Hirdetés

Érdemes egyenesnek lenni?

Frissítve: 2015. 08. 24.

Egy barátom felújította a lakását, a konyhapult fölé sötétkék és fehér csempelapok kerültek. „Most nézd meg, hogy rakták ezt föl!” – mondta nekem. – „Szerintem valahogy ferde”. Nekem is gyanúsnak t?nt, ezért alaposan megvizsgáltuk, de meg kellett állapítanunk, hogy a mester tökéletes munkát végzett, a csempesorok párhuzamosak.
Érdemes egyenesnek lenni?
Az optikai csalódások vizuális észlelésünk beépített hibáira épülnek

Azért t?ntek mégis furcsán girbegurbának, mert a falon véletlenül el?állt egy optikai illúzió. A jelenséggel – mint kés?bb kiderült – a tudomány már vagy egy évszázada foglalkozik. A dolog vége az lett, hogy a csempét le kellett verni, annyira zavaróak voltak a meghatározhatatlanul szabálytalan vonalak.

Az angliai Bristolban, az egyetem épületét?l nem messze van egy kávéház, melyet régebben Delightnak hívtak, manapság pedig Workhouse néven m?ködik. A kávézó nem a süteményeir?l híresült el, hanem a küls? faláról. Történt ugyanis, hogy az 1970-es évek elején az egyetem Agy- és Észleléskutatási Laboratóriumának egyik munkatársa felfigyelt a kis saroképület érdekes, fekete-fehér mintázatú portáljára, amelyen – nyilván véletlenül, akárcsak a barátomék konyhájában – optikai illúzió alakult ki. A bristoli agykutatók Richard L. Gregory vezetésével foglalkozni kezdtek a jelenséggel, melynek a „café wall illusion”, azaz kávéház-fal illúzió nevet adták, s ez az elnevezés azóta is él a szakirodalomban.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 1. számában olvasható

MIPSZI hírlevél
Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.
Feliratkozom
Hirdetés

MiPszi Aktuál (MAT)

Család

Körvonal

Mentális egészség

Mindennapi filozófia

Mipszicske

Munkapszichológia

Önismeret

Párkapcsolat

Opinion - Elmélkedések szerz?inkt?l

IN ENGLISH

Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.