Az internet szövegeinek 65 százalékát senki nem olvasta
Frissítve: 2017. 11. 13.
Rengeteg különböz? forrásból áramlik az írott szöveg a fogyasztó felé, és egyre inkább adja magát a kérdés: egy nyelvet beszélünk? November 13. a magyar nyelv napja.
Telefon a nyer?
Egy másik kutatás arra mutat rá, hogy ma az okostelefon az abszolút nyer?: a tartalmak nagy részét telefonunkon olvassuk. A számítógép és a tablet folyamatos lejtmenetben van a legkisebb eszközhöz képest - amikor tartalmat állítunk el?, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy nagy valószín?séggel ezen a nem túl nagy kijelz?n és nagy eséllyel nem egy fotelban ücsörögve fogják olvasni az emberek a mondandónkat. Persze ennek nem kell azt jelentenie, hogy lehet igénytelenül írni, hiszen úgyis csak átfutják, amit írtunk. Bár az olvasó szkennelve olvas, ha szkennelés közben valami felkelti az érdekl?dését, akkor akár telefonon is elolvas hosszú cikkeket, üljön akár egy fogorvosi váróban, a metrón vagy a mellékhelyiségben. Mert a tartalomfogyasztásban fontos változás az is, hogy mindig, mindenhol lehet olvasni.
Érdekes, hogy amikor két évtizeddel ezel?tt az sms 170 karakterébe kényszerültünk, mindenki a nyelv halálát, elsivárosodását prognosztizálta. Úgy gondoltuk, a lécci-k, sztem-ek és vok-ok világában, ahol minden egyre rövidül, óhatatlanul romlik a min?ség is. A borúlátóknak mégsem lett teljesen igazuk: mivel a fogyasztók valami alapján szelektálni kényszerültek, így a hitelesség, a pontosság, az igényes kinézet minden eddiginél fontosabbá vált. A nyelv folyamatosan egyszer?södik, de a min?ségi szöveg felértékel?dött. Ma már egy magára valamit is adó tartalomel?állító nem teheti meg, hogy nem veszi figyelembe, hogyan, milyen stílusban és milyen szöveget kommunikál a célközönségével. Ez akkor is így van, ha a használt szókincs folyamatosan apad. Ma átlagosan 5-10 000 szó alkotja a passzív szókincsünket, egyes borúlátó kutatások szerint a középiskolások 1800 szót használva beszélnek. Hol vagyunk ma már Jókai 40-45 ezerre becsült szókincséhez képest... Amit tehát el akarunk mondani, kevesebb szóval, mégsem elcsépelten kell tudnunk átadni.
Egy kupac kufli és aktuális hírek egy platformon a zsebünkben
Már nem helyhez és id?höz kötjük, hogy mikor olvasunk vagy tájékozódunk az aktuális hírekr?l, mert megteremtettük magunknak a feltételeket ahhoz, hogy bármikor és bárhol a kívánt információ birtokába juthassunk, leginkább az okostelefonunk képerny?jér?l. A mobilunk után nyúlunk, ha a gyermekünknek szeretnénk mesét olvasni, de akkor is, ha a hírek között akarunk böngészni. Kattintásról kattintásra újabb szövegekkel találkozunk. Azonban a szöveghez való viszonyunk megváltozott: az olvasott szövegnek már nem csupán fogyasztói, hanem közvetít?i is vagyunk. Ha tetszett, megosztjuk, ha nem tetszett, kommentet írunk hozzá. Nem csupán befogadjuk a tartalmat, hanem alakítunk rajta, és befolyásoljuk a szöveg további sorsát. Ez pedig olyan felel?sség, amir?l nem árt beszélni a magyar nyelv napján.
Írunk és elbukunk
A közösségi médiumok térhódításával megn?tt a naponta el?állított tartalom mennyisége is. Azokból a tartalomfogyasztókból is tartalomel?állító lett, akik korábban soha nem foglalkoztak ezzel. Posztot írunk a falunkra, reklamáló levelet a szolgáltatónak, de munkájuk során is sokkal többen hoznak létre szöveges tartalmakat, mint korábban – a cél mindig az, hogy elolvassák. Rengeteg helyr?l kapunk is szöveget: ír nekünk a HR, az ügyfél, az iskolai köremailen is foghatjuk a fejünket – mindenkinek a gyorsaság, az azonnali reakció vált fontosabbá a tartalom min?ségénél.
Így nem meglep?, hogy aki ír, sokszor egy "sötét gödörbe" lapátolja a szövegeit. „Egy felmérés szerint az interneten fellelhet? szövegek 35 százaléka van használatban, ami még egészen jó aránynak t?nik, ha azt vesszük, hogy mennyi értékelhetetlen tartalom kering különböz? rég elfeledett oldalakon” – mondja Szegedi Juli, az LWp Kommunikáció tanácsadója, a trendtollnokok.hu trénere, aki éppen ezt felismerve jutott arra, hogy érdemes íráskultúrát tanítani azoknak is, akik nem hivatásszer?en írnak nap mint nap. A kutatás szerint a nem olvasott tartalmak pedig osztoznak a „nehéz megtalálni” (11%), az "alacsony min?ség” (8%), az „érdektelen tartalom” (19%), a „felhasználók el?tt ismeretlen” (17%) és a „nincs rá büdzsé” (10%) szomorú, elfeledett címkéken.
„Minden arról szól, hogy hogyan lehet az említett 35 százalékba bekerülni – hogy a szövegeinket megosszák, érdekl?dést keltsenek abban az óriási szövegtengerben, amiben ma szinte mindenki úszni vagy fulladozni kénytelen. A szövegalkotás és a tartalmi építkezés módja dönti el, hogy a címzett ’kicsomagolja-e’ a neki szánt szöveget” – folytatja az írásképzéssel foglalkozó szakember. Egy másik kutatás arra mutatott rá, hogy a marketingesek 98 százaléka úgy véli, a brandépítés alapvet? részének kellene lennie a kontent marketingnek. „Márpedig ha anélkül írunk, hogy tudnánk kinek, miért és hogyan, akkor abból minden lesz, csak nem valódi tartalom. Amit nem olvas senki, az nincs is” - az internet szövegeit tekintve ez biztosan így van, mondja a tréner. A felel?sség tehát mindenkié - ne csak a magyar nyelv napján tegyünk azért, hogy ne az internet szemétdombját növeljük, hanem értéket teremtsünk írásainkon keresztül. (Sajtóanyag)
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
