A szeretet ünnepe

Közeleg a Karácsony, a „szeretet ünnepe”, ami azonban nem mindig úgy sikerül, mint szeretnénk. Az utolsó napokra halogatjuk az ajándékvásárlást, és végigrohanunk a boltokon, gyorsan kipipálva a személyeket és az ajándékokat. Gyorsan, gyorsan, legyünk túl rajta! Akár még elégedettek is vagyunk a végén. Sikerült, gyorsak és hatékonyak voltunk. Csak éppen a szívünk maradt ki az ajándékokból. Hatékonyak voltunk, csak éppen ny?gnek éreztük az egészet, és elég kétséges az, hogy eltaláltuk-e a másik szíve vágyát. Lehet, hogy a bevásárlóközpontok nejlonszatyrában kerül az ajándék a fa alá, vagy mindenkinek ugyanabba az egyen-csomagolópapírba sebtében bebugyolálva.

Így van ez a f?zéssel is. Az utolsó napok kapkodásban, rohanásban telnek, túlvállaljuk magunkat, és kifáradva, elhasználódva rogyunk le az ünnepi asztalhoz. Tele az orrunk ételszaggal, esetleg már átöltözni sincs kedvünk. Pfúú, ezen túlvagyunk, sikerült, nyugtázzuk magunkban, de elégedettség helyett gyomrunkban ott van az egész napos, egész hetes kapkodás feszültsége, és nem kívánjuk az elkészült finomságokat. Csak a cél lebegett a szemünk el?tt, minden elkészüljön id?ben, és egyre nehezebben viseltük, ha valaki nem hajlandó felvenni az általunk diktált ritmust. A családi hangulat sem valami fényes, hiszen nemegyszer villámokat szórtunk magunk körül az elmúlt napokban, különösen a véghajrában, pont Karácsonyeste. Összetört a varázs, pedig úgy érezzük mindent megtettünk. Jó lenne ellazulni, megpihenni, kilépni az egészb?l. Valahol máshol lenni, mint a „szeretet ünnepén”, ahol nem érezzük magunkat elny?ttnek és kihasználtnak.

Milyen lenne egy nyugodt, békés, szeretetteli, igazi karácsony?

Ez már jóval el?bb kezd?dne, mint az utolsó héten. Megadnánk a módját a készül?désnek. Id?t adnánk rá, és elhatároznánk, hogy élvezni fogjuk minden percét. Élveznénk az odafigyelést és a kitalálás izgalmát, vajon ki mit szeretne? Élveznénk a boltok ünnepi hangulatú forgatagát, amiben nem éreznénk elveszettnek és sodródónak magunkat, mert tudnánk, hogy mit keresünk. Élveznénk, hogy átadjuk magunkat az intuíciónknak és könnyedén megtaláljuk, amit keresünk. Élveznénk a közös döntést az ünnepi menür?l, az együttm?ködés megszervezését. Csak annyit vállalnánk, amennyit jó szívvel, könnyedén meg tudunk csinálni. És élveznénk a közös, együttes készül?dést az ünnepre.

Képzeld el és tervezd meg aprólékos részletességgel az ideális karácsonyod!

Az orvosok m?tét el?tt bemosakodnak. Lemossák magukról a szennyez?déseket, és közben leteszik az otthoni ruhával együtt a civil életüket is. Mire végeznek a folyamattal, lelkileg is készen állnak arra, hogy teljes figyelmükkel a jelenben legyenek. Mi is tegyük meg ezt a lelki bemosakodást! Mossuk le magunkról a mindennapok rohanásának, a türelmetlenségnek, az ingerültségnek a szennyez?déseit, és öltöztessük ünnepi ruhába a lelkünket, amit a magunkra és a szeretteinkre való odafigyelés örömeib?l sz?ttek.

Támogathat ebben bennünket valami?

Talán igen.

Van egy társasjáték, amiben játszva tanulhatjuk meg azt: hogyan figyeljünk magunkra és adjuk meg magunknak azt a tör?dést, ami kijár, és hogyan figyeljünk másokra, hogy meglássuk ?ket olyannak, amilyenek valójában. Ha az elvárásaink sz?r?jén keresztül szemléljük az embereket, mindig torzított képet kapunk, hiszen csak annyit látunk bel?lük, hogy miben felelnek meg, és miben nem felelnek meg a szükségleteinknek. Az igazán tápláló, fejleszt?, biztonságot adó – feltétel nélküli – szeretet csak az elvárás-nélküliség talaján képes kicsírázni.

Tanulható a szeretet?

A „szeretet m?vészete” nem egyszer? m?faj. Hiába szeretjük a másikat annyira, hogyha érzelmeink intenzitását mérni tudnánk, kilengene a mutató a mérési tartományon kívülre, lehet, hogy a szeretett személy mégis érzelmi sivárságot, elmagányosodást él meg mellettünk.

A legjobb akarattal is tehetünk rosszat a másik emberrel.

Ahhoz, hogy úgy szeressük, ahogy neki is jó, kulcsfontosságú az odafigyelés, az elfogadás, emberi méltóságának figyelembevétele. Azt gondolnánk, ezek evidenciák, ezt mindenki tudja. Észre sem vesszük, amikor a mindennapi rohanásban, vagy a mindenáron való segítségnyújtás szorításában felrúgjuk ezeket a szabályokat.

Az Identity pszichológiai társasjáték szabályai úgy lettek kidolgozva, hogy óvó-véd?, egymásra odafigyel? légkör alakuljon ki a játékosok között, a szabályok által védetten. A játékban az élet minden területét felölel? kérdésekre kell válaszolni. (Vannak öröm-kártyák, szeretet-kártyák, megoldás-kártyák, visszajelzés-kártyák, léleker?-kártyák és bölcsesség-kártyák.) A játékosok dobnak, és amilyen mez?re lépnek a táblán, olyan kártyacsomagból húznak. A kérdések megválaszolása lehet?séget ad arra a játékosoknak, hogy életük minden területével foglalkozzanak, szembesüljenek m?ködési módjukkal, és változtassanak a felismert jelenségek fényében.

Az emberek játék közben „játszva megtanulják” az egymásra való odafigyelést és az egyenrangú, egymásnak „lelki energiát” adó kommunikációt. Az elfogadó figyelem „energiát” ad annak, aki kapja, arra inspirálja, hogy kibontsa a lelkét – mint ahogy kinyílik egy szorosra zárt bimbó az éltet? napfény meleg biztonságában.  A játékosok hozzászólásaikban a másik fölé helyezked? tanácsok helyett saját élményeiket, tapasztalataikat osztják meg egymással, ami szintén az egyenrangúság jegyében történik. Az élmény, ami létrejön, – a „lelkek találkozása” – maradandó nyomot hagy abban, aki ezt megélte. A játékosok visszajelzései arról tanúskodnak, hogy amit átélnek, megtanulnak az emberek a játék során, az a mindennapi életüket is gazdagítja.

„Ez a játék a kíváncsiság játéka. A jól elfeledett, elnyomott, természetes kíváncsiságé a másik emberre. Engem mindig arra figyelmeztet, hogy mennyien, mennyifélék vagyunk, még az agyonuniformizált világban is. Mennyi érdekeset és fontosat láthatunk, hallhatunk, ha hajlandóak vagyunk hallgatni néhányszor öt percig.” (Németh Melinda)

Egy alkalommal egy településfejlesztési projekt keretében egy elmaradott térségben lév? kis zsákfaluban zajlott a játék, sok szegény, munkanélküli emberrel. Egy családapa, aki egyedül neveli az öt gyerekét, mert a felesége öngyilkos lett, elmesélte, hogy ? otthon is bevezette a játék szabályait a mindennapi életükbe. Azaz végighallgatják egymást és az egymást kioktató tanácsok helyett a saját élmények, tapasztalatok – minden presszió nélküli – megosztását, az egyenrangú eszmecserét tették mindennapi gyakorlatukká.

Gyakran katartikus felismerésekre is lehet?séget ad a játék.

Egy alkalommal valaki már a kérdés elolvasásakor elsírta magát. Az volt a feladata, hogy régi, szeretetteljes emlékeket idézzen fel az édesapjával kapcsolatban. Nagyon nehezen tudott összekaparni egy-két ilyen emléket, mert még gyerekkorában elhagyta ?ket az édesapja. A kártyához tartozó tipp feladat arra buzdította, hogy mondja el neki a szép emlékeket. Ezt ? meg is tette. Felkutatta az édesapját, akivel már évtizedek óta megszakadt a kapcsolatuk. Mikor rátalált, kiderült, hogy az édesapja halálos beteg. Elmondta neki a szép emlékeket, és ezáltal megbocsájtást és feloldozást adott neki, még az utolsó pillanatban.

Ha családban, vagy barátok között zajlik a játék, el?fordul, hogy a játékosok közötti elnyomott konfliktusok is felszínre bukkannak. Ezek kibeszéléséhez, megoldásához is jól m?ködnek a játék során alkalmazott kommunikációs szabályok.

Egy játék alkalmával egy fiatal pár is a játékosok között volt. Az egyik kihúzott kérdés kapcsán a lány (nevezzük most Katának) elmondta, hogy ? nem akar gyereket. Miközben beszélt, érzékelni lehetett a feszültséget a fiúban (nevezzük Péternek). Alig bírta megállni, hogy ne szóljon bele és végighallgassa a feleségét, de most a játékszabályok miatt kénytelen volt ezt tenni. Kata, mivel szabadon beszélhetett, hosszan és mélyen kifejtette az okokat. Érzékelni lehetett, hogy ez egy visszatér?, mély konfliktus közöttük. Talán még soha nem volt alkalma Katának arra, hogy ilyen zavartalanul és mélyen kifejtse az álláspontját. Miután befejezte, senki nem ítélte el, senki sem akarta meggy?zni – mint ahogy a mindennapi életben ez valószín?leg már számtalanszor el?fordult. Péter, miután Kata befejezte a mondandóját – „saját élmény” kártyával hozzászólt. A játékszabályok értelmében azonban csak magáról beszélhetett. ? is hosszan és mélyen kifejtette, számára miért lenne fontos, hogy gyereke szülessen. Most Katán volt a meghallgatás sora. Ezután a másik két játékos is elmondta- mindketten többgyerekes családanyák – hogy számukra milyen jó és rossz oldalai vannak a gyerekvállalásnak. Nem meggy?zni akartak, hanem ?szinte, mély élményeket mondtak el pro és kontra. Senki sem akart nyomást gyakorolni Katára. Kata ellenállás nélkül, ellazultan, befogadóan hallgatta. A játék zárásakor, a felismerések megosztásánál csak annyit mondott: „Mégis akarok gyereket!”

Füzesi Györgyi