A vámpírkultusz változásai

Napjainkban a vámpírmítosz újjáéledését tapasztalhatjuk, rengeteg könyv és film születik ebben a témában. Több kérdés is felmerülhet ezt a népszer?séget látva: az els?k egyike lehetne például az, hogy miért olyan vonzó az emberek számára a „vámpírság”? „Bennem minden csábít téged. A hangom, az arcom, még az illatom is” – hangzik el Edward Cullent?l, az Alkonyat (Twilight) cím? filmben. Valóban csak ennyir?l lenne szó? Maga a vámpír a vonzó, vagy az, amit metaforikusan megjelenít, esetleg az, hogy a társadalomból kirekesztettek rajta keresztül átélhetik, miként válik befogadottá a kirekesztett? További kérdés lehetne az, hogy történt-e változás az id?k során abban, mi jellemzi a vámpírt? Történt-e valamiféle átalakulás abban a tekintetben, hogy mi adja egy vámpír lényegét? Ebb?l a kérdésb?l kiindulva és összehasonlítva a különböz? korokból származó filmeket vagy regényeket, valójában már annak a kérdésnek a megválaszolása is problémát jelenthet, hogy mi tulajdonképpen a vámpír. Fontos kihatása lehet ezeknek a kérdésfeltevéseknek, hogy problematikussá válik az is, vajon mítoszaink változásai saját magunkra milyen hatással vannak. Ezt a kérdést jelen esetben úgy is feltehetnénk: mi okozta azt a változást, hogy a vérengz?, sorozatgyilkos, szexuálisan túlf?tött, kirekesztett, vártoronyban él? Drakulából mára egy egyszer? középiskolás fiú lett, akinek életén keresztül olyan értékeket lehet propagálni, mint a szexuális önmegtartóztatás, a házasság el?tti szex tiltása, a vegetarianizmus, vagy a kultúra különböz? szektorai (lásd: Az  Alkonyat sorozatban többször felcsendül Claude Debussy zenéje, és idéznek Shakespeare Rómeó és Júliájából). Ezeket figyelembe véve pedig megkérdezhetnénk, hogy kultúránkra, önmagunk számára milyen hatással van ez a folyamat? Saját identitásunkat mennyire befolyásolja ez a változás? A következ?kben ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk. Végleges választ nem fogunk tudni adni, de nem is ez a cél – els?sorban a probléma sokszín?ségét és összetettségét kívánjuk villanásokban felmutatni. Szeretnénk rávilágítani arra a problémára, hogy a mai vámpírfilmek mennyire ambivalens módon használják fel „céljaik” eléréséhez a vámpírokat, és hogy ezáltal a szó eredeti értelmében már talán nem tekinthet? vámpírnak Edward Cullen vagy Stefan Salvatore (Vámpírnaplók). Csupán csak eszközök egyfajta, a társadalom számára elfogadható értékek propagálásához.

Egy kis vámpírtörténelem

El?ször érdemes egy pillantást vetni arra, hogy honnan indult hódító útjára a vámpír, „a világ legveszélyesebb ragadozója”, ahogy saját magát jellemzi Edward Cullen. Hol kezd?dik a vámpírok története? Talán a XV. században a Havasalföldön bizonyos IV. Vlad Tepe? volt minden vámpír ?satyja? Nem tudni, annyi bizonyos, hogy már a görög mitológiában találhatunk olyan lényeket, amelyeket ma a vámpírral lehet rokonságba hozni. Ilyen volt például a gyerekek ijesztgetését célzó mesék egyik éjszakai rémalakja, az Empusa, aki fiatal férfiakat csábít el, hogy kiszívhassa a vérüket. (Empousai & Lamiai, http://www.theoi.com/Phasma/Empousai.html0) Egy másik mitológiai alak Lamia, egyes szövegek alapján görög istenn?, akinek Zeusszal közös gyermekei Héra féltékenységének estek áldozatul, és ezért Lamia a mitológia szerint irigységb?l gyerekeket rabolt el. Kés?bb vele azonosították azokat az éjszakai lényeket, akik fiatal férfiak vérét szívják, és elhagyatott épületekben laktak. (Kerényi, 32-34.)

A vámpírok nem kímélnek sem n?t, sem gyereket, céljuk nem az, hogy igazságot szolgáltassanak, ?ket nem a büntetés motiválja. Ezért nem is tartoznak az igazságtev? h?sök közé. Bár lehet?ségük erre nekik is van, mert kezdett?l fogva jellemzi ?ket a gyorsaság, és az, hogy a legnagyobb csendben tudnak közlekedni. Azonban ezeket a sajátosságokat ?k az áldozat becserkészésére használják, pusztán a túlélésüket szolgálják.

Vámpírjellemz?k

A rendelkezésünkre álló forrásokból (filmek, regények, versek) létre tudunk hozni egy általános tulajdonság-gy?jteményt, amelyben megtalálhatók, hogy mik egy vámpír attribútumai. A sápadt és hideg b?r a vámpír esetében a hullaság metaforája, s ez lényegesen szofisztikáltabb változat, mint ahogy ez például a zombik esetében jelenik meg. Ezzel a küls?vel a vámpírnak lehet?sége van arra, hogy egyfajta arisztokrata státuszt is kapjon. A szemük különlegességének is jelent?sége van, többnyire ezzel tudják elkápráztatni vagy t?rbe csalni prédájukat. A vámpírok egyik legf?bb jellegzetességét hegyes szemfoguk adja –pótolhatatlan eszközök ezek a harapás és a vérszívás folyamán. Több szerz? is úgy gondolja, hogy a sokszor vérben forgó szem, illetve a hegyes szemfogak fallikus szimbólumokként is felfoghatóak (Janion, 137). Magát a harapást is a szexuális aktus metaforájaként értelmezik. A legtöbb irodalmi és filmbeli vámpírt túlzott szexualitás jellemzi, el?fordul, hogy akár homoszexuális viszonyhoz hasonló helyzetbe is keverednek. (vö. McGee, 18.) A vámpír már az egyik els?nek tartott irodalmi megjelenésekor is erotikus színezetet kap. Goethe A korinthusi menyasszony (1797) cím? költeményében a sírból visszatért menyasszony és az ifjú egyfajta nászi jelenetének lehetünk tanúi. (vö. Goethe)

Vámpírerotika

Ahogy az már látszik, az erotika végigkíséri a vámpírok történetét. Ezek után rátérhetünk arra a kérdésre, hogy miért jutott el a vámpírmítosz a vérengz?, gyilkos, szexuálisan túlf?tött vámpírtól az erkölcsös, etikus, önmegtartóztató „ártatlan” alakig? Azonban az a folyamat, ami jelenleg a szemünk el?tt zajlik, nem az els? gyökeres történeti változás a vérszívók kultuszában.

A fentiekben taglalt, romantika el?tti vámpírmítosz a 19. század derekán kezdett újabb jelentésekkel gazdagodni. Bár a vámpírokat és alakváltozataikat kezdetekt?l túlf?tött szexualitással ruházták fel, a romantikáig alapvet?en a parazitizmusuk volt a dönt? jellegzetességük. Kísért?kként, szexuális automatizmusokként léptek fel: a társadalmi és vallási normák által betegesnek és b?nösnek tekintett vágy formáját öltötték magukra. A romantikus irodalmi és m?vészeti adaptációk azonban a karakter kirekesztett, abnormális jellemz?ib?l a korábbiaktól eltér? szimbólumot alkottak. A vámpír egyre inkább a társadalom által elfojtott természetes szexualitás bosszújának jelképévé vált – többé nem mint az emberi természett?l alapvet?en idegen, azt próbára tev? szexuális kísértés jelent meg, hanem mint a mindenkiben közös ösztönvilág szimbóluma. Ez magyarázza a viktoriánus Angliában az olyan irodalmi alkotások népszer?ségét, mint például Bram Stoker Drakula gróf válogatott rémtettei cím? munkája. A kor polgári mili?jében, ahol a szexualitás szégyellnivaló és elfojtandó volt, a nemi vágy leghétköznapibb formája is gyakran beteges színezetet öltött. A vámpírok démonisága éppen az emberben rejl? démoniságot, a szexualitást képezte le. A vámpír csak annyira volt kísérteties, amennyire maga az erotikus vágy is: egyszerre valami nagyon is ismer?st és valami ismeretlent képviselt (vö. Freud). A vonzalomnak és borzalomnak ez a kett?s fennállása adta azt az energiát, amely a vámpírt különösen érdekessé tette. Egy adott lelki igényt fejezett ki a vámpír-kultusz: az alantas dologként kezelt, ám nagyon is igényelt szexualitás a maga feltételezett rémiszt? és csábító alakjában szimbolikusan megbosszulhatta magát; tehát egy frusztrációt vezetett le.

A „jó” vámpír

A mára klasszikusnak számító filmes adaptációk ezt a horrorisztikus jelleget ragadták meg. A megváltozott társadalmi és morális viszonyok is lehet?vé tették a kultusz átalakult továbbélését úgy, hogy a túl ismer?s és a totálisan idegen játékát az id?szakos borzongatás eszközévé tették. A vámpír többé már nem magát a szexualitást képviselte, hanem annak egy sajátos, felemészt?, emberi mértéken túli formáját.

Az ezredfordulót követ? egyre fokozottabb vámpír-kultusz a kés? romantikában lezajlott változáshoz hasonló átalakulást jelez. A vámpírok újra a szexualitás átfogó jelképeivé váltak egy új célcsoport, a tizenéves lányok számára. Míg a viktoriánus kultusz dönt?en a n?i elfojtásoknak köszönhet?en jött létre, addig napjainkban f? táplálója a fiatal lányok nemi tapasztalatlansága. Ami közös a két korszakban, az az idegen és ismer?s együttes jelenléte: a vámpírkultuszt manapság éltet? közönség számára a szexualitás mint egyel?re még idegen, azonban alapvet? emberi jelenségként nagyon is ismer?s valamiként jelenik meg. A nemi vágy korunk reprezentációiban azonban nem gyökeres rosszként, hanem egy egyel?re tiltott dologként bukkan fel. Frusztrációt nem okoz, elementáris ösztönerejének nyoma sincs. Ennek köszönhet?en a vámpírok konkrét megjelenítései is átalakultak: a morált nem ismer?, kegyetlen és fallikus vonásokkal b?ven felruházott démoni ?ser?b?l egy er?sen moralizáló, irgalmas és nagylelk?, igen gyakran feminin jelleggel rendelkez? fiú-ideál lett. A vámpír ellentmondásos vonzereje egyre inkább problémátlanná válik: megjelenik a jó vámpír, aki „vegetáriánus”, tehát nem fogyaszt emberi vért. A gyilkolás mozzanatától megtisztított vérszívó szexuális szimbólumértéke azonban minimum vitatható. A vámpír megsz?nt az ösztön-én reprezentánsának lenni, helyette mintha a felettes-én egy sajátos módozatát öltené magára. A házasság el?tti szext?l való tartózkodás, s?t eleve az önmegtartóztatás, illetve az emberek biztonsága feletti titkos ?rködés egyenesen a társadalmi értékrend és a morál hagyományos világába kalauzol minket. Mi lehet az oka ennek a gyökeres attit?d-cserének, ennek a moralizáló hajlamnak?

A kérdésre kétféle, egymást nem feltétlenül kizáró választ is adhatunk. Egyrészt a „gyerekek” számára feln?ttek készítik ezeket az alkotásokat, így az azokban megjelen? morál lehet közvetlenül pedagógiai célzatú (ahogy az az Alkonyat-könyvek esetében van). Másrészt a megcélzott közönség a szexualitással éppen mint morális problémával szembesül: a nemi szerelem akadálya leginkább az életkorból fakadó tilalom, amelyet a szül?k és a társadalom állítanak fel. A morál az a szimptomatikus pont, amelyb?l megfejthet? a vámpír jelenlegi alakváltozata.

A vámpír az ezredforduló utáni reprezentációkban az egyértelm?, felforgató szexuális vágy helyett egy sokkal összetettebb, heterogénabb és bizonytalanabb jelenséghalmaz leképezése lett. Id?s kora, védelmez? magatartása, tapasztaltsága és morális konzervativizmusa miatt sajátos apaszerepet tölt be. A szexualitástól visszariadó magatartása, kisfiús jókép?sége révén (amely már nyomokat sem tartalmaz a vámpír századforduló korabeli ellentmondásos csáberejéb?l) egyenesen n?ies jelleget ölt. Kitaszítottsága és egyes, megmaradt küls? attribútumai pedig részlegesen a régi ösztönjelleggel ruházzák fel. Bár a vámpír ebben a formában is egyféle átfogó szexualitás-szimbólum lesz, ám itt éppen zavaros, le nem tisztult jellegéb?l ered az univerzalitás. A feln?tt értelemben vett nemi vágy tapasztalatának hiánya a szexualitás jelenségének konfúzus jellegét eredményezi.

A vámpírkultuszban bekövetkez? változások alapvet?en tehát mindig a célközönség igényeinek és körülményeinek átalakulása miatt következnek be. A jelenleg megcélzott korosztály bizonytalan nemi felfogása vezetett oda, hogy a mindent felforgató szexuális ösztön szimbólumából egy a társadalomból ugyan elvileg kivetett, de annak értékrendjét következetesen képvisel?, apaszereppel is bíró, de egyáltalán nem maszkulin karakterré vált. Ha úgy is gondoljuk, hogy a 19. században kanonizálódó vámpír-kép elt?nt, annak egy jellegzetessége megmaradt, az ellentmondásossága – csupán a szexuális vonzer? problematikussága alakult át a mögötte álló világkép problematikusságává.

A 2012. évi pályázatunkra érkezett írás szerz?je a DE-BTK Pszichológia (BA) II. évfolyamos hallgatója

Irodalomjegyzék:

1. Freud, S. (é. n.). A kísérteties. In: U?: M?vészeti írások. Bp.: Filum. (245-281.)
2. Goethe, J. W. (1963). A korinthusi menyasszony. In: Goethe válogatott m?vei – Versek. Bp.: Európa. (215-221.)
3. Janion, M. (2006). A vámpír. Szimbolikus biográfia. Bp.: Európa.
4. Kerényi K. (1977). Görög mitológia. Bp.: Gondolat.
   1. McGee, C.(2006).A borzalmas test olvasása – A horrorfilm kontextusai. In: Metropolis, X(1): 10-31.
   2. Theoi Greek Mythology – Exploring Mythology in Classical Literature & Art http://www.theoi.com/Phasma/Empousai.html [Letöltés: 2012.10.16.]