Emberi játszmák

Eric Berne szerint mindenki játszik játszmákat, amelyek a valódi intimitás pótlékai. Az Emberi játszmák c. „bestseller” nyomán már sokak számára ismer?s Gyermeki, Feln?tti és Szül?i énállapotok azt hivatottak kifejezni, hogy minden emberben többféle lélektani realitás él – és határozza meg társas kapcsolatait. Amikor egy helyzetben a bennünk él? Gyermek aktivizálódik, az azt jelenti, hogy az ember úgy és olyan céllal reagál, mint tette volna kislány vagy kisfiú korában. Ha a Szül? énállapot a meghatározó,  akkor az olyan, mintha valamelyik szül?nk múltbeli reakcióját ismételnénk meg vagy direktben, vagy közvetve: ilyenkor valaki úgy válaszol, ahogyan annak idején elvárták t?le. Minden pillanatban valamelyik énállapotunk jut kifejezésre.

Az énállapotok ugyanakkor nem egyértelm?en negatívak vagy éppen kívánatosak. A Gyermek sok szempontból a személyiség legértékesebb része tud lenni: játékot, kreativitást, spontaneitást kölcsönöz a személyiségnek, azonban ha az emberben lakó gyermeki én zavart, nem egészséges, akkor például függ?, megbántott vagy sért?dött reakciókat tud csak produkálni. A Gyermek tehát kétféle formában nyilvánulhat meg bennünk: lehet természetes vagy alkalmazkodó, ami a szül?k múltbeli elvárásaira adott válasz.

Az emberek közötti tranzakciók mindaddig simán m?ködnek, ameddig kiegészít? jelleg?ek. Tehát ha az egyik fél szül?i megjegyzésére a gyermeki énállapotból érkezik reakció, akkor minden rendben van, vagy ha a Feln?ttnek a Feln?tt válaszol, abból sem lesz gond. A problémák ott kezd?dnek, amikor megbomlik ez az összhang – ezt hívjuk keresztezett tranzakciónak. Például, ha a férj, mint Feln?tt megkérdezi, hogy „Nem láttad véletlenül a pénztárcámat?”, és erre a feleségéb?l el?bújik a Szül?, és azt a választ adja: „Nem igaz, hogy nem tudsz vigyázni a dolgaidra”, akkor ott hamar elszabadul a pokol.

Lássunk néhány példát a játszmákra!

Most rajtacsíptelek, te gazember!

Eric Berne ezt a játszmát a pókerezéssel szemlélteti. Képzeljük el, hogy az egyik játékosnak négy ásza van. Ha az illet? a „Most rajtacsíptelek, te gazember!” játszmában pörög, akkor nem annak örül, hogy megnyeri a játékot vagy elképeszt? összeg ütheti a markát, hanem hogy az ellenfele most maximálisan ki van neki szolgáltatva, azt csinál vele, amit akar.

Mindennapos helyzet, amikor egy szerel?vel megállapodunk mondjuk a konyhabútor beszerelésének árában, majd a végösszeg pár ezer fortinttal mégis több lesz valami apróság miatt. Az ezt a játszmát játszó ember tudattalanul már alig várta lehet?séget, és ezerszeres haragot zúdít a szerel? fejére, hogy micsoda immorális dolog többet kérnie. Az ilyen ember akár egész életében mindig igazságtalanságokra vadászik, arra várva, hogy eljátszhassa ezt a játszmát, és mint egy szül? szidhassa le a „gyerekét”. Az ilyen ember kimondottan abban a reményben figyeli a másikat, hogy az hibázik-e. Másik jó példa a feleség, aki alig várja, hogy a férje a rábízott háztartási munkát elrontsa, és aztán jól leteremthesse érte.

A pszichológiai el?nye ennek a viselkedésnek a harag kiélése – azonban ilyenkor a már jó régóta meglév? haragnak keresünk igazolást. Ez a játszma ráadásul azt a célt is szolgálja, nehogy szembe kelljen néznük saját fogyatékosságainkkal.

Az ilyen játszmát játszóval a leghatékonyabb viselkedés a maximálisan korrekt magatartás – írja Berne, és vita esetén érdemesebb elegánsan engedni, mint belemenni a hajtépésbe.

Sarokba szorítás

Ehhez a házassági játszmához elég annyi, írja Berne, hogy a párunkat szó szerint értsük, miközben tudjuk, hogy csak játszmázik. Pedig könnyedén ki lehetne csalogatni, és akkor azonnal megoldódna a helyzet. Példájában a házaspár megbeszéli, hogy elmegy moziba, de indulás el?tt a feleség felhoz valamilyen anyagi témát, amit?l a férj ideges lesz és beszól a n?nek. A n? persze megsért?dik, és azt mondja, hogy ilyen hangulatban nem megy moziba. A férje már ezer ilyen esetb?l nagyon is tudja, hogy pár kedves szó elég lenne, hogy kicsalogassa feleségét marcona álarca mögül, de nem csalogatja. Úgy tesz, mintha felesége tényleg nem akarna menni, és elmegy nélküle. A feleség pedig hiába szeretne menni, már kimondta, hogy nem megy, sarokba van szorulva. A férj tehát képmutató módon nem hajlandó résztvenni felesége játszmájában, otthagyja a sarokban egyedül.

Amikor gyerekeket is bevonnak a játékba, azt kett?s kötésnek hívják. Erre példa, hogy a szül?k folyamatosan nógatják a gyereket, vegyen részt a házimunkában, de amikor megteszi, akkor meg belekötnek abba, amit csinál. Az eredmény, hogy sehogy se jó: ha csinálja, nem nem csinálja…

Ennek is te vagy az oka

Az „Ennek is te vagy az oka” kapcsolati játszma tipikus helyzete a következ?: a férj (vagy a feleség, teljesen mindegy a nemi leosztás) éppen csinál valamit, és meglehet?sen magának való hangulatban van, igazából azt szeretné, hogy ne szóljanak hozzá, de leginkább jól elvan a kis elfoglaltságával. Ekkor párja megzavarja: belép az ajtón, vagy megkérdezi, hogy hol van a kocsikulcs, mire a férj elrontja, amit épp csinált: felborítja a levest, leejti a csavarhúzót stb. A bakit persze nem a betolakodó idézi el?, hanem a saját már meglév? feszültsége, mégis dühödten a betolakodóra kiált rá: „ennek is te vagy az oka!”.

Berne kimutatja, hogy ha az egész életvitel erre a játszmára épül, akkor például egy férfi olyan n?t választ, akire kés?bb minden felel?sséget ráhárít, azaz mindenben átengedi a döntést. Gyakran lovagiasnak és tapintatosnak t?nik az ilyen férj, azonban ha a n? valamely döntése nem bizonyul tökéletesnek, akkor rögtön lehet hibáztatni. Még jobban átfonja az életvitelt, ha a gyerekeket is bevonják a játszmába. A férj totálisan kivonja magát a gyerekeket illet? döntésekb?l, majd ha rosszra fordulnak a dolgok, például iskolai problémák adódnak vagy bármi egyéb, akkor azonnal el? lehet venni ennek a játszmának a különféle frázisait: „én megmondtam” vagy „nézd meg már megint, mit csináltál”.

E játszma pszichológiai el?nye egyértelm?en a felel?sség kerülése. Jó ellenszere, ha visszahárítjuk a döntést arra a félre, aki mindig elhárítja.

?zött vad

Ez a hajszolt háziasszony játszmája, aki egyszerre nyolc szerepet próbál otthon vinni: szakácsn?, anya, takarítón?, isteni szeret?, a ház úrn?je, remek társalkodó partner stb. Az újságban bújja azokat a rovatokat, amelyek a n?k szerepmegfelelésének nehézségeit taglalják. Sirámai a „fáradt vagyok” panaszban összegz?dnek. Azonban ne tévedjünk meg, ? az, aki mindent, ami csak adódik, a nyakába vesz: ha este vacsorára hívják a barátaikat, ? még délután elviszi a gyerekeket edzésre, tortát süt, kitakarít, ajándékot vesz és virágokat, ötfogásos vacsorát f?z, függönyt mos. Aztán mire elérkezik a parti id?pontja, ? hullafáradtan összeesik, mint egy ?zött vad. Ezzel aztán mind a férjnek, mind a gyerekeknek, mind a vendégseregnek nehéz mit kezdeni.

Az ilyen feleség – Berne szerint – a saját anyja vagy nagyanyja fantáziaképét kergeti és próbálja megvalósítani, úgyhogy els?sorban ezzel a képpel kell szembeszállni. Praktikus ellenszer: egyszer?en nem szabad hagyni, hogy mindent magára vegyen a ház asszonya, ezt persze nehéz elérni. 

Ha te nem lennél

Ez a párok közötti leggyakoribb játszma, amikor például a n? arra panaszkodik, hogy azért nem jár el társaságba, szórakozni vagy táncolni, mert a férje nem szereti vagy korlátozza. Amikor azonban valaminek a hatására (például párterápia) a férj mégis megenged?bb lesz és a feleségnek alkalma nyílik elmenni egy szórakozóhelyre, akkor rá kell jönnie, hogy valójában er?sen szorong, vagy akár betegesen fél a táncparkett?l.

Az ilyen n? olyan férfit választ, aki kimondottan domináns és uralkodni vágyó, hogy aztán azokat a dolgokat, amit?l ? fél, ráfoghassa a férfira – aki tulajdonképpen szolgálatot tesz neki, amikor eltiltja attól, amit?l amúgy a benne er?teljes Gyermek retteg. Ez a játszma az önigazolás mintaesete: „nem arról van szó, hogy nem próbálom meg, hanem, hogy a párom nem engedi, nem szereti, félt...”.

Mint minden játszmához, ehhez is két személy kell: nemcsak a szabadságában korlátozandó feleség, de az uralkodni vágyó férj is, akinek szintén nem esik nehezére „hordani a nadrágot”. A feleség innent?l kezdve „boldogan” hangoztatja, hogy „minden férfi zsarnok”.