Ösztönös vagy túlszabályozott?

Ha személyes életünket vizsgáljuk, vagy akár a környezetünkben élőkét, láthatunk nagyon ösztönös, a vágyai után rohanó, azonnal mindenbe belefutó – vagy épp nagyon száraz, túlszabályozott, távolról gondolkodó embereket, kapcsolatokat is.

Tud-e, illetve szeretne-e a vágya kielégüléséhez leggyorsabban vezető impulzusnak megálljt parancsolni?

Képes-e – vagy akar-e – lemondani az ember arról, ami adott pillanatban jólesne? Azaz tud-e, illetve szeretne-e a vágya kielégüléséhez leggyorsabban vezető impulzusnak megálljt parancsolni? Ez az egyik sarkalatos kérdés, mely az ösztönén és a felettes én csatározását jellemzi.

Nyilvánvaló, hogy aki nem tud, illetve nem szívesen mond ellent ösztönei követelésének – azaz felettes énje adott szituációban nem szabályozza őt, vagy „elnézően” ítéli meg belső törekvéseit –, nagy valószínűséggel hirtelen és gyakran kezd új kapcsolatba. E mögött állhat a belső űr vagy a szorongás nem szűnő érzése, de lehet egyszerűen a sok – és váltakozó – partnerrel való élet elfogadása, sőt ösztönös kívánása. A gyermekkorukban bántalmazott vagy hanyagolt személyeknél lehet egy ki nem mondott érzés is: „már sokat szenvedtem, ezért megérdemlem, hogy végre jól legyek”. Másik ilyen háttér-tudat lehet a saját vonzerő időről-időre kiújuló mágikus érzete, „most jó vagyok” – sokan „belevadulnak” ebbe az érzésbe, mígnem a felhangoltság után elkövetkezik a letörés. Ezeket a döntéseket általánosan az ösztönén és annak hangsúlyos működése irányítja.
Ezzel szemben sokan – például a szülőktől tanult tiltó parancsok vagy a saját hibák talaján kialakult bűntudat és szégyen miatt – teljesen legátolják elsődleges késztetéseiket. Esetleg olyan bonyolult feltételrendszerhez kötik vágyaik kielégülését és a párválasztást, ami eleve „ellehetetleníti” a dolgot. Ebben a felettes én hangsúlyos működése kap szerepet. Ha túl sok a tiltó, gúzsba kötő, szégyent provokáló szabály, belső parancs, szintén tönkremehet a kapcsolati élet. Tabuvá válhat a szex, esetleg a magunkról alkotott negatív kép és testkép miatt viselkedésünk feszengéssel telik meg, ami gyakran a kapcsolat kialakulását is meggátolja... A túl erős, szinte szadisztikus szabályozottság tehát éppoly felemésztő lehet, mint a „szabadjára engedett”, soha felül nem írt ösztönösség.

A dolog pikantériája, hogy párválasztáskor két ilyen működési típusnak kell valahogy együttműködnie. Vajon „Ösztönemberek”, vagy „Felettesén-emberek”, esetleg az „Én-emberek” kerülnek túlsúlyosan kapcsolatba?

Hirdetés

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 4. számában olvasható