egy heged?. Hogy miért éppen a komolyzene az ? útjuk?  Mert egy zenészcsaládban születtek, ehhez van adottságuk. Az anya támogatásával továbbviszik a sikeres zenész és zenetanár apa ambícióit, tapasztalatát – és talán azért is, mert a zene a család közös nyelve, amelynek segítségével kimondhatják a kimondhatatlant.

Úgy látom, a film végén a lányok már elengedték meghalt testvérüket. Erejüket, tehetségüket, életrevalóságukat látva talán a szül?k is el tudják engedni halálfélelmüket, és másodszülött lányukat. Ahogy írtam e véleményt, feljött bennem egy kép, ahol Juli visszaadja a kis alvópokrócot, a szül?k beleburkolják az urnát, és a család a végs? nyughelyére teszi az els? Julit, hogy ? is megpihenjen.  

Ez a megrázóan szép történet úgy bontakozik ki, hogy a dokumentumfilm rendez?je, Sós Ágnes mindvégig háttérben marad, „csak” az el- és befogadó teret biztosítja a két f?szerepl? gondolatainak, érzéseinek, és ez a legtöbb, amit adhatott.

 Dr. Balogh Klára család- és pszichoterapeuta,

a Magyar Családterápiás Egyesület elnöke

Az HBO filmjét október 23-án 18:45-kor, október 27-én 20:10-kor láthatjuk.

www.hbo.hu/pusker