„Mi közöm anyádhoz?”

Frissítve: 2016. 08. 14.

Azt mondják, minden kapcsolatnak megvan a maga története, és ez valóban így is van. Ez a történet azonban jóval azel?tt elkezd?dik, hogy két ember tekintete el?ször egymásba kapcsolódna.

Hiába gondoljuk, hogy ott és akkor kezd?dött minden, amikor egymásra csodálkoztunk, valójában kapcsolatunk forgatókönyvének lényeges elemei már rég adottak voltak, a keretek már hosszú-hosszú ideje kialakultak. Ráadásul nemcsak kialakultak, de elég makacsul tartják is magukat. De meddig kell visszamennünk az id?ben, hogy megértsük feln?ttkori párkapcsolataink m?ködését?

Leginkább az els? kapcsolatig, amit életünk során megtapasztalunk, vagyis az anya-gyermek kapcsolatig. Ennek jelent?ségét már az 1950-es évekt?l meghatározónak tartották. A modern pszichológia történetében John Bowlby beszélt el?ször a korai köt?désr?l, az anya és gyermeke között kialakuló láthatatlan, de annál nagyobb jelent?ség? érzelmi kötelékr?l. Már ? úgy vélekedett, hogy a köt?dés a bölcs?t?l a sírig ható er?...

Hirdetés

Ahogy mondani szoktuk, az anya minden kés?bbi kapcsolat prototípusa... Legels? kapcsolati élményeink beleégnek lelkünk merevlemezébe, így a feln?tt párkapcsolatainkban megjelen? köt?dési elvek nagyrészt megegyeznek a gyermekkorunkban kialakult sémákkal. Párkapcsolati nehézségeink, problémáink, konfliktusaink, vagy éppen sorozatos kudarcaink ezeknek a korai tapasztalatoknak a számlájára írhatók, amelyek anélkül hatnak, hogy tudatában lennénk létezésüknek...

A szorongó-aggodalmaskodó gyötrelmei

Akire az ilyen köt?dési stílus jellemz?, annak számára a párkapcsolat olyan, mintha ingoványon járna. Soha nem lehet tudni, mikor süllyed el a mocsárban. Nincs szilárd talaj, nincs stabilitás. Mivel önértékelése gyenge lábakon áll, azt feltételezi, párja könnyen találhat nála jobbat, szebbet, kívánatosabbat. Legtöbbször aggodalommal gondol a jöv?re, amit igencsak kiszámíthatatlannak ítél meg. Partnerét általában idealizálja, megbízni azonban nem tud benne – a bizalom hiánya pedig gyakori féltékenységi jelenetekben ölt testet. A kapcsolat elvesztését?l való félelmét csak a másik szinte szimbiotikus közelsége képes valamennyire oldani. Érzékenysége, instabilitása miatt a semleges reakciókat is visszautasításként éli meg, ami rettenetesen megviseli. Érzelmeit nehezen tartja kordában, leggyakrabban impulzívan, lobbanékonyan reagál. Az ilyen ember életét át- meg átjárja a félelem: hol saját kisebbrend?ségi érzései fojtogatják, hol a rettegés, hogy párja bármelyik pillanatban szakíthat vele. Kritikus bels? hangja folyton valamilyen negatív megjegyzéssel, észrevétellel zaklatja.

Lelki egészségünket, így egész életünket is meghatározza, mennyire vagyunk elégedettek a párkapcsolatunkkal. A különböz? köt?dési stílusú emberek eltér? mérték? elégedettséget élnek meg. A szorongó-aggodalmaskodók, mivel állandó hiányérzett?l szenvednek, kevésbé elégedettek a kapcsolatukkal. Úgy érzik, párjuk ritkábban és nem eléggé egyértelm?en fejezi ki elkötelez?dését, ezért nem képesek „nyugodtan hátrad?lni a kapcsolatban” – ahogy például Eszter megfogalmazta ezt az érzést. Mivel érzelemszabályozásuk gyenge, bels? bizonytalanságuk, feltör? szorongásuk enyhítését párjuktól várják, aki természetesen soha nem tud maximálisan megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Kapcsolataikban gyakran boldogtalanok, állandó kételyekkel küzdenek. „Szeret egyáltalán?”, „Lehet, hogy mástól nagyobb odaadást kapnék?”, ilyen és ehhez hasonló gyötr? kérdésekkel birkóznak végeláthatatlanul.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 1. számában olvasható

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom