Érett személyiség kerestetik

A felnőtt azt csinál, amit akar, a gyereknek pedig azt kell csinálnia, amit a felnőtt akar. A felnőtt folyton rászól a gyerekre: Mosd meg akezed! – A lábad elé nézz!- Ne rágd a körmöd! – Hányszor mondjam, hogy vedd fel a pulóvered! – És a felnőttek ezt olyan sokszor tudják mondani, hogy a gyerek a végén mégiscsak szót fogad... és akkor a felnőtt végre boldog. ...Én egész másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék. Először is annak örülnék, ha azt csinálhatom, amit akarok. (Janikovszky Éva: Ha én FELNŐTT volnék)

Ugyan mikor s hogyan is lennénk képesek egy ilyen dicsfénnyel övezett alakot akár csak megközelíteni is?

Mikor is beszélhetünk érett, felnőtt személyiségről? Számos hosszabb-rövidebb „tulajdonságlista” létezik.

Neufeld szerint az érett személyiség három minimális kritériuma az önálló életképesség, az alkalmazkodóképesség, valamint az, hogy legyen önmaga a kapcsolataiban is.
Maslow 14 jellemzőt sorol fel, többek között szerepel a valóság hatékony észlelése; önmaga, mások és a természet elfogadása; a spontaneitás, a feladatközpontúság, a magánélet sérthetetlensége – továbbá helyet kapnak listáján a szociális érzések, a kapcsolatkészség, az etikai szempontok, a kreativitás és az ellenségesség nélküli humor is.
Allport listájában többségben vannak a kapcsolati és érzelmi tényezők: az én-érzés kiterjesztésének képessége, azaz a másik örömében való részvétel képessége; a másokhoz való meghitt, szerető, de nem birtokló, beavatkozó viszonyulás; az érzelmi biztonság, önelfogadás, az élet állandó bizonytalansága elfogadásának képessége; és a valósághű percepció és a jártasságok, a saját szakma, mesterség ismerete, a képesség az elmélyülésre.

Az érettség-listákat tanulmányozva többféle hiányérzetünk is támad: ki képes ennyi pozitívum kifejlesztésére, ennyi kritériumnak való hiánytalan megfelelésre? Valamiféle ideális lény ködlik elő, s ez sokunkat inkább letörheti: ugyan mikor s hogyan is lennénk képesek egy ilyen dicsfénnyel övezett alakot akár csak megközelíteni is?

Hirdetés

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 1. számában olvasható