N?i humor, férfihumor

„Az emberek beismernek árulást, gyilkosságot, gyújtogatást, s?t még a m?fogsort is meg azt is, hogy parókát hordanak. Na, de ki ismerné el, hogy rossz a humorérzéke?” – kérdezte az amerikai író, Frank Moore Colby az 1930-as években. A helyzet azóta szemernyit sem változott: a legjobb barátok leírásakor biztosan kitérünk arra, hogy szeretjük a másik humorát; s a társkeres? hirdetésekben is megjelenik a jó humorérzék, mint a kiváló személyiség védjegye.

a n?i nevetés szexuális fogadókészséget, érdekl?dést jelent(het)

Nem mondunk újat azzal, hogy az unalom taszít, a humor viszont vonz. A humor szórakoztatóvá és népszer?vé tesz, „bearanyozza” személyiségünket. Ha azt mondjuk valakir?l, hogy jó a humorérzéke, akár azt is mondhattuk volna, hogy nagyon intelligens, mindehhez még kiváló sportoló is, hovatovább végtelenül imádjuk ?t. A humor egy „általános jó”. Nem is csoda, hogy amikor Allport 1961-ban körkérdést intézett diákjaihoz, amelyben azt firtatta, mennyire tartják jónak saját humorérzéküket, az egyetemi hallgatók 96 százaléka az átlag fölé helyezte magát. „Az emberek beismernek árulást, gyilkosságot, gyújtogatást, s?t még a m?fogsort is meg azt is, hogy parókát hordanak. Na, de ki ismerné el, hogy rossz a humorérzéke?” – kérdezte az amerikai író, Frank Moore Colby az 1930-as években. A helyzet azóta szemernyit sem változott: a legjobb barátok leírásakor biztosan kitérünk arra, hogy szeretjük a másik humorát; s a társkeres? hirdetésekben is megjelenik a jó humorérzék, mint a kiváló személyiség védjegye.

Hirdetés

Hogy miért, arra az evolúciós pszichológia a következ? választ adja: mivel a humor egyúttal jó kognitív képességeket, kell? gondolkodásbeli rugalmasságot és kreativitást is feltételez, egyfajta mutatója lehet a lehetséges partner más területeken is meglév? kiválóságának. Ezen érvelés szerint a kiemelked? humor komoly értéket képviselhet a párválasztásban, hiszen itt is a legjobbra törekszünk.

Komoly érték, de bármilyen fontosnak is tartják egymásban ezt a jellemz?t, a férfiak és n?k mégis teljesen mást értenek jó humorérzéken. Az ezzel kapcsolatos egyik els? vizsgálat során a kutatók véletlenszer?en – mintegy villámrandevút imitálva – párokba rendezték az önként jelentkez? személyeket. A n?k nevetése el?re jelezte a kés?bbi randevút, míg a férfinevetésnek nem volt ilyen „bejósló” hatása. Ebb?l azt a következtetést vonták le, hogy a n?i nevetés szexuális fogadókészséget, érdekl?dést jelent(het).

Részben e kutatás tanulságait felhasználva formálódott az a kép, hogy a férfiak számára a jó humorérzék a saját humoruk kedvez? fogadtatását jelenti, míg a n?knél produkciót és befogadást egyaránt takar.

Bressler és munkatársai kísérletileg is igazolták, hogy a férfiak csak a baráti kapcsolatok esetén kedvelik a n?i humorprodukciót. Ha viszont randevúzási céllal közelednek egy n?höz, inkább a humoruk elfogadását értékelik. Mindez egy körkörös folyamat beindulását eredményezi: a férfiak jobban érdekl?dnek a humorukat kedvez?en fogadó n?k iránt, és a kedvez? fogadtatás egyfajta bátorítás számukra a további közeledésre. Hogy mindez miért alakulhatott így, arra szintén van válasza az evolúciós pszichológiának: a nevetés a beleegyezés, a hajlandóság egyfajta kifejezése, márpedig a férfi párválasztási stratégia az aktív keresés elvén m?ködik, és akkor lelhet megnyugvásra, ha elfogadással találkozik. Vagyis azt, hogy kedvez? eredményre vezet-e stratégiájuk, a kedvez? n?i reakcióból mérhetik le – ami jelen esetben a nevetés. Ezért tarthatják jó humorúnak a vicceiken derül? n?t.

A n?i párválasztási stratégia viszont a keresés helyett a min?ségi választáson alapul, a verseng? – jelen esetben humoros – produkciók közül a legjobbat akarják kiválasztani. Ez lehet az ok, ami miatt fontos lehet számukra a lehetséges partner humora. Hogy a saját humoruk kedvez? fogadtatása ezen túl miért fontos számukra, az könnyen belátható: a humor kiemelt értékként könnyen hoz éner?sít?, kellemes társas visszacsatolást.

Bármilyen csábító legyen is azonban ez a „passzívan mosolygó n?, aktívan viccel?d? férfi” modell, közelebbr?l nézve már korántsem olyan vonzó, mint amennyire els?re t?nhetett. Napjainkban, a nemi szerepek átalakulásakor ugyanis egyre nehezebben tarthatóak ezek a nagyon egyszer? modellek. Mindennapos tapasztalataink persze látszólag sok bizonyítékot szolgáltatnak a két nem humorának különböz?ségére, s?t, az 1980-as évek szakirodalmában még sorjáznak a két nem különbségét taglaló cikkek. Szembet?n? lehet például – kezdi az egyik írás – hogy amikor egy n?i vagy férfitársaság összeáll, tagjai más-más párbeszédet folytatnak. Míg a n?knél gyakori a pletyka, a saját vagy mások élményein alapuló anekdotázás, a férfiak humora sokkal inkább el?készített és formalizált. Vagyis ha ismerjük az aktuális vicceket, mókás YouTube-videókat, viszonylag könnyen beépülhetünk egy férfitársaságba – n?k esetében azonban fontos tudnunk, hogy ki is tulajdonképpen az a Manci, akivel a Metróban összefutott a Lajos, különben lemaradunk a poénról. Igaz ugyanakkor, hogy a poénról való lemaradás inkább a férfitársaságban kínos, hiszen a 80-as évek kutatásai szerint a férfihumor verseng?bb, s egy-egy sikeres vicc könnyen az egekbe röpítheti az önértékelés szintjét. A n?k viszont inkább vigasztalásra használják a humort – ám a célját el nem ér? vicc náluk sem számíthat túl sok jóra, n?i együttm?ködés ide, n?i együttm?ködés oda…

A nemi szerepek átalakulása némileg halványította ezeket a különbségeket – napjainkban egyedül az agresszivitás mértékében találhatunk különbséget a két nem „humorhasználatában”: a férfiak jobban szeretik az agresszív, illetve a szexuális tartalmú humort, bár a különbség már ezen a téren is kiegyenlít?dni látszik…

A nemi szerepek átalakulása persze nemcsak azért mossa el a humorhasználat nemi különbségeit, mivel a különbségek általános elhalványításával értelemszer?en a humorhasználat jellegzetességei is elmosódnak. A nemi szerepek változása egyúttal kulturális változást is jelent, márpedig a humor mélyen a kultúrában gyökerez?, társas jelenség. Kultúránk határozza meg, min nevetünk, milyen vicceket használunk. Például az amerikai és szingapúri egyetemisták humorhasználatát összehasonlító vizsgálat többek között azt találta, hogy a szingapúriak több agresszív viccet használtak és sokkal kevesebb szexuális tartalmút. Ennek valószín?leg az lehet a magyarázata, hogy Szingapúr a szexualitás szempontjából homogén országnak tekinthet?, ahol a pornográfia állami tiltás alatt áll, s egységes a szexualitáshoz való hozzáállás – márpedig a humor megértéséhez kétértelm?ség kell. Feltételezhet? ugyanakkor, hogy az agresszivitás megítélése Szingapúrban sokkal nagyobb változatosságot mutat, mint az Egyesült Államokban; vagyis ezért humorizálnak gyakrabban agresszív témákkal kapcsolatban.

A nemek humorhasználatát tekintve is átalakuló, változó korszakban élünk tehát: a régi motívumok még velünk élnek, de valami új is formálódik. Hogy ez egységességhez vagy valami új min?ség kialakulásához vezet – egyel?re eldöntetlen kérdés. Természetesen élhetünk a szokásos huszárvágással – vagyis nem n?i-férfi, hanem férfias meg n?ies humorról beszélünk. De ezzel talán csak fölösleges többletcímkével látjuk el a humorstílusokat, ahelyett, hogy mondjuk csak támogató meg verseng? humort különböztetnénk meg. Persze ezt is csak abban az esetben, ha nagyon elkötelezett hívei vagyunk a kategorizálásnak…