Anya, mérges vagyok!

Frissítve: 2023. 03. 11.

Els? éveink során megtanuljuk, milyen állapotunk milyen érzelmet jelent

Két és féléves Sári lányom összevont szemöldökkel, ádáz arcot vágva, mint egy apró termet? Hókuszpók csörtet ki a gyerekszobából, és közli: „Nagyon mérges vagyok!” A magyarázat sem várat sokáig magára, kiderül, hogy kishúga összerombolta és szerinte megette (szerintem csak a héthónapos babák szokásához ill?en a szájába tömte) a felépített Duplo-ház elemeit.

Sári dühe teljes mértékben jogos és érthet?, sokat dolgozott a házon, és mégsem tudta megakadályozni, hogy lerombolják. Egyszer egy hasonló helyzetben, bels? késztetéseit követve amúgy istenesen belerúgott a húgába. Az ezt követ?en tapasztalt szül?i reakciók megtanították arra, hogy ezt többet ne tegye…

Hirdetés

A düh az alapérzelmek közé tartozik, éppúgy, mint a félelem, az undor, az öröm, a bánat és a meglep?dés. A világon minden ember érzi ezeket, és mindenki nagyon hasonlóan fejezi ki ?ket. Európai létünkre viselkedésér?l és arckifejezésér?l nagy biztonsággal felismerünk egy dühös vagy undorodó japánt vagy pápua- új-guineait – mint ahogy ?k is felismernék a mi hasonló állapotunkat. S?t a néhány napos csecsem?k is képesek az alapérzelmek elkülönítésére és megjelenítésére. Ezt onnan tudjuk, hogy veleszületett ösztönüknél fogva utánozzák az alapérzelmeket mutató arckifejezéseket. (Mivel én ezt már hallottam, mire megszülettek a gyerekeim, nagy érdekl?dést váltottam ki a többi kismama között, ahogy igyekeztem megbizonyosodni arról, valóban így van-e? Sikerült.)

Bármennyire is egyetemesek ezek az érzések, mégsem gondoljuk azt, hogy a csecsem?k tisztában vannak saját érzelmi állapotaikkal. Szó sincs arról, hogy ilyen gondolataik lennének: „Már három órája nem ettem, és most kellemetlen érzés keletkezett a gyomrom környékén, ami elszomorít és meg is ijeszt. Ugyanakkor dühös vagyok, mert jogos elvárásom lenne, hogy szorult helyzetemben édesanyám a segítségemre siessen, megetessen, és ne azzal foglalkozzon, hogy a testvéremr?l veszi le a kabátot, és WC-re megy. Jólesik kicsit, de mégis édeskevés, hogy beszél hozzám, nyugtatgat, és ígérgeti, hogy mindjárt jön. Érzéseimet úgy fogom kifejezni, hogy hátravetem a fejem, teli torokból üvöltök, és csapkodok a kezemmel, lábammal.” Az els? életévek feladata, hogy sok egyéb fontos dolog mellett a saját érzelmeinket is megismerjük, felismerjük és rájöjjünk arra, hogy mi a legjobb viselkedési stratégia egy-egy érzelem megtapasztalása esetén.

Mib?l állnak az érzelmek? A fenti babamonológ nagyjából tartalmazza az összetev?iket, vegyük sorra ?ket. Van el?ször is egy bels? fizikai állapot. Megemelkedett pulzus, növekv? vérnyomás és egyéb testi tünetek. Az érzelmekhez tartozik egy jellegzetes arckifejezés is – ez az, amit minden embertársunknál felismerhetünk. Minden érzelem vonatkozik valamire, van küls? kiváltó oka. Félünk valamit?l, meglep?dünk valamin, undorodunk valamit?l, mérgesek vagyunk valakire vagy valamiért. Csak úgy, a semmib?l nem keletkezik érzelem, szemben például az éhséggel, ami szükségletként akkor is megjelenik egy id? után, ha a körülöttünk lév? világban semmi változás nem történik. Végül a negyedik összetev?: minden érzelem jár egy késztetéssel, hogy tegyünk valamit. Kislányomból például határozott örömöt vált ki egy játszótér látványa, azonnal odarohan, hogy betelepedjen a homokozóba.

Els? éveink során ezzel a négy összetev?vel ismerkedünk meg. Megtanuljuk, milyen állapotunk milyen érzelmet jelent, jó esetben rájövünk, mi okozta azt, és arra is felkészülünk, hogy az adott érzelem milyen reakciót vált ki bel?lünk. Talán az egyik legfontosabb rész az, hogy az érzelem által kiváltott reakciónkat megismerjük, felkészüljünk rá, és szabadon eldönthessük, hogy meg akarjuk-e tenni vagy nem. Ezt hívjuk önkontrollnak, ami lehet?vé teszi, hogy viselkedésünket magasabb rend? céljainkhoz igazítsuk. Nekem szent elhatározásom, hogy amennyire lehet, fizikai és lelki épségben neveljem fel a gyerekeimet. Ezért mikor hullafáradt vagyok, és Sári nem eszi meg a vacsorát, majd direkt magára önti, elszalad az el?l, hogy átöltöztessem, a maszatos ruhájában ráfekszik a kanapéra és a képembe nevet, akkor képességeim szerint nem engedem szabadjára azt az érzelmi reakciót, ami automatikusan kikívánkozna, hanem mérlegelek, mely viselkedésem szolgálja azt a magasabb rend? célomat, hogy a gyerekem épségben maradjon.

A cikk elején hozott mérgel?d?s példából látszik, hogy a gyerekeknek két és fél év elég hozzá, hogy az alapérzelmeik azonosítását megtanulják. Hogyan történik ez? Természetesen ebben is a szüleik segítenek nekik. A folyamat, mint ahogy az érzelmek is, összetett, de van egy érdekes szül?i viselkedés, amelynek során az anyukák már egészen pici csecsem?kortól a gyerekeik érzelmi nevelését végzik. Ez a szül?i érzelemtükrözés. Gergely György, nemzetközileg is elismert, fejl?dést kutató pszichológus és munkatársai írták le ezt a jelenséget. A kisbabák negatív érzelmeit látva az édesanyák gyakran utánozzák ?ket, visszatükrözik az érzéseket. Persze nem teljes mértékben utánozzák, nem élik át ?k maguk is az érzelmet, hanem miközben beszélnek a gyerekhez, id?r?l-id?re megjelenik az ? arcukon is az adott érzelemkifejezés. Közben szemöldöküket kicsit megemelik, mintegy idéz?jelbe téve a dolgot, mutatva, hogy ez nem a saját érzésük, hanem a babáé. Ezt az anyák automatikusan teszik, a gyerekük els? napjaitól kezdve. A kisbabák figyelnek az ilyen jelleg? viselkedésekre, nagyon figyelnek édesanyjukra, így elég hamar kapcsolatot találnak a saját érzéseik és az anyai viselkedések között. Rájönnek, hogy egy bizonyos bels? állapotukhoz az anya részér?l egy bizonyos arckifejezés társul, más állapotukhoz pedig másmilyen. Ez segít nekik abban, hogy saját bels? érzéseiket, érzelmeiket elkülönítsék egymástól, s ne keverjék össze a dühöt a félelemmel, akármennyire is negatív érzés mindkett?.

Ez az érzelem-felismerés hasonlóképp m?ködik, mint az Amerikában pár évvel ezel?tt oly népszer? biofeedback tréningek. Ezeket krónikus betegségekben, például magas vérnyomásban vagy cukorbetegségben szenved? betegeknél alkalmazták, hogy segítsék elkerülni a betegségükb?l fakadó rosszulléteket. A betegre rákapcsoltak egy érzékel?t, ami hangjelzést adott, mikor bels? állapota változni kezdett. Azt senki sem tudja érzékelni, hogy leesik a vércukorszintje, viszont ez a változás egy sor testi tünettel jár – enyhe kézremegéssel, izzadással, tompa nyomással a fejben – amelyekre megtanulhatunk felfigyelni. A gép a jelzéseivel felhívta a figyelmet az állapotváltozásra, így a betegek szép lassan érzékennyé váltak apró tüneteikre. Egy id? után már a gép nélkül is tudták, hogy lassan baj lesz, jobban teszem, ha bekapok egy sz?l?cukrot. Ugyanígy lesznek érzékenyek a babák is saját bels? érzelmi állapotaikra. Itt a szül?i visszajelzés helyettesíti a gép csipogó hangját,az tanítja meg ?ket arra, hogy ha ezt érzem, meglep?dtem, ha meg amazt, akkor félek.

Egyéves korukra a babák már igen elkülönült érzelmek kifejezésére képesek. Azt is megfigyelték, hogy mekkora összhang van a babák és az anyák érzelemkifejezései között. Izgalmas belegondolni, hogy egy ilyen egyszer? és bugyuta dolog, ahogy gyerekünknek felvont szemöldökkel, mi is kicsit undorodó arcot vágva visszagügyögünk, hogy „látom, nem ízlik az orvosság”, ilyen fontos hatással van a fejl?désére. Márpedig minél több érzelmet jelez vissza pontosan az édesanya, annál inkább tisztában lesz a gyereke a saját érzéseivel, annál magabiztosabb lesz abban, hogy mely állapotában mire van szüksége.

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom