Flow a gépsor mellett

Frissítve: 2015. 08. 24.

emberileg és szakmailag ? volt a legfontosabb ember a gyárban

Csíkszentmihályi beszámol egy Joe nev? amerikai munkásról, aki sok szempontból egyedülálló volt a gyárban, ahol dolgozott. A pszichológus és kollégái korai áramlat-kutatásaik során interjúvolták meg az akkor hatvanas éveiben járó Joe Kraemert, aki egy vasúti kocsikat gyártó gyár munkásaként dolgozott hegeszt?ként. Napjait évtizedek óta egy óriási, sötét hangárban töltötte több száz kollégájával egyetemben. A munka és annak körülményei nagyon messze álltak a kellemest?l, de sok ember számára az elfogadható minimumtól is. Nyáron dög meleg, télen jéghideg, a munkások feje felett tonnányi vaslemezek, rudak, vasúti alkatrészek lebegtek, az ?ket daruval mozgató munkások ügyességére bízva. Óriási volt a hangzavar, az egymás közelében dolgozóknak is ordítani kellett, hogy meghallják egymás szavát.

Hirdetés

Joe tehát harminc éve dolgozott a gyárban, és bár többször el? akarták léptetni, ami sokat lendíthetett volna mindennapi munkakörülményein, fizetésén és munkája monotóniáján, ? minden ajánlatot visszautasított, mondván, jobban szeret egyszer? hegeszt?ként dolgozni, nem akar mások f?nöke lenni. Sokan azt gondolhatnánk: micsoda balek, nem szorult bele túl sok ambíció – azonban Csíkszentmihályiék interjúiból más derült ki.

Bár Joe a hivatalos munkahelyi hierarchia alján állt, munkatársai és f?nökei szerint emberileg és szakmailag ? volt a legfontosabb ember a gyárban. Ennek egyik oka az lehetett, hogy az elmúlt évtizedekben Joe már a gyár minden részlegében, mindenféle munkafolyamatban dolgozott, tehát akármiben kérték a segítségét, a tudás a kisujjában volt. Amikor arról kérdezték, hogyan lehet az, hogy mindenféle géphez ennyire ért, azt felelte, hogy már kisgyerekként is imádta a gépeket, különösen a szerelés vonzotta. Ha bármit meg kellett javítania, akkor mindig azt a kérdést tette fel magának: „Ha én lennék ez a gép, mondjuk a kenyérpirító, akkor mi lenne a bajom?”. Joe egy intuitív pszichológus módjára mindig megpróbált belehelyezkedni a megjavítandó szerkenty? „lelkébe”, hogy megtalálja a baj forrását.

Gyárbeli egész munkáját így Joe nem robotnak, hanem kihívásnak, megoldandó feladatnak tekintette, és jószerivel ezzel meglehet?sen egyedül volt munkatársai körében. Rajta kívül mindenki más, akivel interjút készítettek, tehernek, rabigának tekintette a munkáját, és alig várta, hogy hazamenjen. Pedig otthon mi várt rá? Mint kiderült, legtöbbször a sör a tévé el?tt, egészen addig, amíg le nem billent a fejük az álmosságtól. Csíkszentmihályi kutatásaiból az derül ki, hogy bármilyen munkát végezzen is az ember, akár sokkal kreatívabbat is, mint amit egy gyár hegeszt? részlegénél végez, többnyire mindig teherként éli meg és alig várja, hogy hazamenjen – pedig lényegesen több flow-élmény éri az embereket a munkahelyükön, mint szabadidejükben. Ennek többek közt az az oka, hogy meglehet?sen nehéz úgy strukturálni a szabadid?t, hogy a kihívások és képességek megfelel? játékában elhozza a csúcsélmény örömeit. Mindenesetre, ha ez így van, mégis kell lennie valaminek, ami fontosabb annál a flow-élménynél, amit Csíkszentmihályiék mértek. Ez valószín?leg a szabadság tudata lehet: még ha nem is vagyok képes olyan egetver? szórakozásra otthon, munka után, de a lehet?ségem megvan, hogy bármit csináljak.

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom