Kegyes halál?

Kegyes halál?

Meglepett és különleges izgalommal töltött el, hogy a közelemben él egy id?s rokonom, akir?l nem tudtam. A Zeneakadémia professzora volt, tehetsége révén különösebb kompromisszumok nélkül jól élt mindenféle rendszerben. Egy közös ismer?sünk hívta fel rá a figyelmemet, én pedig addig halasztgattam a látogatását, míg az öregúr meghalt. Semmi különleges nem volt ebben a halálban. Nagyon egyszer?, puritán és öreges dolog volt. Egy dolog, aminek meg kell történnie, amit „el kell végezni”. A film címét, amir?l szólok, nehezen írom le: Dr. Halál. Ez a cím, amit – mint nevet – az életben is viselt Dr. Jack Kevorkian, az eutanázia amerikai apostola, a legkevésbé sem illik a megformázott karakterre. Kevorkian nem több, mint egy öregember, a legöregesebb szokások rabja. Az örmény holocaust második generációs túlél?je nem volt gáláns jellem: a n?kkel szót nem ért?, puritán, egyszer?, takarékos ember, aki akár a Fény utcai piacon is szembejöhetne velünk… A halál nagyon szimpla apostola ?. Azaz a nagyon szimpla halál apostola. Semmi fény?zés és misztikum nincs sem abban, ahogy él, sem abban, ahogyan meghalnak a páciensei. Összesen 130 asszisztált öngyilkosság és néhány aktív eutanázia, amit végül is gyilkosságnak min?sít a michigani bíróság…

Hirdetés

Öreg rokonom romantikus életet élt és egyszer?en halt meg. A kérdés: van-e másfajta halál egyáltalán? Maga a halál az élethez tartozó, egyszer?, mondhatni szimpla dolog. A „meghívott halál” is az: jön egy orvos, aki teljes emberségével jelen van, majd elenged – ott, ahol szeretnénk. Ha kell, egy furgonban, egy lakásban a megszokott, kedves dolgaink között, egy raktárban. A doktor vigyáz ránk, elmondja, mi az ábra – aztán meghúzzuk a zsíros, kopott fémkart, elindul a gáz, jön a kóma, majd az orvos megállítja a szívet. Ennyi. Olyan, mint az els?segély, „fordított” születés – de ellentétben a születéssel, nincs gyengéd változata. A halál napja semmivel sem lesz különlegesebb, mint bármelyik másik. Be lehet iktatni egy heti programba, és muszáj megtenni, ha szükséges. Elmulasztani ugyanakkora b?n, mint az els?segélyt – mind a résztvev?, mind az orvosok részér?l… Az eutanázia-vita is fölösleges, kár(os) filozofálni az élet és halál szentségér?l. Szimpla szükségszer?ségr?l van szó, ami olyan egyszer?, mint egy falusi templom, vagy mint egy öreg rádió.

A kérdés egyszer?: gyógyítható-e a beteg, enyhíthet?-e a szenvedés? Ha nem, akkor a betegnek lehessen saját joga az önrendelkezés. A vitákban, „társadalmi párbeszédekben” megfogalmazott álláspontok általánosságban próbálnak képletet találni az élet bevégzésének etikai, lélektani, szociológiai, stb. aspektusainak megoldására. Összességében – hasonlóan az abortusz-vitához – teljesen figyelmen kívül hagyva a „f?szerepl?t”, a szenved? embert. A filmben zajló eutanázia-perben a bíróság nem hallgatja meg a betegek hozzátartozóit, véleményükre, tapasztalataikra nem kíváncsi, a jogi megoldáshoz rájuk nincs szükség. Kevorkian „ténykedését” végül egyszer? emberölésnek min?sítik. A bíróság feltételezi, hogy aki véget akar vetni életének, az (akár éppen a szenvedés miatt) nem képes az önrendelkezésre. Kevorkian azonban kategorikusan elutasította az asszisztenciát olyan pácienseknél, akiknél felmerült a depresszió gyanúja – még akkor is, ha ezzel egy id?ben szenvedésük hatalmas volt, s ezért fordultak segítségért hozzá. (Tudni kell egyébként, hogy a szenvedés nem okoz depressziót, s?t, az egészen extrém mérték? szenvedés sem vezet szükségszer?en depresszióhoz. Aki szenved, az az esetek túlnyomó többségében épelméj?: megvan és meg kell, hogy maradjon a joga az önrendelkezéshez.)

Az eutanázia-félelem a társadalom félelme a halállal s a szenvedéssel szemben – Kevorkian pedig tényleg olyan, mintha a halál lenne maga: szikár, nem túl izgalmas, s ahogy említettük már: végtelenül egyszer?. Szinte naiv, de kérlelhetetlen, makacs, minden ambíció híján van, ám vev? a kis figyelmességekre, a szép környezetre, Bach és Händel zenéjére, egy jó beszélgetésre.

Michael Ende egyik regényében egy Momo nev? kislány találkozik az öreg, szikár Hora mesterrel, aki az id? mestere.

„- Te a halál vagy?

Hora mester mosolygott, hallgatott egy darabig, aztán így felelt:

- Ha az emberek tudnák, mi a halál, nem félnének t?le. S ha többé nem félnének t?le, senki sem lophatná el az életidejüket.

- Akkor csak meg kell nekik mondani – javasolta Momo.

- Gondolod? - vélte Hora mester. Minden órával, amit nekik juttatok, figyelmeztetem ?ket. De félek, nem is akarják meghallani. Inkább azoknak hisznek, akik rémisztgetik ?ket.”

Ami azt illeti, én még hiszek a csodákban – és igen, talán az életem már eddig is több csodát adott, mint Kevorkian meglehet?sen puritán élete. Én megengedtem magamnak, hogy átéljem mindazt a varázst, amit az élet adhat. Kevorkian gyermekkori holokauszt-élményei miatt, akár egy józanságra ítélt szenvedélybeteg, száraz volt és ridegen tényszer?. A sors, amit a film bemutat, mégis tiszteletet ébreszt. Megijeszt a józansága és bátorsága megélni a valóság rideg, mégis szükségszer? és megnyugtató biztonságát…

Az HBO filmjét április 17-én 13:25 órakor láthatjuk a HBO2 csatornán

(http://hbo.hu/movie/dr-halal)

2011-01 lapszámban megtalálható