Kib?l lehet jó pszichológus?

A pszichológia az utóbbi id?kben minden magyar egyetemen slágerszak. Sok ezer diák dönt úgy évr?l évre, hogy a lélekgyógyászatot választja hivatásául. A pszichológia azonban nemcsak a fels?oktatásban, de a gyakorlati alkalmazás területén is hódít, határainkon innen és túl: mind többen és többen érzik szükségét annak világszerte, hogy problémáikkal humán segít? szakemberhez forduljanak. Vajon mit?l ilyen népszer? ma ez a tudomány? Kib?l lehet jó pszichológus? Ezekre és hasonló kérdésekre keressük a választ Dr. Bagdy Em?ke klinikai pszichológussal, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezet? egyetemi tanárával.

A pszichológia sajátossága, hogy ezen a területen az ember személyisége munkaeszköz

Ön sok éve tanít már pszichológushallgatókat, s gyakorló gyógyító is egyben. Tapasztalata szerint van bármiféle olyan lelki adottság, amivel rendelkeznünk kell ahhoz, hogy sikeres pszichológusok legyünk?

A pszichológia sajátossága abban rejlik, hogy ezen a területen az ember személyisége munkaeszköz. Minden más szakmától eltér?en itt nem csupán alkalmazunk bizonyos eszközöket és módszereket, hanem a saját személyiségünkön keresztül fejtjük ki ezeket. Éppen ezért a személyiségünkben, mint munkaeszközben kell lennie egy olyan „képességanyagnak”, ami lehet?vé teszi, hogy harmonikus, jó kapcsoltba kerüljünk a másik emberrel. Hogy milyen gyakorlati és elméleti képességekre van szükség ehhez, azt Carl Rogers, a humanisztikus lélektan nagy mestere fogalmazta meg: empátia, azaz jó beleél?-képesség, kongruencia, azaz hitelesség, valamint a másik ember feltétel nélküli elfogadásának képessége. Ha ez a három tulajdonság megvan valakiben, akkor az illet? alkalmas ennek a tudománynak a gyakorlati m?velésére.

Hirdetés

Tegyük fel, hogy megfelelünk mindhárom fenti kritériumnak, és elvben alkalmasak vagyunk arra, hogy pszichológusnak menjünk. Mi motivál minket a pályaválasztásban?

A kérdést a hivatás fogalma fel?l közelíteném meg, méghozzá Karácsony Sándor nyomán. Ahogyan azt a jeles pedagógusprofesszor már ötven évvel ezel?tt megírta, a hivatás olyasvalami, aminek segítségével rátalálunk önmagunkban egy hajlamra. Ez a hajlam egy bels? hajtóer?, amely meghatározza érdekl?désünket, és nem enged szabadulni t?le. Mágnesként vonz bennünket érdekl?désünk tárgya felé, kíváncsiságot ébreszt bennünk, és arra ösztönöz, hogy ismerkedjünk, foglalkozzunk vele. Legyen szó akár pszichológiáról, akár bármely más szakmáról, hivatásról akkor beszélhetünk, ha ez a hívás elér, és kell?képpen motivál minket. Ha nem mocorog bennünk a hajlam, akkor a hívás sem tud elérni hozzánk. A két tényez? szoros egységet alkot: a bels? késztetettség és valamiféle küls? érintettség, amelyek következtében egy-egy helyzet jobban felkelti a kíváncsiságunkat, érdekl?désünket. Másfel?l közelítve pedig a hivatás – bizonyos filozófiai, vagy akár bibliai kontextusba helyezve – az ember rendeltetése. Megmutatja, hol van a helyünk a világban, miként tudunk a leginkább hasznossá válni, milyen területen bontakoztathatjuk ki legjobban képességeinket saját épülésünkre és mások hasznára. De prózaibban is megközelíthetjük a témát – elég, ha csak Allportra gondolunk, és a nevéhez köthet? „hivatásszemélyiségre”. A hivatásszemélyiség olyan bels? elkötelez?dés egy szakma, egy mesterség iránt, amely az adott foglalkozás végzését örömmé teszi a m?vel?je számára. Az embert egyfajta otthonosságérzet járja át, miközben az általa preferált tevékenységet végzi. Úgy érzi, otthon van, jól van, biztonságban van. Ez a már-már boldogságnak nevezhet? érzés az, ami egyértelm?síti bennünk, hogy jó helyen járunk, jól hallottuk azt a bizonyos bels? hangot, amit követve az adott foglalkozáshoz jutottunk el. Ha eltekintünk az egyéb küls? körülményekt?l, pszichológusnak ugyanazért megy valaki, amiért valaki más tet?fed?nek vagy zeneszerz?nek: úgy érzi, ez az a terület, ahol a lehet? legnagyobb mértékben megvalósíthatja önmagát, és amivel igazán átlényegülten tud foglalkozni. Ebb?l a szempontból nem a pszichológia, hanem a pszichológiát hivatásukul választók hajlama speciális.

Részlet a Mindennapi Pszichológia 3. számában megjelent interjúból

2009-03 lapszámban megtalálható