Segítség, a gyermekem zenélni akar!

Való igaz, hogy a tehetség egyik gyakori figyelmeztet? jele a megszállottság, az elkötelezettség érzése, azonban ez csupán egyik alkotóeleme a potenciálnak. A teljes kép természetesen sokkal árnyaltabb. Számos szül? most jó eséllyel a fejéhez kap, mondván „bárcsak az én gyermekem is ennyire eltántoríthatatlan lenne”, bízva abban, hogy a még szárnyait próbálgató m?vészpalánta egyszer valóban sikeres zenész lesz. Addig azonban meglehet?sen rögös az út, és a zenélni tanuló gyermekek csak kis része lesz feln?ttként valóban elismert muzsikus.

Járjuk végig együtt ezt az utat, s nézzük meg, mi teszi a még érdekl?d? gyermeket zenét szeret? és ért? feln?tté!

A belénk kódolt zeneiség

Több kutató is egyetért azzal, hogy a nyelvhez hasonlóan a zene kizárólag az emberre jellemz? képesség, amely minden ismert kultúra szerves részét képzi. Ez azt is jelenti, hogy szükségképpen születésünkt?l fogva mindannyian rendelkezünk olyan adottságokkal, amelyek fogékonnyá tesznek bennünket a zene befogadására és/vagy m?velésére. Ha igaz a zene és a nyelv közötti szoros párhuzam, akkor ennek valószín?ségét er?síti meg a világhír? nyelvészprofesszor, Noam Chomsky elmélete, aki szerint létezik egy bizonyos univerzális, generatív grammatika, ami képessé teszi a gyermekeket arra, hogy rendkívül gyorsan és különösebb iskolázottság nélkül elsajátítsák a nyelvhasználatot.

Chomsky teóriáját számos kritika érte. Pinker ugyan egyetértett azzal, hogy a gyermekek képesek könnyedén megtanulni a nyelvet, mégis kimondta, hogy a zene a nyelvvel ellentétben szinte nyom nélkül elt?nhet az emberi életb?l. Szerinte erre utal az is, hogy nem mindenki rendelkezik jelent?s zenei képességgel, mi több, sokan egyenesen unmuzikálisnak tekinthet?k. Miller azonban megcáfolta Pinker nézeteit, többek között azzal érvelve, hogy a nyelvi fejl?dési rendellenességek sokkal gyakoribbak, és neurológiai szempontból jóval kiterjedtebbek, mint a zenei képességeket érint? sérülések.

A tudományos viták ellenére nem egy kutatás igazolta, hogy valóban szinte életünk els? pillanatától kezdve készen állunk a zeneiségre. Ugyanis már a néhány hónapos csecsem?k is képesek a dallamok alkotóelemeiben történ? apró változások észlelésére, hangszínek megkülönböztetésére. Mi több, el?nyben részesítik azokat a zenei jegyeket, amelyek a kultúrájukra jellemz?ek. Egyes kutatók szerint a hangmagasságok magabiztos megkülönböztetése is veleszületett képességeink közé sorolható. Ami pedig az összetett hangokat illeti: már 7 hónapos korunktól kialakul az észlelés azon formája, ami a feln?tteket is jellemzi.

Az ifjú m?vészpalánták

A magyar származású pszichológus, Révész Géza szerint nem véletlen, hogy a zenei tehetség az egyik legkorábban megmutatkozó tehetségtípus, hiszen lényegesen kevesebb „tanultságot” igényel, mint más képességterületek.

Howard Gardner, a többszörös intelligencia elméletének kidolgozója a zenei intelligenciát önálló területként határozta meg, így annak fejl?dése a többi intelligenciafajtától független. (A sors fintora, hogy maga Gardner kiváló zongorista volt, de kamaszkorában felhagyott tanulmányaival.)

Noha számos elmélet született a zenei képességek fejl?désér?l, nem meglep?, hogy néhány közülük nem köti életkorhoz, vagy más készségek fejlettségi szintjéhez a zenei képességek fejl?dését. Abban azonban a legtöbb kutató egyetért, hogy a zenei fejl?dés szenzitív periódus 8-9 éves korban lezárul, vagyis a gyermek fogékonysága ezt követ?en csökkenést mutat, ami idegrendszeri változásokkal is magyarázható.

Czeizel Endre nevéhez f?z?dik a piramismodell megalkotása. Kiemelked? zeneszerz?k életpályáját tanulmányozva figyelte meg, hogy a muzikalitás családi halmozódást mutat. Általában azok váltak kimagaslóan tehetségessé, akik zenei környezetben nevelkedtek, vagyis olyan családban, ahol a szül?k maguk is jó adottsággal és hozzáértéssel közelítettek a zenéhez. Legjobb esetben pedig ugyanez jellemezte a szül?ket is gyermekkorukban. Ez a halmozódás azonban nem végtelen, bizonyos szint után (a piramis kontúrját követve) visszatérést mutat.

A szül?k szerepe

Az eddigiek két rendkívül fontos dologra világítanak rá. Egyrészt jó okunk van azt feltételezni, hogy a zenei fogékonyság már a születés el?tt kialakul. Ezért mondta azt Kodály Zoltán, hogy a gyermek zenei nevelése születése el?tt 9 hónappal – még pontosabban az anya születése el?tt 9 hónappal kezd?dik. Másrészt észre kell vennünk, mennyire meghatározó a család szerepe a gyerekek zenei képességeinek fejl?désében. Ez tökéletesen érthet?, hiszen a szül?k nem csupán a túlélést jelentik a csecsem? számára, hanem ?k alakítják ki azokat a benyomásokat, amelyek kés?bb meghatározóak lesznek. A gyermek attit?djeinek kialakításában lényegesen jelent?sebb hangsúlyt kapnak azok a modellek, amelyeket otthon lát, mint amelyeket csak hall. Szerencsés esetben pedig ez a két tényez? egyensúlyba kerül. A családi modell akkor válik valóban hitelessé, ha a szül? m?veli is azt, amir?l beszél.

Az egyik legismertebb zenepedagógiai irányzat, a Suzuki-módszer éppen a fentiekre épít. A hangszertanulást nem a gyermekkel, hanem a szül?vel kezdi, ugyanakkor a hangszer a gyermek számára teljesen tabu – még megérintenie sem szabad. Ezáltal építi ki a gyermekben a vágyat, vagyis a motivációt a hangszertanulásra. Ezzel egy id?ben pedig bevezeti a folyamatos zenehallgatást, amivel egyrészt zenei környezetet biztosít, másrészt a megtanulásra szánt zenem?vek hallgatása megkönnyíti a tanulási folyamatot.

Miben segíthet a szül??

A kilencvenes évek második felében egy brit kutatócsoport arra kereste a választ, miként befolyásolják a szül?kt?l kapott minták a gyerekek zenei képességeinek fejl?dését. A vizsgálatban 257 család vett részt, akik gyermekei valamilyen hangszeren tanultak. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a gyermekek tekinthet?k a legsikeresebbnek a zenei képességek fejl?dése terén, akiknek a szülei a legjelent?sebb bevonódást mutatták a zenetanulás korai szakaszában. Ezen gyerekek szülei aktívan részt vettek mind a gyakorlásban, mind a tanulási folyamatban. A kutatás azonban még egy fontos dologra világított rá. Kiderült ugyanis, hogy a zenei képességek fejl?désében sokkal fontosabb a zenehallgatásban megmutatkozó szül?i minta, mint ami a zenei teljesítményt, az el?adást illeti. Vagyis a kutatás egyrészt alátámasztotta Kodály állítását a korai zenehallgatás jelent?ségét illet?en, másrészt a Suzuki-módszer sikerességét is igazolta mind a modellkövetés, mind a zenehallgatás terén.

A vizsgálat azonban itt még nem ért véget. A kutatócsoport arra is kíváncsi volt, hogy a kés?bbi életkorban milyen tényez?k biztosítják a zenei fejl?dést, illetve tetten érhet?-e a szül?i modell. A 7 évvel kés?bb felvett adatok tanulsága szerint azok a gyerekek folytatták tovább hangszeres tanulmányaikat, akik jelent?s szül?i bevonódásban és támogatásban részesültek. Természetesen a gyermekek fejl?dése során az els?dleges modellek is megváltoznak, áttev?dnek, így lényegessé válnak a tanárok, majd a kortársak visszajelzései.

Meglep? módon azt találták, hogy a feln?ttkori zenei sikeresség kulcsa sem feltétlenül a kitartó gyakorlásban rejlik – még pontosabban nem csak abban. A legfontosabb kritériumok között említik a gyermekkori koncertlehet?ségeket, valamint az improvizációt. Mindez érthet?vé válik, hiszen a fellépési lehet?ségek biztosítása növeli a gyermek rutinját, valamint sikerélményekkel tölti fel. Az improvizáció, a zenei rögtönzés pedig a kreativitást er?síti.

Közös er?vel

Eddig két szerepl?r?l beszéltünk: a gyermekr?l és a szül?r?l. Azonban ha a gyermek iskoláskorba lép, felkerül a színlapra a hangszeres tanár is. Hogyan alakulhat ki az a közösség e három résztvev? között, ami az együttes érdekeket támogatja?

A zenepedagógusnak mindenkor figyelembe kell vennie, hogy nem els?sorban kis Mozartokat nevelünk, hanem zenét szeret? gyermekeket. Mi magunk is mintát adunk, fejlesztve azokat a képességeket, amelyek el?bb vagy utóbb teljesítményben, vagyis aktív muzsikálásban teljesednek ki. Természetesen a növendékeim szülei közül sem mindenki tanult hangszeren játszani, így jó néhányan úgy érzik, nem tudnak segíteni a gyermekeiknek. Pedig segíteni nem csupán (csúnya szóval élve) szaktárgyi tudással lehet, hanem els?sorban azzal, hogy a gyermekeket min?ségi zenei élménnyel ajándékozzuk meg. Közös zenehallgatással, koncertlátogatással.

A szül? úgy képes pozitív példát mutatni a gyermekének, ha ? maga is bevonódik a zenetanulás folyamatába. Sajnos azt is tapasztalhatjuk, amikor a szül? a saját beteljesületlen gyermekkori álmát szeretné valóra váltani a gyermekével. Ilyenkor azonban épp az ellenkez?jét teszi: kivonul és hiteltelenné válik. Ezzel viszont felesleges terhet akaszt a gyermek vállára, nem pedig motivál.

Véleményem szerint sosem kés?, ha zenér?l van szó. A szül?i érdekl?dés pedig er?síti a zenét tanulni vágyó gyermeket, és a vele foglalkozó pedagógust egyaránt. A zene összekovácsol, egységgé tesz.