Teljesítés ? nem-teljesítés + jó indok
Frissítve: 2023. 02. 20.
Elvileg. Aztán jönnek a kifogások.
“Nem tudtam felkészülni a meetingre, mert a f?nököm az utolsó pillanatban bízott meg egy plusz feladattal”, “bocsánat, hogy késtem, de nem volt parkolóhely”, “sajnos a wellness-részleg m?szaki okokból zárva van”. Csupa kisebb-nagyobb fennakadás, a háttérben akceptálható vagy éppenséggel mosolyogni való magyarázatokkal, magyarázkodással. Minden esetben a felel?sséghárítás egy formájával van dolgunk.
A kérdés nem az, hogy igaz-e a teljesítés elmaradását magyarázó indok, hanem az, hogy van-e helye magyarázkodásnak. Pedig egyre gyakoribb jelenségr?l van szó. Miért? Azért, mert világunk egyre inkább a matematizált, nevezzük most “kocka” életszervezés irányába tart. Szinte egész életünket egy tesz-vesz városban éljük, mintha robotgépek, digitális kalendáriumok kereteznék életünk 24 óráját. Már a gyerekek is. Nem csak az iskolai életüket töltik percre megszabott id?keretek között, de a kikapcsolódásuk is igen beszabályozott. Az edzés, a heged?óra vagy akár a hittan(!) megadott órakor és perckor kezd?dik, csúszás nem megengedett, mert jön a következ? csoport.
Mindennek következménye, hogy egyre több a kikacsintás a keretek közül. Ha valaki egy munkahelyi feladat megcsúszását a közvetlen f?nöke által adott másik feladat terheivel magyarázza, mérlegel: mib?l van kisebb baj? Ha az adott feladattal csúszik, vagy ha a saját f?nökével kell szembehelyezkednie? Ez utóbbi problémásabb, hiszen értékelését, jutalmát, el?léptetési lehet?ségeit mind-mind a f?nökét?l (bár valójában a munkahelyt?l) kapja. Persze a szervezet érdeke azt kívánja, hogy a benne dolgozók ne a legkisebb rossz fel?l közelítsenek, amikor döntést hoznak, hanem a maximalizálható el?nyök szemszögéb?l. Azaz: milyen döntést kell hoznom, ami az adott cégnek a legjobb? Ez a gondolkodásmód azonban nagyon ritka, hiszen senki sem a maga ellensége, így csak azon szervezetekben fordul el?, ahol a munkavállalók értik, s?t érzik, hogy saját egzisztenciájuk az adott cég sikerét?l függ.
Nem használható a wellness-részleg a szállodában az adott hétvégén? Semmi baj nincsen, kiírunk egy bocsánatkér? táblát. Azt persze már nem ajánlja fel egyetlen dolgozó sem a vendégnek, hogy az adott hétvége szállásdíját visszatéríti a hotel, hiszen egyetlen kollega sem akarja ezt a kockázatot felvállalni: a csalódott vendég még mindig kisebb baj, mint a saját szakállunkra egy döntést hozni. A jó indoktól – elromlott a vízvezeték, beteg lett az úszómester – persze még nem történt meg a teljesítés.
A cikk címét adó matematikai képlet kiváló trénerkollegám, Vincze Imre szellemi terméke, akivel több nagyvállalatnak tréninget tartva sokszor voltunk kénytelenek ezt hatalmas bet?kkel a flipchart-ra felírni. Az érintettek jót nevettek, de értették az üzenetet, és se szeri, se száma nem volt azon történeteknek, melyeknek ?k voltak a kárvallottjai a teljesítés elmaradásakor. Aztán néhányan a következ? tréningnapról egy kiváló indokkal korábban elkéredzkedtek…
Azzal kapcsolatban persze újabb diskurzus nyitható, hogy jó-e vagy sem a munka világának egyre inkább kocka-jelleg? szervezettsége. Lehet érveket hozni az elidegenedett munkahely mellett és ellen is, egy azonban biztos: ez a végletekig matematizált munkakultúra aránytalanul nagyobb terhet ró a hierarchia alján dolgozókra, míg az eddigiekhez képest is több el?nyt biztosít a fent lév?knek. És – ez már szigorúan a szerz? magánvéleménye – ez egészen biztosan nem jó, mert igazságtalan. Van tehát hova fejleszteni a folyamat-alapú munkaszervezési módokat is!
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
