Milyen a jól m?köd? család?

Frissítve: 2023. 02. 28.

A családban, a közösségben folyamatos, kölcsönös egymásra hatásban és egymásrautaltságban élünk. Mindannyiunk élete befolyásolja a többiekét – és mindannyiunknak van véleménye, leginkább a többiekr?l.

A gyerek ahhoz fog köt?dni, amivel sok id?t tölt – hozhatjuk meg a sommás mivoltánál fogva kissé sántító ítéletet – ha a tabletjével, akkor ahhoz. Ne csodálkozzunk, ha a tabletnek fog szót fogadni.

Anyu hogyan morcos, apu hogyan szigorú, a hugi hogyan nyafka, mi pedig jók vagyunk. Általában jól látjuk mások hibáit, tévedéseit, a magunkéit pedig alig-alig vesszük észre. A jól m?köd? családok megtanítják a családtagokat, hogy észrevegyék saját hozzájárulásukat a helyzetek létrehozásához – személyes útmutatás, nem pedig ismételt példabeszédek révén.

A jól m?köd? családban ki lehet fejezni az érzelmeket. Igen, a fiúknak is. Igen, a negatívakat is. Az ezt korlátozó hiedelmek és szabályok – például „anyura nem szabad haragudni”, „a testvéredet csak szeretni szabad”, „nálunk nincs egy hangos szó sem, mi kulturált család vagyunk”, „egy fiú nem sír” – a jól m?köd? családban ritkák, vagy egyáltalán nem érvényesek. Az érzelmeink megértését és kifejezését is tanuljuk – általában a családban, személyes példák révén. Megfigyeljük, mit tükröz Apu arca, amikor kikap a kedvenc csapata, mit látunk Anyu arcán, amikor megdicsérjük a vacsit, amit készített, és megtapasztaljuk, hogy amikor szomorúak vagyunk, akkor a többiek vigasztalnak bennünket. Emotikonoktól, online üzenetekt?l, felfelé tartott hüvelyk- (vagy esetleg középs?) ujjaktól, édicupperáj cicás képekt?l nem lehet érzelmeket tanulni, ez csak személyesen megy...

Hirdetés

A jól m?köd? családban el?re, a kérés nyelvén fejezhetjük ki az igényeinket, ahelyett hogy utólag, a számonkérés hangján tennénk ezt. „Légy szíves, hazafelé ugorj be a boltba és hozz néhány kiflit!” – kérhetjük meg párunkat vagy gyermekünket, ha elmélázva eszünkbe jut, milyen jól esne egy vajas kifli. „Kifli nincs?” – kérdezhetjük szemrehányóan hazaérkezve, elkönyvelve magunkban, hogy szeretteink MÁR MEGINT NEM találták ki a gondolatainkat. A kérésre sokkal könnyebb válaszolni, mint a számonkérésre. És hacsak nem gondolatolvasókkal élünk együtt, ne várjuk el családunk tagjaitól, hogy kitalálják, mire vágyunk...

A jól m?köd? családokban a legtöbbször annak mondjuk az üzeneteinket, akiknek szánjuk, és azt mondjuk, amire gondolunk. Konkrétan. Még így is fennáll a félreértés lehet?sége, hiszen ugyanazt az üzenetet is sokféleképpen lehet meghallani – ám mi azért vagyunk felel?sek, amit kifejezünk. A jól m?köd? családokban az indirekt „mondd meg Anyádnak, hogy…” „ez a Béla mindig ilyen…”, „szólj rá a gyerekedre…”, „mi mindannyian tudjuk rólad, hogy…”, „Anyu nem érti, Te miért…” illetve a rejtett „már megint üres a h?t?”, „te sohasem figyelsz rám”, „tudnod kell, mit várunk t?led”, „már ezerszer megmondtam”, „csinálj valami könny?t, de finomat”, „valaki vigye ki a kutyát” üzeneteket fenntartjuk azokra az esetekre, amikor NEM szeretnénk, hogy értsenek bennünket. Az összes többire ott a nyílt, direkt üzenetek lehet?sége: „Kérlek, Marci, vidd le a szemetet”, „szükségem van három deci tejre a süteményhez”, „szombaton süt a nap, kirándulni szeretnék a Pilisbe”, „szeretnék negyed órát magammal lenni, most kérlek, Guszti, hagyj békén”, „Gerti, kérlek vidd ki a kutyát sétálni”, „szeretném, ha megölelnél”. Ez ugyan sokkal kevésbé romantikus, mint a sejtetés, a sugallás, a célozgatás – viszont könnyebb megérteni. Még a férfiaknak is.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 2. számában olvasható

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom