A krónikus betegségek és a pszichoszomatika – A szakmák párbeszéde
Frissítve: 2015. 08. 24.
A Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság fenti témában rendezi 4. pszichoszomatikus konferenciáját 2013. november 15-én.
A svájci pszichológus szerz?, J. G. Kollbrunner néhány évvel ezel?tt informatív – és egyúttal harcosan provokáló – könyvet írt „A pszichoszomatika újraélesztése” címmel, amely 699 oldalon részletezi a pszichoszomatika sokrét? problématömegét. A lényegét talán úgy lehet megfogalmazni, hogy a pszichoszomatika nem „halott”, hanem nagyon széttagolt, még a szükséges interdiszciplináris szemlélet mellett is bonyolult képz?dmény.
Meg kell állapítanunk, hogy a gyakorlati medicina számos területeken mell?zi, s?t nem veszi figyelembe a pszichoszomatika jelent?ségét – ugyanakkor páciensek nagy tömegei nagyon is tudják, vagy legalábbis érzik, hogy egészségük és közérzetük messzemen?en függ a lelki, ezen keresztül pedig a társas ill. társadalmi problémáktól és konfliktusoktól.
A környezeti hatások szerepe
A téma egyik központi kérdése, hogy az egyéni és szociális megterhelések (összefoglalva a stresszhatások és az ezekkel való megbirkózás) hogyan károsíthatják egészségünket.
A világ szakmai irodalmának sok-sok szerz?je (pl. Engel, Novack, Fava, Friedrich, Maio) újra és újra megállapítja: a mai medicina egyik nagy útveszt?je az egyoldalú biológiai irányultság, a technikai orientáltság, a „mérhet?ség” preferálása, ezzel szemben hiányzik a páciensek lelki életével való foglalkozás, elhanyagolódik a társadalmi, kulturális és gazdasági környezet jelent?sége, az orvostudomány keveset tör?dik az orvosi beszélgetés és az orvos-beteg kapcsolat fontosságával.
Világszerte számos vizsgálat kimutatja, hogy a páciensek legalább 30 százaléka komoly lelki problémákkal és pszichoszomatikus panaszokkal küzd – ezek a problémák azonban nem kerülnek terítékre, mert mind a páciensek, mind az orvosok a biológiai gondolkodás rabjai. Ez sok frusztrációt és pluszmunkát okoz a gyógyító munkában, s nem utolsósorban sok-sok pénzbe kerül – elég, ha a sok feleslegesen megismételt technikai diagnosztikára utalunk.
A pszichoszomatika helye itthon és külföldön
A magyarországi egészségügynek nincs pszichoszomatikai koncepciója. A pszichiátria a súlyos mentális zavarokkal való foglalkozásra fókuszál, így az „enyhébb” zavarok elhanyagolódnak, pedig ezek társadalmi jelent?sége a tömeges el?fordulás miatt nem kisebb, s?t feltehet?en nagyobb. Nincs szervezett ellátás, a szakszemélyzet képzése és továbbképzése elégtelen, s messzemen?en hiányoznak az anyagi források. A helyi kezdeményezések, a lokális vagy id?leges akciók, részrendezvények nem állnak össze egységes ellátási struktúrává.
A pszichoszomatika orvostudományon belüli pozíciója az egyes országokban igen különböz?. Messzemen?en önálló szakterületként m?ködik Németországban és Japánban, ám a legtöbb országban a pszichiátria „alágazataként” szervez?dik – de legalább szervez?dik: létezik meghatározott struktúrája és vannak megfogalmazott m?ködési elvei (USA, Anglia, Svájc, Ausztria). Sok országban nem létez? diszciplina, s ez gyakran egészségpolitikai akarat is.
Az alapellátás jelent?sége
A pszichoszomatika kiindulópontja nem a pszichiátria és nem a pszichoterápia, hanem a szomatikus medicina, els?sorban a háziorvosi alapellátás. Ott d?l el a betegségek és a betegek sorsa, mert ott határozódik meg a hozzáállás és a kezelés mikéntje. A kezdet kezdete az orvosi beszélgetés, az emberi odafordulás, melynek megvannak a világos szakmai min?ségi irányelvei. Lényegében ugyanez a helyzet az összes egyéb szakorvosi és a kórházi ellátásban is.
Az orvosi pszichoszomatikus diagnózis és az ellátás további szervezése, a beteg „vezetése” az orvosok – els?sorban a háziorvosok – feladata marad hosszabb távon is. A háziorvos odafigyelése, türelme, kompetenciái és aktivitása dönti el, hogy adott esetben például a beteg pszichoterápiás kezelésbe kerül-e, ami lehet orvosi vagy pszichológusi szakpszichoterápia. A háziorvosnak arra is ügyelnie kell, hogy ilyen esetben általában nem ajánlatos pszichiáterr?l beszélnie, mert ez a betegben ellenállást válthat ki, abszurdnak tarthatja és elutasítja. A háziorvos teend?je a koordináció, adott esetben más orvosi szakmák konzultatív bevonásával, s a pszichoterapeutával való együttm?ködés során is. Természetesen kiemelten fontos téma a pszichiátriával meglev? átfedések komplex jellege s azok konstruktív megoldása.
Ide kívánkozik a német pszichoszomatikus társaság mottója: Nem a kevesebb szomatikus odafordulás a cél, hanem a több pszichés gondozás.
Ez a mondat jól kifejezi a pszichoszomatika sajátos vonását, a testi és a lelki oldal együvé tartozását – így a pszichoszomatika „integrált”, az egész medicinában jelen van, vagyis minden orvos bizonyos értelemben pszichoszomatikus is. Ugyanakkor a „szakpszichoszomatika” már az orvosok és pszichológusok speciális, elmélyültebb szaktudása, melyet célzottan meg kell szerezni. Ugyanez érvényes a pszichoszomatikával foglakozó pszichológus pszichoterapeutákra is. A pszichoszomatikai pszichoterapeuta modifikált stratégiával dolgozik: ez a szakért?i szint, illetve csoport m?veli – és szervezi – a pszichoszomatikát mint szakmát, és mint tudományt.
Szakmák együttm?ködése
Mindez megköveteli a résztvev? szakmák interdiszciplináris kooperációját, valamint az ellátási struktúrák és a lokális terápiás lehet?ségek ismeretét. Az együttm?ködésre, az összefogásra azért is szükség van, mert az egyes szakágak képvisel?inek soha nincsen s nem is lehet teljes tudásuk – sem elméletileg, sem a gyakorlatban, sem a konkrét páciensre vonatkozólag –, mindenki fél tudással rendelkezik, s ezt a beteg is észreveszi.
Hagyományos konferenciánk ebben az évben az ún. komplex-krónikus betegségek problematikáját veszi górcs? alá. Ezen betegségek köre igen nagy, részét képezik minden orvosi szakmai területnek– definíciójuk azonban nem egységes, s nincsen általánosan elfogadott lista ezekr?l a betegségekr?l. F? jellemz?jükként általában azt hangsúlyozzák, hogy gyógyíthatatlanok, az életet végigkísérik, lefolyásukban – amely gyakran hullámzó – és kiváltásukban a biológiai mozzanat mellett lényeges pszichés és társadalmi mozzanatok játszanak szerepet. A kórképek multikauzális eredet?ek, és gyakran komplex testi, lelki és szociális következményekkel járnak. A szakirodalom általában nem beszél egyoldalúan pszichés okokról, hanem komplex oki, kiváltási és lefolyásbeli összefüggésekr?l, melynek részletei sok esetben ma sem ismertek.
Betegségcsoportok a pszichoszomatikában
Ezen betegségek egy csoportja a pszichoszomatika történetében sajátos szerepet játszik. Franz Alexander, a magyar származású amerikai pszichoszomatikus professzor egy nagy hatású könyvében f?leg 7 betegséggel foglalkozott (gasztrointesztinális zavarok, légzési zavarok, szív-és keringési zavarok, fejfájás, b?rbetegségek, anyagcsere-betegségek, mozgásszervi betegségek, szexuális zavarok) s pszichoszomatikus jellegüket írta le 1950-ben – a „hét szent betegségnek” nevezve ezeket. Sajnos a leírás túlpszichologizált jellege miatt a könyv tényleges értékei ellenére is kikerült a tudományos viták középpontjából, s?t túlzásai következtében talán „ártott” is a pszichoszomatika ügyének, támadható volt. Mai megfogalmazással: szemlélete nem volt eléggé komplex. És mégis: a modern medicina szakirodalma sajátos módon épp ezekkel, mint komplex-krónikus betegségekkel kiemelten foglalkozik. Ezt a betegségcsoportot foglalják össze „civilizációs betegségek” megjelöléssel – ez a név is a környezeti hatások jelent?ségét sugallja.
A pszichoszomatika körébe tartozó másik nagy betegségcsoportot a szomatoform zavarok alkotják. A pszichoszomatika mint ellátási rendszer hagyományosan foglalkozik továbbá a „neurotikus szint?” szorongásos zavarok és affektív zavarok (depresszió) terápiájával – itt igen lényeges az átfedés a pszichiátriával és a pszichoterápiával, meghatározó ebben a terapeuta identitása, ill. az ellátó intézmény jellege. A pszichoszomatika negyedik fontos jelenségcsoportja a szomatikus betegségekre és gyógyeljárásokra reakcióként kialakuló pszichés zavarokat öleli fel.
* * *
A Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság november 15-i tudományos konferenciájának célja: a betegek jobb ellátásának el?segítése (funkciók, aktivitás, életvitel) és az ellátó rendszer nehézségeinek megvitatása.
A konferencia elméleti hátterében 6 keretkoncepció áll
- Az els? az ún. bio-pszicho-szociális medicina, mely G.L.Engel (1997) óta az egész világon fokozatosan elfogadott orvostudományi alapkoncepció.
- A második az ún. neuro-pszicho-immuno-endokrinológia koncepciója, melynek alaptétele, hogy ez a rendszer az emberi szervezet m?ködéseit aktív és komplex módon szabályozza, s így egészség és betegség zálogaként értelmezend?, melyben a rendszer regulációs egyensúlyzavarai képezik a lényeges momentumot.
- A harmadik kérdéscsoport az egészség-betegség genetikai meghatározottságát, annak („epigenetikai”) relativitását, a környezeti és a magatartási faktorok szerepét veszi számba.
- A negyedik kérdéscsoport az emocionalitás, az affektivitás szerepét vizsgálja az egészség megtartásában, illetve a betegségek el?idézésében
- Az ötödik kérdéscsoport a már említett stressz-problematika.
- A hatodik téma a tény, hogy a kezelés, az ellátás mikéntje kihat a betegségek lefolyására, s ez összefügg az ellátórendszer állapotával.
A konferenciát el?adás vezeti be, majd az esetmegbeszél? munkacsoportok az egyes betegségek (illetve szakmák) pszichoszomatikus összefüggéseit, a kapcsolódó ellátási problémákat hivatottak megvitatni. Ez a fajta esetmegbeszélés nem Bálint-csoport típusú: a klinikai jelleg?, el?készített esettanulmány ismertetését követ?en interdiszciplináris, integratív módon történ? megbeszélésre kerül sor. Indítványozni fogjuk, hogy a megalakult munkacsoportok vállalkozzanak további együttes m?ködésre s váljanak egy megújuló magyarországi pszichoszomatika forrásaivá! Ennek az is célja, hogy világossá váljon az egyes orvosi szakmák specifikus pszichoszomatikai profilja. Ezeket a betegségeket többnyire kizárólag szomatikus elvek alapján kezelik. A bio-pszicho-szociális szemlélet viszont mind a szomatikus, mind a pszicho-szociális szempontot fókuszban tartja, a pszichoterápia gyakorlatában azonban gyakran a szomatikus oldal válik problematikussá.
A konferencia helyszíne: SE Nagyvárad téri elméleti tömb – NET – épülete.
További információk a konferenciával kapcsolatban és lehet?ség interaktív jelleg? javaslatokra: www.balinttarsasag.hu
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
